Batman Begins (Batman: Kezdődik!) (2005) (r.: Christopher Nolan) / bár 2005 tájékán pont egy olyan hullámvölgyben voltam, amikor a mozizásnak nem volt prioritása nálam, de ha sith-ek bosszújára el tudtam menni (meg decemberben a negyedik potter filmre), akkor batman vajon hogy maradhatott ki ebből a kiskaliberű szórásból is? méghozzá annyira, hogy utána csak két részletben láttam először, mert a lopott hbo-ról pont szenteste kezdtem rögzíteni a filmet, és félidőben csengetett az ’angyalka’, így ott kellett hagynom batsy-t lógva, amíg az ajándékokat nyitogattam meg megettem a hallevest...? pedig tudtam a filmről, akkor még rendszeres vevője voltam a vox magazinnak, szinte minden héten ott lebzseltem budapesten, úgyhogy lehetőségem is lett volna beülni rá -vajon a schumacher-éra ennyire összetörte volna tinikoromban a batman-képemet, hogy nem érdekelt az újabb inkarnációja? nem hiszem, mert ifjúkoromban nem tűnt fel, hogy azok a neonfényben tocsogó camp bohóságok egy hibás koncepció végtermékei, én csak élvezettel néztem a túlzásaikat meg hallgattam vigyorogva az erőltetett szóvicceiket... nem hiszem, hogy akkoriban annyira hátat fordítottam volna a szuperhős-kultúrának, és azért maradt hoppon a denevér, bár az is igaz, hogy ennyire nem voltam mélyen benne a geek kultúr-körben... szóval azt hiszem, már örökké rejtély és bánat marad ez a kihagyott mozizás -de van egy olyan halvány gyanúm, hogy kora huszonéves fejjel nem értékeltem volna annyira ezt a filmet, mint most őszülő tincsekkel teszem (a sokadik újranézés után)... mert azért lássuk be, hogy bátor dolog volt nolan-éktől ennyire hátralépni, és a film első egy órájában csak bruce wayne-nel foglalkozni, végigvezetni azon a küzdelmes úton, aminek a végén ott áll velünk szemben az ikonikus ruházatában. nem is tudom elképzelni, hogy egy átlagnéző miként vette le ezt az építkezést, főleg mert aki nem csak a bat-trükkökért ült be a filmre, annak élveznie kellett a fejlődés útját is, mert jó tempóban halad végig a sztori a kiképzésen, a lelki mélypontokon, az alvilági mocsok bemutatásán, és a végső elhatározáshoz vezető utolsó lépcsőfokokon (bár azért nem diktál észveszejtő tempót)... viszont ezért tud robbanni a film, amikor eljön gotham megvédésének az ideje, amikor a thumblar végigszáguld az eső-áztatta utcákon, keresztül-törve mindenen, és ezért mászik jobban a bőrünk alá a madárijesztő pszichológiai játéka is... most hogy már régi ismerősként köszönthetem a filmet, már előre fel tudtam készíteni a szemem az akciók agyon-vágására, amit mindig is gyenge pontjának tartottam ennek a bő két órának -és gyanítom, hogy az akkori bourne őrület vezette nolan-ék kezét, amiért ilyen nehezen követhetőre szabdalták szét a feszültebb összecsapásokat és a finálé vonatos zuhanását, mert lee smith vágó alapvetően nem ilyen munkákat szokott kiadni a kezéből (lásd: összes többi nolan film + x-men: first class, truman show ééééés az 1917...). de persze azt is el tudom fogadni, hogy tudatos lépésként nem látszanak tisztán a verekedések, mert az emberek csak ennyit látnak batman tevékenységéből, annyival gyorsabb náluk... viszont ami csak most, a sokadik újranézésre tűnt fel, az az, hogy hiába szoktuk azt mondani, hogy ez a film fektette le az utat a realista szuperhősös alkotások előtt, azért nagyon is tele van olyan képekkel, amik látványosan a rajzolt lapokról érkeztek (ahogy bruce térdel a halott szülei felett, az frank miller képkockájának a reprodukálása, de ott vannak a vízköpőként, házcsúcsokon pózoló bevágások is, amiknél nem lehet jellemzőbb bat-képet elképzelni, de a sok kitárt szárnyas repülés is a füzetek imitálása felé tolta el a hangulati összképet)... bár épp most volt a film bemutatójának tizenötödik évfordulója, nem látszanak rajta az öregedés jelei, még mindig az egyik legjobb eredet-történet, amit a vászonra adaptáltak, még mindig jól áll neki a lelkizés, jó ránézni a sztárokkal teletűzdelt szereposztására (mínusz katie holmes egyféle arca), és örökké beleégett a hallójáratunkba hanz zimmer és james newton howard zenei főtémája... (××06.28.)

