(Az Igazság Ligája) (2017) (r.: Zack Snyder (+Joss Whedon))

néha nem azért sírja valaki vissza a gyerekkorát, mert úgy érzi, hogy sokkal több pozitív benyomás érte akkoriban, hanem mert egy sokkal egyszerűbb kor volt az (mondjuk az én (közép-harmincas) korosztályomnak is) -és ezt most azért hozom fel, mert ma azt éreztem a moziban, hogy bizonyos szempontból igenis előnyösebb volt az az ártatlanabb pre-internet korszak... mielőtt elkezdtem volna vásárolni a cinema magazint a kilencvenes évek derekán, még semmilyen bennfentes információ nem jutott el hozzám a forgatásokról, csak néztem a filmeket, és élveztem őket. manapság viszont szinte kikerülhetetlen, hogy a készülés összes fázisáról kikerüljenek a részletek a világhálóra, és ezek igenis befolyásolni tudják a teljes élményt. mert szomorúan vettem észre magamon ma is, hogy végig azt figyelem superman összes felbukkanásakor, hogy látszik-e az, hogy henry cavill-nek digitálisan kellett eltüntetni az utóforgatáson viselt bajuszát -és az ilyen gondolatok igenis ki tudnak zökkenteni a filmélményből... egyébként arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy aki nem ismeri a film körüli drámát, annak feltűnik-e, hogy két (igencsak különböző stílus-világgal rendelkező) rendező is dolgozott a projekten -mert igazság szerint egész jól összefésülődik a két kéz munkája. persze vannak olyan bélyegek, amiknél az ember azonnal rávágja, hogy azokat csak zack snyder álmodhatta a vászonra (a film első harmada bővelkedik ilyenekben, a zenés főcímnél és a kilassított verekedéseknél nem is lehet ez kérdés), joss whedon meg leginkább a karakter-pillanatoknál érhető tetten. és ugye nem kell mondanom, hogy leginkább ezek működtek a filmben... mert bruce wayne-nek jól állt, hogy lelkizhetett egy kicsit diana-val, vagy hogy mentorkodhatott kicsit a szerethető lükére vett barry allen felett. és ó, az is milyen örömteli, hogy superman-t végre mosolyogni láttuk egy dc universe-be tartozó filmben... uhh, remélem az senkinek sem spoiler, hogy a kriptoni barátunk tiszteletét tette a műben, mert szerintem a visszahozásának csak a módja volt kérdéses, nem a ténye -és igazság szerint délután óta még nem tudom eldönteni, hogy miként állok e móddal, mert nem tartom jó ötletnek, hogy a bvs egyik legrosszabb momentumához kötötték, és abba is szomorkás belegondolni, hogy egy ilyen nagy eseménynek akár nagyobb feneket is keríthettek volna, ugyanakkor érzelmileg rendben volt a visszatérés, ezért is a hezitálásom... de kellett sup a csapatba, mert az ellenfél erősnek tűnt, úgyhogy egy mindenható pofozógép eldönthette a csatát. de azért az új arcokra is jutott elég a reflektorfényből -már amennyit a szűkös két órás játékidő engedett... én továbbra is hibának tartom, hogy a dc máris belehajszolta magát a ’nagy csapat’-os filmbe, mert így nem alakulhatott ki kötődésünk a karakterek felé, ráadásul most a játékidő egy komoly részét fel kellett áldozni arra, hogy vázlatosan bemutassák az újoncokat -és joss whedon kezét érzem abban, hogy ez a vázlatosság a vágóasztalon nem lett végzetes, mert az alap tudnivalók úgy fértek bele a filmbe, hogy nem tették túl nehézzé az elejét. ugyanakkor tényleg csak átrohantunk a három történelmen, és inkább három típus-karakterként használták az új srácokat: flash a szeleburdi, cyborg a tépelődő, aquaman meg a férfias cool-ság... még ennél is vázlatosabb maradt a gonosz, aki a hagyományos ’gonosz, mert gonosz’ és a ’le akarom rombolni a világot mert csak’ tengelyről sosem lépett le -ráadásul végig bántóan kilógott a cgi-jal megalkotott külseje... de egyébként is túlságosan digitális heavy volt az egész film, így az akció-jelenetek is rendre kidobtak a művíségükkel -valószínűleg ezért (és a kapkodósabb vágásnak köszönhetően) csak közepesen szórakoztatónak éreztem a nagy bunyókat... ahogy az egész film minősége megragadt a középvonal környékén, ami mégiscsak előrelépés az elődei (mínusz wonderwoman) frankenstein-szörnyeihez képest, de azért lehetne még párat lépdelni, hogy igazán szórakoztató legyen elmenni egy dc adaptációra is -ami úgy magával tud ragadni, hogy az ember fejéből kihullik az összes háttér-információ, amit felcsipegetett előtte az interneten, mert leginkább a szívét dolgoztatja meg... (danny elfman egy csapatépítő filmhez méltó nagy összegző zenét szerzett, ahol nem csak a saját korábbi batman témáját idézi meg, de a klasszikus superman dallam is felcsendül a háttérben.) (#11.18.)

