(Solo: Egy Star Wars történet) (2018) (r.: Ron Howard)

mit tudtunk meg han solo-ról a régi trilógiában? hogy a cinikus pilótából szerelmes tábornokot faragnak az évek. de kell-e ennél többet tudnunk egy ilyen típusú karakterről, akinél a menőség része a ködösítés, hogy úgy tud beszélni mondjuk a kessel futamról, hogy mi akkor is bólogatunk hevesen, ha fogalmunk sincs, hogy a parszek az vajon idő-egység-e vagy valami teljesen más mértékegység... szóval máris felvetődik a jogosság kérdése ennél a filmnél, szükségünk van-e az ifjú han solo kalandjaira? de meg is toldhatjuk ezt egy al-kérdéssel: ha már le akarunk ásni a karakter mélyére, akkor egy regény vagy képregény nem lenne megfelelőbb formátum erre...? szerencsére ezek a gondolatok mind csak utólag formálódnak meg az ember fejében, mert a film olyan jó iramot diktál, hogy nem hagyja elkalandozni az agyad. mert ez egy igazi oldschool kalandfilm, ahol az egyik akcióból esünk a másikba, egészséges arányba keverve a heist-filmek legszebb hagyományait néhány western-motívummal. és ahogy az az amorális karaktereket felvonultató alkotásokban lenni szokott, a végjátékra már egyre nehezebb követni, hogy ki-mikor-kit-ver-át (bár itt a trükkös gubanc azért még nem éri el a karib-i kalózok szintjét)... oh, milyen jó is volt látni a morális szürkezónában bóklászó szereplőket egy starwars-filmben, a lázadók messze kerülik a történetet és a birodalom is csak a fekete árnyékával képviselteti magát, így a hangsúly a már sokat emlegetett (de igazán soha be nem mutatott) alvilágon volt, kartellek, szindikátusok, csempészek, tolvajok, kalózok, mind a pénz és a hatalom bűvöletében... nem véletlen, hogy han ilyen társaságba keveredik, mert a sanyarú ifjú-évei elüldözték a szülőbolygójáról, a birodalmi akadémián az akadékoskodását nem nagyon bírták elviselni, és mindig is ott volt benne a becsvágy, hogy valami nagy tettet vigyen véghez, hogy a galaxis legjobb pilótájává váljon... nem túl meglepőek ezek az alapok, ahogy megvoltak azok a sarok-pontok is, amiket illet kipipálniuk kasdan-éknak, a nagy találkozást csubival, a falcon megszerzését, és a már emlegetett kessel-run-t -de szerencsére nem érzi az ember azt, hogy erőszakkal irányítják a sztorit, ahogy a rajongóknak szóló kacsintások is bőven az ízlésen belül maradtak (még akkor is, amikor csak egy nagyon szűk réteg tapsolt csak a moziban, a többségnek viszont teljes zavarodottság látszott az arcán, hogy egy általuk halottnak hitt karakter toppant be a maga félelmetességével -ez ellen az tudom tanácsolni, hogy tessék követni a teljes univerzumot, főleg a rajzfilmeket, akkor lesz teljes a kép)... bár féltünk alden ehrenreich-tól, hisz’ harrison ford tökéletesen összeforrt han karakterével a hosszú évtizedek során, de nem volt zavaró egy új arcot látni, és örömmel fedeztem fel, hogy bár tökéletes imitációt nem alkalmazott a srác, azért a ’végzet ujját’ eltanulta az elődjétől... donald glover iszonyú nagyot megy idén, siker az atlanta, százmillióan nézik a zenei alteregója új klippjét, és lando palástjait is tökéletesen rászabták, minden mosolya a helyén van, egyszerre szerethető és ütnivaló... hű robot társa is pont ilyen ellentmondásos, mert egyfelől baromi szórakoztató hallani egy öntörvényű női hangú droidot, aki önérzetes és lázadó hajlamú egyszerre, nekem viszont sajnos mindig komoly zavart okoznak az érzéseket mutató robotok, mert túl sok programkódot látok nap-mint-nap, így nehezen fér a fejembe ilyen mértékű elhajlás az alap-programtól... a késői beugró ron howard nem végzett rossz munkát, mert jó tempóban vezette végig a szemünk a történeten, talált néhány nagyon látványos beállítást is, azt viszont nem tudom megérteni, hogy miért hagyta, hogy az operatőre (és annak világosító csapatat) így ellógja a munkanapokat -mert nagyon sok jelenet élvezhetőségén javíthattak volna egy kis világítással (persze tegyük hozzá, hogy ezt el kell osztani kettővel, mert a premier előtti vetítés nálunk csak kurva 3d-ben volt elérhető, és tudjuk mit művelnek a képpel azok az átkozott szemüvegek)... ez volt az első alkalom, hogy úgy mentem egy starwars-univerzumhoz tartozó filmre, hogy nem ’zsezsgett’ az összes belső szervem egész nap, mondhatjuk, hogy felkészültem a csalódásra, hogy feleslegesnek fogom érezni ezt a két órát, de kellemesen szórakoztam végig, még ha hazafelé bandukolva azért már ott motoszkált bennem az a gondolat, hogy a lucasfilm-nél akár lehetett volna más kiegészítő sztorinak is prioritása ezúttal... (##05.23.)