The Dark Knight (A sötét lovag) (2008) (r.: Christopher Nolan) / az egy dolog, hogy ezt a filmet már számtalanszor végignéztem, mert mégiscsak egy piszok erős filmtörténeti mérföldkő, néha-néha szoktam szemezgetni a youtube-on is kulcsjelenetekből, ha azt kívánja a gyomrom, hogy kiszorítsa belőle a levegőt a feszültség, de emlékszem, hogy már a bemutató előtt is teljesen rá voltam kattanva az elsőzetesére, mindig elámultam azon a ponton, amikor a kamion átfordul benne a tetejére (tudva azt, hogy christopher nolan szereti az ilyen jeleneteket praktikus effektekkel felvenni -azaz ténylegesen felborítottak egy kamiont a forgatáson) -arra viszont nem emlékeztem, hogy hová mentem el rá moziba (mert a batman begins fiaskója után már nem volt kérdés, hogy ezt a folytatást már nem fogom kihagyni a nagy-vásznas élményeimből). és ilyenkor fizetődik ki, hogy beteges gyűjtögető vagyok, mert természetesen megvan a jegyem 2008-ból, és amint a kezembe került a corvin mozis logóval ellátott papírdarab, már be is ugrottak a körülmények, a lány, aki mellettem ült, meg utána az élmények összesúgása a tömött 4-es/6-os villamoson... egy ilyen újranézésnél az a kérdés, hogy tud-e még úgy élményt nyújtani a film, hogy nem csak a jelenetek sorrendje van a fejedben, de sokszor a konkrét dialógusok is, és azt kell mondanom, hogy igen, kiállta a film az elnyüvési tesztet, még mindig tud hatni, legfőképp akkor, amikor heith ledger a színen van, mert azokba az apró gesztusokba (szájnyalásokba és grimaszokba) még ennyi év után is el lehet veszni. de nolan feszültség-adagolása is képes még mindig feljebb tornászni bennem az adrenalint, attól függetlenül is, hogy minden végkifejletet tudok már jó előre, így is élmény ott suhanni a lenti ötödik sugárúton, újra végigélni azt a szorongást, aki már a moziban is leizzasztott, hogy a kompokon utazók bedőlnek-e joker gonosz kísérletének, de úgy alapvetően is, még mindig nagyon szeretem azt, ahogy a káosz eluralkodását érzékelteti a film, ahogy a kétségbeesés kiül a karakterek arcára, miközben egy kiszámíthatatlan őrült tombol az utcákon... az évek során persze kiművelődtem a filmkészítési fortélyokból, így már látom azt, hogy a legendássá vált kihallgatós jelenetben, miképp húzza ki alólunk is a talajt nolan azzal, ahogy a kamerát mozgatja, de egy csomó egyéb kis trükk is feltűnik mostanra már, például a tudatosság abban, hogy mikor engedi hans zimmer-éknek a klasszikus dallamok használatát, mikor kér csak zörej-zenéket, és mikor küldi cigi-szünetre a teljes zenei részleget. de abból is látszik, hogy mennyire magával tud sodorni ez a sötét történet, hogy a szakmai szemüveg erőteljesebb viselése sem veszi el az élét, nem zökkent ki a jelenetekkel való együtt-sodródásból. ugyanígy ma már apróbb mosolyokkal tudom díjazni a jól elhelyezett előrevetítéseket is, ahogy tudom, hogy bizonyos mondatoknak később jelentőségük lesz, ahogy kifacsarodik a szívem attól a kontrasztól, ahogy a film elején három férfi szövetségben áll egymás mellett a rendőrség háztetején, majd a fináléban ugyanezt a három karaktert láthatjuk megtörve, egymás ellen fordulva... lehetne hibaként felróni azt, hogy a joker túlságosan elhomályosítja a többieket, vagy hogy a film közepi nagy akcióhoz nem érhet fel a finálé intenzitása, de az ember nehezen kötözködik a kis kedvenceivel -és ez a film mindig ott lesz a szívem közepén, ami néhány évente magával húz a káosza őrületébe, vagy csak arra késztet, hogy néhány jelenetet megtekintve adózzak a nagysága előtt. és most megyek, és nosztalgiából újranézem a kultikus előzetesét, mégha annak is itt van a fejemben minden egyes képkockája... (××07.03.)

