filmek az univerzumból


2016.sze.05.
Írta: RobFleming komment

Justice League: Doom

jl-doom.jpg(Az Igazság Ligája: Pusztulás) (2012) (r.: Lauren Montgomery)

megérdemelne egy pszichológiai kutatást, hogy miért szeretjük szenvedni látni a hőseinket... bár panaszkodtam már nem is olyan rég, hogy a csapat-képregényeknél az az általános írói módi, hogy összeeresztik egy másik csapattal őket, aztán jön az uncsi csihi/puhi, a legion of doom-nál eszembe sincs panaszkodni emiatt, mert egy picit más koncepció mentén születtek meg -mindegyiküknek volt bőven személyes indokuk, hogy legyőzzenek egy-egy adott hőst. ráadásul hatékony módszereket adtak a kezükbe, így lett igazi tétje is a támadásoknak, átérezhető volt, ahogy ezek a szuper-emberek testileg és/vagy lelkileg megtörnek (szörnyű volt belegondolni az élve eltemetésbe és élve lángolásba is. vagy green lantern bűntudatába). és szerencsére jutott elég játék-idő a gonosz-csapatra is, így nem csak egy-egy box-zsáknak lehetett érezni őket. és azt kell hogy mondjam, hogy minden tipikussága ellenére a nagyon-gonosz főgonosz nagyon-gonosz-terve is tetszett, mert a maga őrültségében ebben is volt ráció (és azt éreztem, hogy ebben az egy órában sokkal jobban használták vandale savage-t, mint a legends of tomorrow teljes első évadában)... persze hőseink nem ilyen könnyen megtörhetőek, viszont ha a bizalom törik meg köztük, az sokkal nagyobb válságot okozhat -ezért érdekes, hogy belevették ezt a morális kérdést batman-nel, aki a barátaival szemben is csak a hideg logikáját tudja alkalmaznia, még ha ez a többieket kényelmetlenül is érinti... szóval azt hiszem megtaláltam a kulcsot, amivel érdekessé lehet tenni számomra a csapat-verekedéseket: igazi tétet kell adni nekik (persze a szuperhős-kereteken belül)... ($$09.04.)

2016.sze.05.
Írta: RobFleming komment

Justice League: Crisis on Two Earths

jl-crisis.jpg(Az Igazság Ligája: Két földi válság) (2010) (r.: Sam Liu, Lauren Montgomery)

szerintem a dc-íróknál felvételi követelmény, hogy szeressék a multiverzum elméletét... bár kétségtelen, hogy jól lehet játszani a végtelen számú föld lehetőségével, alternatív világokat bemutatni, rengeteg ötlettel létrehozni az ismert karakterek verzióit (plusz azért is jó pont jár, ha közérthetően magyarázzák el a multiverzum elvont fogalmát). csak az a baj, hogy csupán ez az egy gimmick már nem elég, pont ezért, mert láttunk és olvastunk már ilyen történeteket számtalant -és nem érzem azt, hogy ezzel a rajzfilmmel bármi újat sikerült volna hozzátenni az eddigiekhez... bár részben magamat is hibáztathatom, mert mostanában túlolvastam magam képregényekből, és eléggé kezdem unni, hogy a csapat-felállásoknál mindig verekedésbe torkollanak a füzetek, természetesen úgy, hogy egy ellentétes csapattal folynak a küzdelmek, ahol mindig megtalálják a csata hevében is a megfelelő párok egymást... így mivel itt is gyakran borult agyatlan bunyóba a sztori, csak egy fáradt legyintéssel tudtam csak nyugtázni, hogy jé, a két föld hasonló képességű szuper-emberei megtalálták egymást a csata hevében... mert persze a kifordított világban mindenkinek megvolt a maga megfelelője, csak gonosz verzióban (azt viszont nagyon tudtam értékelni, hogy ezek a gonoszok mintegy maffia-családként üzemeltették a bizniszt, felosztva egymást közt a területet és a tevékenységeket)... azt mindenképp hangsúlyoznám, hogy az alter-föld változásainak kibogarászása szórakoztató tevékenység volt, a verekedések között is voltak ötletes megmozdulások, és a batman/owlman mentális összecsapás is hatásos volt a végén, de azért szeretném, ha egy egész estés rajzfilmbe több is szorulna, mint hogy ’nézd, gonosz-superman, gonosz-batman, harc!’... (valahogy a hangok sem voltak az igaziak, nem is értem, hogy jött az ötlet, hogy william baldwin-t kérjék fel batman-nek...) (azért jó volt, hogy a dc tévésorozatokból ismertem a mellék-alakok többségét, így nem voltam elveszve köztük.) ($$09.03.)

süti beállítások módosítása