filmek az univerzumból


2015.jún.14.
Írta: RobFleming komment

Jurassic World

jurassicworld.jpg(2015) (r.: Colin Trevorrow)

azt hiszem, elkészült a tökéletes kordokumentum -egy olyan folytatás-film, ami arról szól, hogy az embereknek már kevés az, ha dinoszauruszokat láthatnak, nekik valami több kell, ami sokkal kegyetlenebb, mint egy ártatlan állat-simogató (arról már nem is beszélve, hogy nem csak azért került bele a mutáns izé a forgatókönyvbe, mert a látogatók erre vágynak, hanem a manapság kötelező ’katonai célokra’ pecsétet is megkapta -ez a ’másikat minden eszközzel pusztítani’ mentalitás tényleg ennyire benne lenne az emberiség természetében...?). persze nem boríthatták egyből szörny-klisékbe a filmet, azért az elején kellett a keményebb csontozat is. érdekes volt látni a megnyitott parkot, ahol mindent megtesznek, hogy a látogatók jól érezzék magukat, a show és az ajándék-bolt is maximális fordulatszámon pörög. ez azt is jelentette, hogy sokan vannak a parkban, így katasztrófa-filmesebb lehetett, ahogy a sok potenciális áldozat sikítva menekül a megfelelő pillanatban. úgy érezték, hogy gyerek-szereplők is kellenek egy ilyen filmbe, kár, hogy ezen kívül nem tettek hozzájuk semmit, csak hozták a mai kor tipikus lurkóit (a lelkes ált.isist és a beleszarós kamaszt). de lehet, hogy csak ezzel is spielberg és a nagy előd előtt akartak tisztelegni, mint sok minden mással (a régi látogatóközpont megtalálása semmi plusz célt nem szolgált). csak hogy az még nem tesz jó filmmé valamit, hogy ügyesen használja az előzménye bizonyos elemeit. mert a legnagyobb erényét nem sikerült reprodukálni -nem találták meg a szívét, nincs benne eredetiség. és nagyon hiányzik az a mérföldes lábnyom, amivel úgy lenyomtak minket '93-ban. és persze így is kaptunk élményeket (a raptor-os szál jól működött, és a megfelelő pillanatban engedték ki a t.rex-et is, ahogy a szörny-kavalkád vagy a légi-deszant is hatásos volt), de azért ez nem az a park, ahová rendszeresen vissza akarnánk térni, ami egy életre bevésődik egy generációnak. 7,5 pont. (és sajnos azt kell mondanom, hogy vizuálisan sem fogja annyira kiállni az időt, mint a 22 évvel ezelőtti első rész, igenis meg kéne tanulnia hollywood-nak, hogy meg kell építeni az animatronikus lényeket, nem csak mindent egyesekből és nullákból összerakni.) (ja, és úgy néz ki, hogy michael giacchino-t szánják john williams utódjának, mert ezt is filmet is megkapta két spielber-epigon movie (super8, tomorrowland) után. bár nem tudom, hogy most a főt-téma ismételgetésén túl mit tett hozzá a nagy egészhez…) ($06.13.)

2015.jún.14.
Írta: RobFleming komment

Retro Revisited: 'After and Before'

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt. és mivel az elmúlt napokban megismételtem a firefly-sorozatot, és írtam is minden epizódjáról, így természetesen a lezáró film sem maradhatott ki. a jurassic park meg az új rész kapcsán szerettem volna újranézni, most először eredeti nyelven.)

serenity.jpgSerenity (2005) (r.: Joss Whedon)