The Dark Knight Rises (A sötét lovag: Felemelkedés) (2012) (r.: Christopher Nolan) / most abban a különleges helyzetben vagyok, hogy megvan a mozizás utáni kritikám, ami még a blogolás előtt íródott, így sosem láthatott napvilágot -ezért arra gondoltam, hogy bemásolhatnám ide az egészet, aztán kiegészíteném egy-két dologgal a 2020-as szemmel történő fürkészés után: "én hiszek christopher nolan-ben. most már bátran kijelenthetem, mert bár féltem, hogy ez a film nem ér fel majd a tdk és az inception mellé, alaptalannak bizonyult az aggodalom. persze ez a rész is más lett, de az előző két bat is különbözött egymástól. ha a tdk egy alattomos rúgással fektetett ki, akkor ez most keményen ököllel gyűrt orrba. mert valljuk be, bane pusztításához képest joker csak kispályás jelzőt kaphat csupán. elvártam nolan-től, hogy a maszkos nagydarab gonosz minimum olyan drámát eszközöljön hősünkön, mint a képregényes verziója, és ezt majdnem meg is tette (oké, itt csak roppantott, nem tört, de így is milyen hatása volt, baszki...). és muszáj hangsúlyozni dráma szót, mert nagyon nem csak az (amúgy pöpecül kinéző) akciókon volt a hangsúly, hanem újra a karakterek mélyére ástunk, elemeztük őket. fura kimondani, de batman alig szerepelt a részben, és így is működött a dolog. christian bale újabb arcát mutathatta meg, michael caine csodálatosan hozta a megtört komornyikot, gordon felügyelő még sosem volt ilyen emberi, de az újoncok is hibátlanok voltak, persze, nolan-istálló, mi mást várhatnánk. tom hardy a szemével keltett félelmet, jgl lelkiismeretes kiscserkész volt, a francia néni meg szép… anne hathaway is jót tett a filmnek, működött a chemistry, kellett az a kis romantika, kedves bájosság a sok sötétség mellé. amit nem tudom, hova lehetne fokozni, nem hiszem, hogy a gotham-iek elbírnának ennél több megpróbáltatást. tetszett, hogy bőven volt utalgatás a két korábbi epizódra, kerekebb lett tőle az univerzum. no, bár másabb, de ugyanannyira tátott szájjal néztem, mint a tdk-t: 9.5 / 10 pont. de ezek után nem fogok hinni christopher nolan-nek. azt mondta, le lesz zárva a trilógia. azt is mondta, hogy amíg az ő kezében van az irányítás, nem lesz robin. so... (u.i.: zenénél ez lehetett az alap-utasítás: more drums, hans. és ez egy nagyon jó döntés volt...) (u.i.2: mocskos steelers…) (u.i.3: a havazás miatt beugrott timburton egy pillanatra. vajon miért…)" (2012.07.30.) na szóval, ifjú zolika még túlságosan az adrenalinos szemüvegén át gépelte ezeket a lelkes mondatokat, a mostani őszülő énemnek az volt a mázlija, hogy egy nap különbséggel nézte meg a két dark knight-ot, így azért már nehezen állítanám azt, hogy egyenlő mértékben facsar ki a két film, mert bizony a joker-féle káosz feszültségét még hatalmas izom-erővel sem érheti el bane, de nem is az a baj az összképpel, hogy nem elég letaglózó az ellenfél, hanem hogy túl sokfelé akartak szétszaladni nolan-ék, emiatt a film csak sok csavarozás árán áll össze a havas fináléra, és a brutál-hosszú játékidő ellenére is azt érezni, hogy foglalkozhattunk még volna selina-val és talia-val többet is. de lehet hogy csak túl sokat akartak a készítők és mi nézők is a tökéletes sötét lovag után, és néha már az is baj, ha valami csak ’jó’... (××07.04.)

(Batman: Az elfajzott) (2016) (r.: Jay Oliva)

