(2019) (r.: Deák Kristóf)

1969-ben forgatta bacsó péter a tanú című filmet, ami olyannyira kiröhögte az ötvenes évek diktatúrájának abszurditását, hogy tíz évig még dobozban kellett pihennie az alkotásnak, mire a nagyközönség is megnézhette. deák kristóf szerencsére már egy olyan korba született, amikor a hasonló lelkületű filmjét már állami támogatással készítheti, amit aztán még abban az évben műsorra is tűz a televízió. de örülhetünk annak, hogy ma már nem kell lázadni egy ilyen történettel, és magyarázkodni sem kell, amiért megpróbálja humorral átmosni a rákosista államapparátus fájdalmas túlkapásait... mai fejjel már tényleg nehéz értelmezni azt, ahogy a diktatúra beleavatkozott az élet minden területébe, hogy az emberek rettegtek attól, hogy megszólal éjjel a csengő, vagy ha csak megláttak egy fekete öltönyös alakot a küszöbön. hogy mindenkinek fél-szavakban kellett kommunikálnia, hogy figyelnie kellett minden apróságra, ami gyanús lehet (mondjuk hogy ne a szabad európa rádió szólaljon meg, amikor bekapcsolják a készüléket). és még így is volt, amikor minden ok nélkül kellett átélniük a rettegést, a rendszer kemény öklének lecsapásait. pedig a jó embereknek sohasem kéne félniük... a film első percei nem győztek meg, mert a pesti külvilágot hiába próbálták meg átalakítani 1951-é, nem tűnt hitelesnek a végeredmény, aztán amikor a kvázi hősnőnkkel együtt minket is elnyelt a kompromitált lakás, máris a helyükre kattantak a dolgok, és piszok érdekes volt egyszerre érezni a szorongás és a mosolygás keverékét. mert ült a humor. mert az egyre gyülekező karakterek interakcióiból érdekes helyzetek születtek, még arra is kísérletet tettek, hogy emberként ábrázolják az ávósok egy részét... igazán mélyre csak néhányszor mentünk, amikor a kétségbeesés végleg átvette az uralmat az érzelmi buborék felett, bár az azért feltűnő volt, hogy a fiúk/férfiak voltak a gyávábbak, a nők mutattak nagyobb lelki erőt (szamosi zsófinak sosem okoz gondot, hogy keménynek mutassa magát, de ahogy a hagymát pucolta, miközben farkasszemet nézett az ávóssal, az mindent vitt)... az egy lakásba zártság, és a folyamatosan megszólaló csengővel érkező emberek miatt volt egy kis színpadiasság érzése az embernek, de én könnyen belelátom az adaptációkat az ilyen minimalista történetekbe -mint az köztudott... (××10.22)