(2018) (r.: Peter Jackson)

a második világháborúról mindent tudunk már -az összes aspektusáról készült már játékfilm, az összes fennmaradt korabeli képkockája bekerült már valamelyik dokumentum-filmbe. az első világégés mindkét fronton hátrányban van -jellegéből adódóan nem érzik úgy az írók, hogy jól lehetne dramatizálni az eseményeit (vagy mondjuk nem lehet egyszerűen rátolni a gonosz-szerepet valamelyik harcoló félre), és a korabeli technikákkal felvett mozgóképes anyagok is nehezen maradtak fenn. plusz kereken száz év telt el a fegyverletétel óta, így nem élnek már köztünk azok sem, akik hitelesen mesélni tudnának. de szerencsére vannak archívumok, ahol megőrizték a visszaemlékezéseket, és vannak olyan őrült filmesek, akik hajlandóak rengeteg időt áldozni arra, hogy közelebb hozzák hozzánk ennek a nagy háborúnak a borzalmait is. és peter jackson kellően ambiciózus, aki mindig is szívesen nyúlt a legmodernebb technikákhoz -meg is előzte a filmet a híre, attól zengett a sajtó, hogy úgy láthatjuk ezt a korszakot, ahogy eddig még sohasem. persze egy ilyen feltüzelés után az első húsz perc csalódás lesz, hiszen csak a szokásos fekete/fehér, furán gyorsnak tűnő képeket látjuk csak pörögni a sorozásról és gyakorlatozásról beszélő hangok alatt (még a vetítőgép kattogását is belekeverték a hangsávba) -és persze érdekes belegondolni, hogy milyen pozitív lelkesedés volt európában a háború miatt, hogy miként kerültek a frontra a tinédzserek, de azért ott motoszkál benned, hogy miként fog lekötni téged ez a téma másfél órán át. aztán elindulunk a frontra, és kiszélesedik, kiszínesedik a kép, meghallod a katonákat és a környezetük zajait, és csak annyit tudsz mondani, hogy wow... kicsit át is kell állítani az agyad, mert nem könnyű felfogni, hogy ezek nem utánjátszott felvételek, hanem az eredeti 13 kocka-per-másodperces filmek, igazi emberekkel, a valódi frontról. és persze el is veszik az ember ezekben a technikai részletekben, de aztán idővel megint jobban fülelni kezd a visszaemlékezések szövegére is, és akkor csapja meg igazán a horror, hogy mennyire elviselhetetlenek lehetettek a mindennapok a lövészárkokban, hogy ezeknek az ifjaknak nem csak a német fegyvereket kellett túlélnie, de az időjárási viszontagságokat és az állatokat is... peter jackson azért rendezőként is akar hatni, nem csak technikai géniuszként, ezért például egymás mellé vágja a hasonló arcokat -egyszer vidáman, aztán holtan... bár látható, hogy a korabeli operatőrök sokat forgattak a frontvonalak környékén, azért minden felhozott példához nem maradt fenn felvétel, ezeket hangulatos rajzokkal/festményekkel pótolták ki az alkotók a mozgóképeket... mondhatnánk, hogy egyoldalú a mű, hiszen az angolokat helyezi a fókuszpontba, de igazából nem is volt szándék arra, hogy a teljes háborút feltérképezze -sőt, ha jobban megnézzük, a nagy képpel sem akar igazán foglalkozni, nem nagyon mozdulunk ki a kiskatonák szemszögéből, a lövészárkokból és a no man’s land-ről. leginkább azok a fiatalok érdeklik, akik az isteni szerencse folytán túlélték ezt a vériszamos időszakot -és azok, akik örökké fiatalok maradtak, arccal lefelé belesüppedve a ragadós sárba... (néhányszor azért lehet látni, főleg az arcokon, hogy miként dolgozta meg a számítógép a képsorokat, de szerintem ezeket könnyen feledtetik az olyan hátrahőkölős jelenetek, mint mikor megindulnak az első tankok a harcmezőre. és ha még a végén még egyszer a technikai részletekbe akarok beleesni, akkor ideje külön megdicsérnem a színezőket és a hang-keverőket is, mert ők is rengeteget tettek azért, hogy ilyen hitelesek legyenek ezek a képek.) (##12.29.)

(A hobbit -Az öt sereg csatája) (2014) (r.: Peter Jackson)

ahogy belecsaptak minket egyből a tűzbe, úgy tudatosult az emberben, hogy milyen nehéz ezeket a filmeket külön értékelni. mert tényleg egy egésznek készültek. de ha az összekacsintásokat (és az utolsó jelenetet) nézem, akkor még nagyobb képet kell gondolkozni. de valahol mégiscsak van összehasonlítási alap, mégis el tudod rendezni a nagy egészben a filmek viszonyát. tudom, mindenkit ez a mondat érdekel, úgyhogy odaraknám a pontot a térkép megfelelő részére: ez az eddigi legjobb hobbit film, már majdnem felért a legkevésbé szeretett gyűrűk ura szintjére... lehetett előre tudni, hogy hamar lerendezik a tavalyi brutális cliffhangert, de szerintem nem baj, hogy egy igen hatásos kezdéssel lettünk így gazdagabbak, volt benne drámaiság, látvány, és már itt felütötte a fejét a film fő mondanivalója, a kapzsiság. mert meglepően sok karaktert mozgatott ez a nagyon is emberi érzelem, legyenek bármilyen néphez tartozóak. ez azzal is járt, hogy nem sok kapcsolódási pontot kaptunk hozzájuk, elidegenítették őket több esetben (thorin és thranduir jó példák), az igazi hősök meg sokszor passzívabb szerepre lettek szorítva (bilbó és gandalf is). még szegény törpjeink is sokáig csak a mellvéd mögött álldogáltak. így nehéz szívből szurkolni -nem is sikerült szeretni azt a részt, amikor a zsinórok mozgásba lendültek, hogy minden sereg a megfelelő helyre érkezzen. de aztán összecsaptak... hazafele a buszon a király visszatér zenéjét hallgattam, és ez segített megfogalmazni, hogy mi hiányzott egy kicsit -a nagy tét, ami hideglelősen eposzivá tudja tenni az ilyen csatákat. vagy a tudat piszkált onnan hátulról, hogy mindez valami sokkal nagyobb szabásba fog majd torkollni... de azt meg kell hagyni, peter jackson nem felejtett el akciót rendezni. kár, hogy a családbarátság nevében egy csepp vért sem láthattunk az aláhulló ork-fejekből, felnyíló tünde-sebekből. (apropó, egy nagyon okos apuka egy négy/ötéves forma gyerekkel ült előttem, biztos megérte elhozni a csemetét, aki néhány percenként csicsergett valamit a fülébe...) és leginkább nem is a nagy csapatok egymásnak feszülése húzott be magával, hanem az egyéni páros összecsapások. kifizetődő lett a tavaly még meglehetősen erőltetettnek ható szerelmi szál, mert thorin elbukása mellett a legdrámaibb szíven-ütést hozta (plusz meglepetést, mert zsenge ifjúkorom olvasmány-élményéből csak egy halálra emlékeztem, nem háromra). legolas is megkapta a maga szokásos pillanatait. ...aztán minden elcsendesedett, és minden kitérő nélkül a megyéig mentünk vissza. hogy kerek legyen az egész. hogy elültessük a magot, amiből majd csodálatos fa nő ki... nem könnyű értékelni, mert csak ott van az emberben, hogy tizenhárom év után kell elengednie a zsákosok kezét, túl sok emlék rakódott ezekre a filmekre, hogy tisztán lássak velük kapcsolatban. 8 pont. (++12.21.)