az elmúlt nyolcvan év során egy egész garmadányi karaktert hoztak be az írók a címszereplő mellé, akik közül többen is elbírnak a saját hátukon cipelni egy történetet, hát még akkor milyen erő van bennük, ha összeterelik őket egy csapatba... mert ez bizony egy batman nélküli batman-film volt, ugyanis a jamesbond-os ’bele-az-akció-közepébe’ kezdés után hősünk kiállt az oldalvonal mellé, így az ifjú denevéreknek kellett betölteniük az űrt, felvenni a nyomozás fonalát és üldözni a bűnt. bár nem volt egyszerű ez a kényszerű szövetség, mert dick grayson nem szívesen húzta fel a denevér-kosztümöt (hiszen évek kemény munkájával lépett ki a mentora árnyékából), damian nem egy igazi csapat-játékos, batwoman meg túlságosan kívülálló... apropó, kate kane háttértörténete is hangsúlyossá tudott válni itt, átérezhettük azt a (kötelezőnek mondható) drámát, ami a motivációja alapjául szolgál, nem maradt ki a magánélete sem (például a kapcsolata montoya nyomozóval), azt viszont nem értem, hogy miért hallgatták el a filmnézők elől, hogy anyai ágon ő bizony bruce unokatestvére). a rajzfilm-folyam új karaktereként az ifjú fox is most kapta a szárnyait, és a végén még batgirl is beleintegetett a kamerába, hogy majdnem teljes legyen a bat-család... a gonosz-oldalon sem távolodtunk el a családtól, az al ghul-ok mindig kaphatóak egy kis világuralmi törekvésre -viszont a rejtélyes maszkos alak felfedését elég bénának találtam, olyan unalmasak már ezek a lelkileg megtört klónok... bár már az előző résznél is értetlenkedtem a belőtt korosztály miatt, itt viszont még eggyel feljebb tekerték az alkotók az erőszak-hullámot, nem csak látványos robbanásokba és bunyókba csomagolták a sztorit, és ehhez jöttek még azok a kedvességek, amikor tarkón szúrtak egy karaktert, hovatovább valaki még a fejét is elveszítette -szó szerint... szerintem kifejezetten jó ötlet volt a dc képregények nagy megújítása (lásd még: rebirth) idején csapatképregénnyé tenni a detective comics-ot, mert tök jól tud működni, ha összefog a bat-család a gonoszok legyőzésében, és láthatóan mozgóképen is hatásos ez a koncepció, úgyhogy én a warner/dc helyében megfontolnám, hogy erre menjek tovább -akár az élő-szereplős változatokban is... (ja, és még több géppuskás apácát a népnek!) (×04.19.)

(2015) (r.: Jay Oliva)

a baglyok nem azok, amiknek látszanak... eddig még nem sikerült eljutnom a court of owl sztoriig az olvasási listámban, pedig sokszor kacérkodtam már a gondolattal -de igazából nem bánom, hogy mozgóképes formában kaptam csak egy kivonatot belőle... így felületes szemlélőként ez a csapat gazdag maszkos bond-gonosznak tűntek, akik föld alatti termekben konspirálnak -és csak egy radikális mellék-águk az, aki gotham megtisztításán dolgozik. persze az igazi gonoszságuk a zombi-gyártásban csúcsosodik ki, és én nem tudom, hogy mennyire érzem megfelelőnek egy bat-sztoriba őket... gyorsan feltenném a kérdést, ami már a kezdő percektől ott bizsereg bennem: mégis kinek készülnek ezek a mesék...? mert ez a sztori is meglehetősen borongós volt, tele véres küzdelemmel. a felnőttek viszont nem tudom, hogy mennyire képesek kötődni damien-hez, aki a tiniség összes tünetét produkálja, folyton ellentmond és fafejű -mondjuk az is igaz, hogy tízévesként bárkivel szemben megállja a helyét, ha fizikai küzdelemről van szó (én mondjuk megszoktam a képregényben, hogy ilyen ’pain in the ass’ a srác, úgyhogy itt csak üdvözölni tudtam a hűséget az alapanyaghoz)... azért valahol érdekesnek találom, hogy a film igazi gonosza egy olyan ember, aki a semmiből, a csatornák mocskából emelkedett ki (hordozva magával a páncélja alatt is a gyerekkorában szerzett lelki sebeit), nem pedig a született gazdagok, akikről könnyebben feltételezném ezt a szerepet (igaz, a szösziről az első megjelenése pillanatában tudtam, hogy benne lesz az összeesküvésben)... bár az akciók a legtöbb helyen nagyon látványosak és dinamikusak voltak (főleg az autópályás jelenet), pár lendületes kameramozgásra is felfigyeltem, azért a vizualitás élvezetéből erősen ki tudtak zökkenteni a sokszor furára rajzolt arcok -nem tudom, hogy milyen koncepció volt ez, de jó lenne, ha a későbbiekben hanyagolnák... (azért sem panaszkodhatunk, hogy a cím ígéretét nem váltották be a film, mert tényleg megvalósították a ’vs’-t, azaz az apa/fia harcot -arra azért kíváncsi leszek, hogy mennyire viszik tovább a rajzfilmekben az ő kapcsolat-építésüket, hogy bruce mennyit tanult a gyermeknevelésből mondjuk a mostani pofonok által...) (×04.18.)

(Az Igazság Ligája) (2017) (r.: Zack Snyder (+Joss Whedon))