arról vitatkozhatnak a rajongók, hogy jó-e a film vagy sem, de abban nem lehet vita, hogy ennek a filmnek nem is kéne léteznie -egy anomália, akármelyik naprendszert is nézzük. hogy bulizhatja ki valaki, hogy kap több tízmillió dollárt, hogy nagyvásznon folytassa a bukott tévésorozatát, no-name tévés színészekkel? talán akkor érti ezt meg igazán az ember, ha nem csak a filmet szedi elő a dvd-ről, hanem az extrákat is, és meghallgatja joss whedon-t. mert ha így a képernyőn keresztül is átjön a lelkesedése, akkor biztos vagyok benne, hogy a pénzügyi tárgyalásoknál még inkább működött a varázsa. mert azt eddig is sejtettem, hogy szerelem-projekt volt ez az egész barnakabátos gerillizmus, ami ellentmond a hollywood-i észszerűségnek, de csak most éreztem át ezt igazán. és ahogy nézi az ember a készülésről szóló háttér-videókat, akkor jön rá arra is, hogy miért szereti egy kicsit kevésbé a filmet, mint a sorozatot. mert persze oké, hogy rengeteg hűséges rajongója volt a show-nak, de csak rájuk nem lehetett építeni, ha a pénzükhöz akarták juttatni a univerzal embereit -így egy olyan forgatókönyvet kellett lerakni, ami az újoncoknak is érthető, ami nem száz százalékosan olyan, mint a sorozat, mert egy mozifilm nagyobb, így nagyobbnak kell lenniük a téteknek is. és ez a nagyobb tét nem tett jót a hangulatnak, ahonnan szinte eltűnt a western, és csak komolysággal pótolódott (bár a miranda-s nyomasztást én pont szeretem). viszont ez azt is hozta magával, hogy komolyabban ki lehetett dolgozni az akciókat, így végre kihasználhatták summer glau balettos múltját -fantasztikus eredménnyel. kár, hogy a pg-13 miatt gyors vágásokat kellett alkalmazni, hogy minél kevesebbet látszódjon a reaver-ek arca. egyébként így harmadik nézésre már felértékelődött a szememben a film, hiszen fel tudok készülni a komorságára, a whedon-nál elengedhetetlen halálokra (az egyik még oké, mert az adja meg a végső lökést mal-nek, de a másik miért?? ahh, too soon...). meg egyébként is, mit érez az ember az utolsó jelenetet látva? hogy ebből kérne még... (és akkor abba nem is gondolok bele, elnézve a forgatási hangulatot, hogy mennyire ugyanezt érezhették azok is, akik részt vettek ebben az őrült bizniszben.) ($06.06.)

 

jurassicpark.jpgJurassic Park (1993) (r.: Steven Spielberg)

azt tudom, hogy megvolt a film alapján írt könyv (őslénypark -nyolc színes oldallal! kihajtható poszterrel!), és az eredeti chrichton-regény sem volt ismeretlen a számomra (bár tizenévesen feladtam a nyelvezete miatt), de hogy mikor láttam először a filmet, arról fogalmam sincs. lehetett az akkor már enyészetnek indult tatai moziban, de lehet, hogy csak jóval később videóról? szörnyű, hogy kiesnek ilyen dolgok, pedig biztos, hogy meghatározó élmény lehetett (bár nem annyira, mint az unokatestvéremnek, aki évekig beleállt a témába, és meg voltunk róla győződve, hogy paleontológus lesz belőle -aztán kinőtte...). mint minden kortársam, tudtam én is a dínók nevét, beépültek a mondataim közé bizonyos kifejezései (’á-á-á, nem mondtad ki a varázsigét!’; ’nem spóroltam semmin!’; …és azóta tudom, hogy a gyerekek büdösek...), és még az is megmaradt, hogy a húgom riadtan húzkodta fel a lábát -a szöszi kiscsaj helyett, amikor a végén a szellőzőben menekülnek. de oké, eltelt huszonkét év, kopnak az emlékek. csak a film nem akar kopni. mert ahogy kell, egy vasárnapi délutáni matinénak behelyeztem a lemezt a lejátszóba, és hihetetlen, de ugyanúgy működik, mint anno. pedig pontosan tudom, hogy mikor rezdül meg először a pohárban a víz, hogy hogyan jut le tim a kerítésről, mégis élvezettel faltam minden percét. még mindig szíven tud ütni a varázslata a dínókkal való első találkozáskor -pedig azóta már a készítés minden mozzanatát ismerem, mégis elhiszi az agyam amikor bedugja a fejét az első brachiosaurus (egyébként a rengeteg megépített robot-dínónak köszönhetően a trükkökön sem fog az idő.). igazi mozi-varázslat, amiben annak ellenére nincs üresjárat, hogy az első egy órában nincs akció, és még az sem tűnik fel, hogy egészen vadul dobál a különböző zsánerek között. kevés ennyire működő kalandfilmet adtak nekünk a gondos tervezők. (azt hiszem hogy john williams-szel fogom kihúzni egy hétig, reménykedve, hogy az új rész is hasonló élményt fog nyújtani.) ($06.07.)

süti beállítások módosítása