(Dumbó) (2019) (r.: Tim Burton)

nem tartom ördögtől való gondolatnak, hogy a disney leporolja a régi termékeit, és új csomagolásban újra piacra dobja azokat, ha megfelelő kezekbe helyezi ezeket az adaptációkat, és többnek érződnek a végeredmények, mint lélektelen pénznyomdák. igaz, eddig az élő-szereplős adaptációinak többsége elkerülte azt, hogy alaposan kivesézzem őket (a dzsungel könyve talán az egyetlen látványos kivétel, ráadásul amiatt még a moziba is hajlandó voltam elmenni, és nagyon is élveztem a végeredményt), most viszont egy kedves tim burton rajongó ismerősöm megkért, hogy nézzem meg az idén bemutatott dumbo adaptációt, és mondjak róla véleményt, mert őt elvarázsolta a film. hát kedvesem, a jellegzetes timburton-i szerzői kézjegyeket én is látom, eva green igéző szépsége engem is könnyen levesz a lábamról, azt viszont nehezen tudnám eldönteni, hogy a rendező hűséges hívein túl kinek is tudnám ajánlani... mert annyi komorság és szomorúság árad ebből a bő másfél órából, hogy azt a gyerekek szíve szerintem nem bírja el, a felnőttek viszont az elnagyolt sztori miatt panaszkodhatnak, teljes joggal... arra jöttem rá a film közben, hogy én már a rajzfilm történetét sem szerettem igazán (gyerekkoromban sem), nagyon tud taszítani az állatokkal való kegyetlen bánásmód -de értem azt, hogy miként került ez a projekt tim burton asztalára, hiszen egy átlagtól eltérő karakter a hős, akit a többség kirekeszt, aki nevetség tárgya lesz, ezek motívumok mind ott vannak ugye a filmjei alap-dns-ében. mint ahogy a széttöredezett családok is jellemzők rá, bár e szempontból is sikerült itt túl mélyre menni a negatív spirállal szerintem (félkezű veterán özvegy ember)... de alapvetően a karakterek csak üres vázaknak érződnek, a legtöbbjüket leginkább a színészek miatt lehet értékelni (michael keaton-nak elnézzük a disney-gonoszos túl-játszást is)... és igazából még a látványt sem tudnám éltetni, mert bár a címszereplő nagyon szépen belesimul az emberek közé, az egész vizualitásnak nagyon műterem-íze van, túl digitális és mesterkélt... szóval azt hiszem, hogy ezúttal hiába tűnt úgy, hogy sikerült megtalálni a disney boszorkány-konyhájában a megfelelő alapanyagot a megfelelő alkotónak, a végeredmény abszolút semleges és felejthető lett... (hmmm, vajon a ’nagyvállalat felvásárolja a kicsit, és beintegrálja a saját látványosságai közé, majd kicseszik vele’ sztori-szálat öniróniából engedték át a disney szigorú cenzorai...?) (×12.24.)