néha nem azért sírja valaki vissza a gyerekkorát, mert úgy érzi, hogy sokkal több pozitív benyomás érte akkoriban, hanem mert egy sokkal egyszerűbb kor volt az (mondjuk az én (közép-harmincas) korosztályomnak is) -és ezt most azért hozom fel, mert ma azt éreztem a moziban, hogy bizonyos szempontból igenis előnyösebb volt az az ártatlanabb pre-internet korszak... mielőtt elkezdtem volna vásárolni a cinema magazint a kilencvenes évek derekán, még semmilyen bennfentes információ nem jutott el hozzám a forgatásokról, csak néztem a filmeket, és élveztem őket. manapság viszont szinte kikerülhetetlen, hogy a készülés összes fázisáról kikerüljenek a részletek a világhálóra, és ezek igenis befolyásolni tudják a teljes élményt. mert szomorúan vettem észre magamon ma is, hogy végig azt figyelem superman összes felbukkanásakor, hogy látszik-e az, hogy henry cavill-nek digitálisan kellett eltüntetni az utóforgatáson viselt bajuszát -és az ilyen gondolatok igenis ki tudnak zökkenteni a filmélményből... egyébként arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy aki nem ismeri a film körüli drámát, annak feltűnik-e, hogy két (igencsak különböző stílus-világgal rendelkező) rendező is dolgozott a projekten -mert igazság szerint egész jól összefésülődik a két kéz munkája. persze vannak olyan bélyegek, amiknél az ember azonnal rávágja, hogy azokat csak zack snyder álmodhatta a vászonra (a film első harmada bővelkedik ilyenekben, a zenés főcímnél és a kilassított verekedéseknél nem is lehet ez kérdés), joss whedon meg leginkább a karakter-pillanatoknál érhető tetten. és ugye nem kell mondanom, hogy leginkább ezek működtek a filmben... mert bruce wayne-nek jól állt, hogy lelkizhetett egy kicsit diana-val, vagy hogy mentorkodhatott kicsit a szerethető lükére vett barry allen felett. és ó, az is milyen örömteli, hogy superman-t végre mosolyogni láttuk egy dc universe-be tartozó filmben... uhh, remélem az senkinek sem spoiler, hogy a kriptoni barátunk tiszteletét tette a műben, mert szerintem a visszahozásának csak a módja volt kérdéses, nem a ténye -és igazság szerint délután óta még nem tudom eldönteni, hogy miként állok e móddal, mert nem tartom jó ötletnek, hogy a bvs egyik legrosszabb momentumához kötötték, és abba is szomorkás belegondolni, hogy egy ilyen nagy eseménynek akár nagyobb feneket is keríthettek volna, ugyanakkor érzelmileg rendben volt a visszatérés, ezért is a hezitálásom... de kellett sup a csapatba, mert az ellenfél erősnek tűnt, úgyhogy egy mindenható pofozógép eldönthette a csatát. de azért az új arcokra is jutott elég a reflektorfényből -már amennyit a szűkös két órás játékidő engedett... én továbbra is hibának tartom, hogy a dc máris belehajszolta magát a ’nagy csapat’-os filmbe, mert így nem alakulhatott ki kötődésünk a karakterek felé, ráadásul most a játékidő egy komoly részét fel kellett áldozni arra, hogy vázlatosan bemutassák az újoncokat -és joss whedon kezét érzem abban, hogy ez a vázlatosság a vágóasztalon nem lett végzetes, mert az alap tudnivalók úgy fértek bele a filmbe, hogy nem tették túl nehézzé az elejét. ugyanakkor tényleg csak átrohantunk a három történelmen, és inkább három típus-karakterként használták az új srácokat: flash a szeleburdi, cyborg a tépelődő, aquaman meg a férfias cool-ság... még ennél is vázlatosabb maradt a gonosz, aki a hagyományos ’gonosz, mert gonosz’ és a ’le akarom rombolni a világot mert csak’ tengelyről sosem lépett le -ráadásul végig bántóan kilógott a cgi-jal megalkotott külseje... de egyébként is túlságosan digitális heavy volt az egész film, így az akció-jelenetek is rendre kidobtak a művíségükkel -valószínűleg ezért (és a kapkodósabb vágásnak köszönhetően) csak közepesen szórakoztatónak éreztem a nagy bunyókat... ahogy az egész film minősége megragadt a középvonal környékén, ami mégiscsak előrelépés az elődei (mínusz wonderwoman) frankenstein-szörnyeihez képest, de azért lehetne még párat lépdelni, hogy igazán szórakoztató legyen elmenni egy dc adaptációra is -ami úgy magával tud ragadni, hogy az ember fejéből kihullik az összes háttér-információ, amit felcsipegetett előtte az interneten, mert leginkább a szívét dolgoztatja meg... (danny elfman egy csapatépítő filmhez méltó nagy összegző zenét szerzett, ahol nem csak a saját korábbi batman témáját idézi meg, de a klasszikus superman dallam is felcsendül a háttérben.) (#11.18.)