(Zsivány Egyes -Egy Star Wars történet) (2016) (r.: Gareth Edwards)

’javában dúl a polgárháború. titkos támaszpontjukról a felkelők először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz galaktikus birodalom ellen. az ütközet során hírszerzőik megkaparintották birodalom csodafegyverének titkos terveit.’ -idestova huszonöt éve nézem rendszeres időközönként a ’new hope’ alcímű negyedik részt, de a tegnapi lelki felkészülés alatt tűnt csak fel, hogy a nyitószövegben az olvasható, hogy egy ’ütközet’ során szerezték meg a lázadók a terveket. így már nyugodt szívvel mehettem a moziba, mert nem kellett azon agyalnom, hogy korábban volt-e szó arról a nagy csatáról, ami várhatóan bekövetkezik az újonnan forgatott előzmény-filmben... lehet, hogy azért nem tűnt fel ennyi éven át az a mondat, mert george lucas is csak ennyit szánt rá, egyetlen mondatot, pedig egy fontos háborús tett volt ez, amit fontos hősök hajtottak végre -illetve olyan hős-szerűek... a star wars eredetileg a mítoszok és mesék útján járt, így természetes, hogy a birodalom volt a megtestesült gonosz, a felkelők viszont a makulátlan jóság fellegvárából tekintettek le ránk. viszont ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni az elmúlt évtizedek kulturális változásait, így sokkal árnyaltabb képet kapunk a felkelésről, esendőbbek lesznek a hősök a hibáik miatt, és logikus is, hogy aki a sötétség ellen harcol, az maga is bemocskolódik egy kicsit, mert a jó ügy érdekében néha át kell lépni a határokat, és megkérdőjelezhető dolgokat kell elkövetni -és persze igaz ez a másik oldalról is szemlélve: nem volt mindenki velejéig gonosz, aki a birodalom-nak dolgozott... azt viszont sajnálhatjuk egy kicsit, hogy amíg általánosan mélyebbek lettek a karakterek, maguk a főszereplők elég vázlatosak maradtak -persze itt felhozhatjuk mentségnek, hogy a mintaként szolgáló klasszikus háborús filmekben is csak ennyire dolgozták ki a szereplőket, de én azért jobban tudtam volna kötődni hozzájuk, ha egy-két (tényleg jól működő) drámai pillanaton túl is berántják a szívünket közéjük (valahol vicces, hogy a nézők többségéhez egy robotot sikerült a legközelebb hozni, de ebben nagy szerepe volt abban is, hogy végre jól működő robot-humort sikerült a beszéd-generátorába adni -végre nem infantilis a poénkodás, hanem a sötétebb hangulathoz jobban idomuló szarkasztikusan száraz humor ez)... az elején azért rám ijesztettek, mert túlságosan info-heavy volt, ahogy ugráltunk bolygóról-bolygóra, miközben folyamatosan mutatták be az új karaktereket, de aztán hirtelen minden a helyére kattant és elkezdett működni a film, és amint elkapták a fonalat, már tudták fokozni fel egyre jobban a tempót és a hangulatot, és wow, mennyire fel tudták fokozni a fináléra... a készítők végig azt hangoztatták az interjúikban, hogy ez egy háborús film lesz, és hogy a klasszikus világháborús filmekből inspirálódtak, és ez érződik is a végeredményen, főleg a városi tank-csatás jelenetnél villantak be nekem a nagy elődök, de a dzsungeles kommandózás is hozta a kellő hangulatot (btw, azért