(2017) (r.: Patty Jenkins)

tudom, hogy most el fogom riasztani a férfitársaim többségét, de be kell vallanom, hogy én nagyon szeretem az erős és határozott nőket -mind a való életben, mind a vásznon... mert szerintem vonzó az, ha nem csupán egy megmentésre váró virágszálak a gyengébbik nem képviselői, akik csak az erős férfiak támogatásában tudnak létezni. és ha ezeket a tulajdonságokat erős nőiséggel párosítjuk, akkor egy olyan ideálhoz közelítünk, aminek csodálattal kéne eltöltenie minden férfitársamat. és a nőiséget nem csak a külső jegyekre értem, hanem arra is, amit miatt a nők a legnagyobb tiszteletet érdemlik -amiért egyszerre tudnak helyt állni az élet minden területén, legyen az a munka, az anyaság, vagy a szerető feleség szerepe... és milyen lenne az eszményi nőről szóló film, ha nem képezné le magára ezt az összetett szerepet, és nem nyújtana sokféle réteget -nőies gondolatokat, férfias akciókat, mitológiai hátteret, történelmi kontextust, romantikát és harci szellemet egyaránt. és hová lenne az univerzum humora, ha nem egy női rendező mutatná meg hollywood-nak, hogy miként kell egy tökös szuperhős kalandot levezényelni...? mert tudjuk, hogy van egy szűk réteg, akik elvakultak ragaszkodnak az egyik-vagy-a-másik kiadó termékeihez (és persze van egy réteg, amelyik szereti élezni ezeket az ellentéteket), de mi többség tényleg csak azt szeretnénk, hogy ami kikerül akármelyik akólból, az élvezetes és minőségi munka legyen. és látom előre, hogy jönnek majd azok a marvel fanok, akik majd azt kiabálják, hogy a dc csak lenyúlt a konkurenciától két elemet (a mitológiai hátteret a thor-ból, a történelmi szuperhősködést meg az első kapitány filmből), a dc-sek meg majd most verik a mellüket, hogy övék az első sikeres hősnő a vásznon, de én azt szeretném, ha végre megbékélne egymással a két oldal, és csak örülne annak, ha ilyen jól működő filmeket kap. főleg hogy wonder woman lételeme a béke... és úgy örültem, hogy nem csak üres szavakkal emlegették a békét a filmben, hanem a karakterből eredt az értelmetlen öldöklés ellenpontjaként. és oké, lehet mondani, hogy voltak esetek, amikor hősnőnk sem kímélte az ellenfeleit, de mindig oka volt annak, ha támadásba lendült, mindig az empátiájából eredő védelmező pozíciójából húzta elő a kardját... persze azt sem tagadhatjuk, hogy maga a zsáner követeli meg az akció-jeleneteket -de ha már ez így van, akkor patty jenkins kihozta belőlük a maximumot. mert a legnagyobb örömömre nem hódolt be a ma divatos trendeknek, és lasszóval kötötte meg a vágója kezét, és inkább jól követhető lassú-gyors-lassú kombinációjú beállításokból rakta össze ezeket a jeleneteket. és talán még fontosabb, hogy érzelmi alapra építette az akcióit is -ennek a kicsúcsosodása a belga fronton következett be, ahol a senkiföldjén tökéletes összhangban került a lelkünk a szemünk és a fülünk... de. háborúzni a férfiak is tudnak, nézzük meg, hogy miért fontos az, hogy most egy nőre fókuszáltunk -és nem, nem a rövidke szoknyája miatt, hanem mert a naiv bája egy olyan szerethetőséget ad hozzá az összképhez, ami egyedivé teszi azt, és gal gadot tökéletesen át tudja adni ezt a bájat, így nem csak a gyönyörű arca vagy a fejlett testkultúrája miatt alkalmas tökéletesen a szerepre. és mindenki megnyugodhat, mert nem az volt a nagy terv az írószobában, hogy tökéletesen megcserélik a nemi szerepeket a filmben, így az erős nő mellett a férfi lesz a megmentésre váró kellék, hanem egyenrangú partnerként egészítik ki egymást -és adnak hozzá a filmhez természetes szikrákat és jól működő romantikát (hát van olyan, ki nem olvadt el a hajózós-összefekvős jelenettől...?). chris pine nagyszerű választás volt a szerepre, mert jól tudja a karaktere különböző oldalait megmutatni. de egyébként sincs gond a casting-gal, a londoni forgatás környékén lehalászták a megfelelő brit színész-anyagot -az már egy másik kérdés, hogy a negatív-oldalon mennyire használták őket megfelelően... mert mind a gonoszok (képregény-)sematikusságába, mind a finálé tipikus cgi-heavy repkedős/dobálózós aspektusába bele lehet kötni. ugyanakkor ezeknél is megvoltak azok az érzelmi többletek, amik miatt megbocsátóbb az ember. és egy filmnél mindig fontosabb, ha a szívére hallgat a néző és nem az eszére... (#06.02.)