(Batman: Az Akrham ostroma) (2014) (r.: Jay Oliva, Ethan Spaulding)

...azért jó látni, hogy rajzolt formátumban a warner/dc sokkal jobban teljesít, mint a nagyvásznon... persze, most mondhatjátok, hogy oké zoli, ezt most dicsérni fogod, pedig ugyanúgy csak vázlatosan kidolgozott karakterek alkotják a suicide squad-ot, mint a filmben, nyaff, nyaff, pedig van egy nagy különbség: ezek a karakterek a maguk kidolgozatlanságában is sokkal szerethetőbbek lettek, mint a megerőszakolt élőszereplős társaik... ja, igen, mert ez csak címében batman rajzfilm, a rettentő bőregérnek igazából mellékszerep jut csak az x csapat mellett, akiket amanda waller megint csak kétes célokra gyűjtött össze. és ha már rosszfiúk a főszereplői, akkor olyan is, amilyennek egy ilyen felállású alkotásnak lennie kell: tökösen bátor és pofátlanul inkorrekt. mert jay oliva rendező megint bizonyítja, hogy a felnőttesebb műfaj jól áll neki, nem kíméli hát sem a karaktereket, sem a nézőket, robbannak a fejek, fröccsen a vér, nem tabu a szexualitás sem, de pont ettől a kemény-vonalasságtól, a gyakran érkező erőszak-hullámtól működik az egész. mert vannak karakterek, akik megkövetelik ezt a keménységet, a finomabb hozzáállástól csak nevetségessé puhulnak... és nem csak a karakterek működnek jobban, hanem a sztori is sokkal természetesebben folyik előre, logikusan jutunk el az arkham elmegyógyintézetbe. igaz, hogy nincs igazi gonosz, de nem is hiányzik egy archetipikus világuralomra törő random badguy... amíg a killing joke-nél panaszkodtam a rajz-stílus miatt, itt jól állt a képi világnak az enyhe anime beütés, igazából a rendezésnél csak néha volt problémám, elsősorban akkor, amikor túl modern akció-filmesre akarták venni a figurát, azaz kézikamerát mímeltek, és túl gyorsra vágták a jelenetet (viszont a dekoltázsokkal tudtak kárpótolni...). a hangoknál troy baker dicsérném leginkább, mert jól helyettesítette mark hammil-t joker-ként. ...szóval kedves warner/dc, tudjátok ti, hogyan kell szórakoztató alkotást csinálni egy csapat immorális karakterről, csak azt nem tudom, hogy miért nem használjátok a működő receptet újra, ha már egyszer sikerült finomat főzni belőle... ($$08.12.)

(Batman: Gyilkos tréfa) (2016) (r.: Sam Liu)

ha esőben kell mennem valahova, akkor a buszmegállóban a pocsolyákat nézve mindig eszembe jut (a) ’the killing joke’ képregény nyitóoldala az esőtől fodrozódó víz tökéletes leképzésével, és az a hangulat, amit át akarnak nyújtani az alkotói nekem. igen, ez a kevés fontos képregények egyike, amit tényleg olvastam, bár sajnos gyerekkoromban nem volt meg a legendás füzet (szegény korosztályom, ezt kapta szuperhős képregény gyanánt...), de azért huszonévesen pótoltam, és imádtam minden képkockáját, a nyomasztását, a bátorságát, a mélybe nyúló őrületét. és az a baj, hogy egy ilyen korszakos műhöz nagyon nehéz nyúlni alapanyagként, mert ha érintetlenül hagyod az adaptáció során, akkor értelmetlen hozzányúlni, ha viszont túlságosan megváltoztatod, akkor könnyen eltűnhetnek belőle azok az elemek, amik naggyá tették az eredetijét. és azt még megérteném, hogy a mozgóképesítés során csak finomítottak volna a hangnemen, mert nem hagyhattak annyit a sötétlő képzeletre, mint a képregény, de hogy csak azért hozzáragasszanak plusz félórát, hogy meg legyen a kötelező penzum, azt nehezen nyelem le... főleg, hogy ez a betoldás a plusz perceken kívül semmit nem adott hozzá -csak egy közepesen érdektelen gengszter-leszámolást mutatott volna be, ha nem keverik bele barbara gordon érzelmeit, de úgy, hogy még én, a felületes rajongó is magasra húzta a szemöldökét tőle... valahogy nekem sosem jutott eszembe, hogy batgirl ne mentorként nézne bruce wayne-re, hanem valami többet akarna ettől a kapcsolattól, főleg testi szinten, de úgy tűnik, van olyan író a bizniszben, aki szerint ez megléphető... mikor épp unatkozni kezdtem volna ezen a felvezető izén (aminek egyébként értem a funkcióját, alapozzuk meg a drámai eseményeket, csak ahhoz hogy ez megtörténjen, sokkal ügyesebben kellett volna vezetni minket érzelmileg), jött egy leblende, és végre egy pillanatra ott volt, ami elsőre megragadott a rajzolt változatban: az eső-áztatta pocsolyák... ezután már nagyjából lekövettük a hírhedt negyvennyolc oldal történéseit (plusz indokolatlan dalbetét!), csak valahogy az az erős gyomor-tájéki ütés nem jött vele, ami a képregénynél többször is. nem tudják annyira felfokozni az őrületet, hogy az ember át tudja érezni a lényeget, hogy azt lássa amit kell: az érme két oldalát. így az utolsó tréfa sem lesz gyilkos, még csak meg sem karcol igazán... (nem nagyon értem, hogy az egyen-dc-rajzfilm képi-világot miért ne lehetett volna most az egyszer lecserélni, még ha nem is tökéletesen leutánozni a comic változatot, de egy kissé hasonlatosabbá tenni...) ($$08.01.)