gareth edwards-ék nem hülyék, miért írnának havat meg mínusz harminc fokot a forgatókönyvbe, amikor tengerpartos/pálmafás bolygóra is helyezik a finálét, így akár a maldív-szigetekre is mehetnek nyaralni forgatni, hehe)... és szerintem jó az, hogy kísérleteznek a lucasfilm-nél, hogy bele mernek emelni új elemeket is a szokásos star wars hangulatba -hogy nem ragaszkodnak ahhoz, hogy minden egyes filmben legyenek skywalker-ek, jedik és fénykard-párbajok (no, azért egyetlen egyszer felvillant az ikonikus világító penge, de ezt meg tudjuk bocsátani, mert annyira cool módon badass lett a jelenet, hogy nem lehet nem imádni) -így lesz esély arra, hogy tényleg változatos legyen az univerzum. bár lehet hogy érdemesebb lett volna egy másik korszakot választani a galaxis nagy történelméből, mert érezni lehet, hogy az általános mozinézőknél azért van egy kis zavar az erőben, hogy most hova is kell elhelyezni a filmet az idő-vonalon, és láthatóan a legalapvetőbb utalások megértésével is vannak gondjaik. talán ez a film ezek miatt inkább nekünk, a régi rajongóknak készült, akik tudnak mosolyogni az összes kikacsintáson, a nem titkolt fan-service-en. és mi vagyunk azok, akik igazán értékelni tudják azt, hogy ennyi év után hihető magyarázatot kaptunk arra, hogy miért lehetett olyan könnyen elpusztítani a halálcsillagot... igen, mert talán a film legnagyobb erénye, hogy tökéletesen simul a ’new hope’-hoz, mind sztoriban, mind látványban, igazi kiegészítője annak. igaz ebből néhány apróbb hátrány is következik -tudtuk, hogy a végén sikerül megszerezni a terveket, és azt is tudtuk (vagy inkább titkon reméltük), hogy mi lesz a karakterek sorsa, hiszen nem kell őket a folytatásra tartogatni. a másik hátrány már kicsit jobban zavart: teljesen érthető, hogy vissza kellett hozni tarkin nagymoff-ot, hiszen az ő jelenléte elengedhetetlen a halálcsillagon, de nem érzem jó döntésnek, hogy cgi arcot használva akarták megidézi peter cushing-ot, mert annyira látható lett a végeredmény, hogy folyton kizökkentett a film élvezetéből (azért sem értem ez a technikai megoldást, mert mon mothma-nál például nagyszerűen sikerült a színésznő-választás). ...no... egy picit azért zavarban vagyok, mert jó volt a film, élveztem nagyon, adott is nekünk néhány igazán emlékezetes jelenetet (nálam a ’csillagromboló belökése a pajzs-generátorba’ pillanat volt a csúcs), egy áll-leejtően intenzív fináléval bombázta szét a bennünk élő rajongó gyermeket, ugyanakkor a force awakens-nél nagyobbnak éreztem magamban a buzz-t, jobban bele tudott préselni a moziszékbe -de talán ez csak annak köszönhető, hogy az volt a nagy comeback, a saga régóta várt folytatása, ezt viszont csak egy kiegészítő filmnek szánták. vagy talán csak az jobban be tudott húzni érzelmileg a karaktereivel... (örülök, hogy a sok riasztó hír nem igazolódott be, nem érződik az utóforgatások / újra-vágások kemény melója, michael giacchino is kellően john williams-i zenét komponált négy hét (!) alatt. viszont a szinkron sajnos kifejezetten most bántotta a fülem sok helyen...) ($$12.17.)