(Batman: A sötét lovag visszatér, 1-2. rész) (2012/2013) (r.: Jay Oliva)

szvasztika alakú szikszalaggal letakart mellbimbók, indokolatlan dinoszaurusz felbukkanás, faltól-falig erőszak? ez csak egy frank miller adaptáció lehet... bele sem merek gondolni, hogy egy szerzőnek milyen lehet, amikor látja, hogy egy ilyen korszakos művet sikerült alkotnia, amihez időről/időre visszatér mindenki, hogy megcsodálja egy kicsit -vagy hogy lakmározzon a húsából, kitépve belőle darabokat. szerencsére ez az adaptáció nem egy kannibál szörnyeteg (azt bvs-nek csúfolják...), hanem az eredeti recept alapján készült szöveghű mű. a legtöbben a képregény korszakos jelentőségéből az erőszak-orgiáját és kérlelhetetlenségét szokták kiemelni, pedig szerintem az alapötlet zsenialitására is ugyanekkora hangsúlyt kéne fektetni. mert úgy helyezi batman-t a jövőbe, mint megfáradt vénembert, hogy közben nagyon is megmaradt a nyolcvanas évek gyermekének, ahol még mindig nagyon hideg hidegháború, ahol a média az új istenség, és ahol egy volt western-színész az elnök. és a rajzfilmbe is egész jól átszivárgott ez a szatíra-jelleg, reagen egy bohóc, aki azért gondolkozás nélkül háborúba sodorja az országot, retteg attól, hogy gyengének látják a kormányzását, és ölebként tartja superman-t. a rengeteg híradó-részlet miatt jól átjön a média szerepe is, mindig van egy breaking news, mindig lehet találni szakértőket a témában, akik faarccal nyomják a bullshit-et -a lényeg, hogy dráma és erőszak legyen dögivel a képernyőn... és hát mivel a frankmiller-i univerzumban vagyunk, ezért az erőszak magas mértékére is lehet számítani... gotham a szokásosnál is élhetetlenebb hely, mutáns bandák portyáznak a városban, akik csak a kemény ökölcsapásokból értenek, így hát batman-nek is keményebbnek kell lennie a szokásosnál -nem véletlen, hogy a hagyományos vívódásai is felerősödnek, még mindig kényesen egyensúlyoz a törvény határán, még mindig harcol a belső démonjaival. és hát külsőségekben is ezt a keménységet mutatja -lásd például a tankmobilt... de ez nem is csoda, burjánzanak a frankmiller-i túlzások, van, aki még a saját nyakát is kitöri a hatás kedvéért... de persze pont ettől a brutalitástól működik baromira az egész, jó alapot ad ez a keménység a kissé túlbonyolított sztorinak (mert oké, hogy egy igazi bat-sztorinak összetettnek kell lennie, de itt vannak a mutánsok meg harvey dent, joker és superman, kicsit sűrű ez így...). el tudja érni a megfelelő hatást, izgalomban tart, megdöbbent, érezni a drámát a mázsás súlyt, amit cipel a lelkén -és teszi mindezt rajzolt formában, amit ideje lenne végre sokkal komolyabban vennem... (ha van előnye a mozgóképnek a képregény-formátumhoz képest, akkor az a zene, ami nagyon szépen hangsúlyozott végig. és hát ne felejtkezzünk el a szinkron-hangokról sem, főleg michael emerson-ról, aki joker-ként hozott valami nagyon mást, mint amit mark hamill-től megszokhattunk a rajzfilm-sorozatban, bár maga a karakter is kicsit más volt, nem egy őrült bohóc, inkább egy david bowie-ba öntött pszichopata...) ($$05.14.)

(Batman Superman ellen -Az igazág hajnala) (2016) (r.: Zack Snyder)

...értem én, hogy a warner-nél markánsan akarnak különbözni a marvel-től, de ezt a ’no fun policy’-t sürgősen át kéne gondolniuk, mert ez most már nem csak azt jelenti, hogy nincsenek poénok a filmjeikben, vagy hogy véresen komolyan veszik a sztreccs-gatyás szuperhősöket, hanem azt is, hogy nem szórakoztató nézni a filmjeiket, nem érzed azt a bizsergető buzz-t, amit egy blockbuster-nél kellene. illetve ebben a filmben egyetlen ilyen pillanat volt, amikor végre széles vigyor terült szét az arcomon -amikor wonder woman belevetette magát a csata közepébe, egyetlen jelenetbe koncentrálva minden epikusságot, pedig annak az egész filmet át kellett volna itatnia... (de egyébként is hatalmas pozitívum volt gal gadot, mert azon kívül, hogy gyönyörű, olyan kisugárzása van, hogy azonnal a hatása alá kerülsz.) persze nehéz is lenne az epikusságot számon-kérni egy olyan filmtől, ami több mint másfél órát elvesztegetett az alapozásra. és én pont ettől tartottam az előzetes hírek alapján, hogy nem fogja elbírni a film, hogy ennyi mindent bele akarnak gyömöszölni -talán a sony-tól lehetett volna tanulni, akik már két pókembernél is befürödtek ezzel a hozzáállással... de egyébként még rendben is lenne ez az építkezősebb kezdés, ha ez az építkezés hatással lett volna a karakterekre. mert például mit is tudtunk meg bruce wayne motivációjáról? vagy én is olyan buta lennék, mint a filmbéli karakterek, hogy nem sikerült ezt megértenem...? mert azért valljuk be, hogy sok okos karakter nincs a filmben. vagy sok okosság... pedig az alapgondolatban még volt spiritusz, azaz a hősök felelősségének kapargatása érdekes téma, ahogy az is az, hogy miként állnak az emberek a szuperképességűekhez -csak az a baj, hogy ezek aztán teljesen elsikkadnak, mert a frusztrált denevérember csak a primitív ökölharcot ismeri, és mert egy apakomplexumos hülyegyerek meg akarja mutatni, hogy ő a legnagyobb jani a bolygón... nem tudom eldönteni, hogy hogyan is álljak jessie eisenberg rendhagyó luthor-jához, mert nem játszott rosszul a srác, csak nem ezt szoktuk meg nagy (és kopasz) nemezisként, amit kaptunk. de legalább az a félelmem nem igazolódott be, hogy már megint ingatlan-panamázásba kezd, mint az eddigi filmes luthor-ok. viszont nem is volt elég így sem gonoszként, kellett mellé még egy erőbedobás, hogy jöhessen a snyder-i pusztítás-pornó. és az a baj, hogy amikor kiderült, hogy érkezik a filmbe doomsday, már akkor lehetett tudni, hogy hova akarnak kilyukadni -mert még mindig nem tudnak elszakadni a 80-as / 90-es évek képregény-sztorijaitól, ha megfilmesítésről van szó... no. doomsday elvégezte azt az egyetlen feladatát, amire a képregényben is hivatott volt, most akkor jöhet majd egy még nagyobb gonosz, akihez máris elkezdték lerakni az alapokat -meglehetősen otrombán, mert a liga tagjainak videói és bruce álom(?)-jelenetei bántóan kilógtak a filmből. dehát ez van, amikor valaki szembe akar menni a konkurenciával, és fordítva ül a lóra. mert mindig a karakterekből kéne alakulnia a történetnek, nem pedig az egysíkú karakter-kezdeményeket kéne rángatni a történet kedvéért. pedig ezek a dc karakterek sokkal többet érdemelnének egy ilyen közepes, túlzsúfolt és hatástalan filmnél... ($$03.27.) (az előzmény-képregényről itt írtam!)

update $$07.10.:

Ultimate Cut:

ritkán fordul elő, hogy egy film butasága és írói hanyagsága ennyire felbosszantson -de meg kellett próbálnom túllendülni ezen, hátha a csalóka ígéret valósnak bizonyul, és a félórányi visszaillesztett jelenet jobbá teszi a filmet. és igen, mondhatjuk, hogy valamennyivel jobb lett a film, mert bizonyos szálaknak több értelme lett (lásd az afrikai vonalat), clark kent is nagyobb szerepet kapott, és végre kevésbé kelti azt az érzetet, hogy baltával vágták a jeleneteket -de sajnos azt nem mondhatjuk, hogy ezektől a változtatásoktól jobb filmmé vált volna a nagy mű. mert még mindig tele van logikai bukkanókkal, nagyon nem működik a motivációs háttér, és taszítja az embert a külső rétegként rajta lévő style-over-substance elvű cool-nak gondolt synder-ség... szóval kicsit középen ragadtam abban, hogy egy új nézőnek melyik változatot ajánlanám: mert ez a vágás kicsit jobb, viszont fél órával többet vesz el az életéből. bár valószínűleg azt kéne javasolnom, hogy egyik változatot se nézze meg, csak egy összevágást a csodálatos wonder woman összes megjelenéséből...