(Tigris és sárkány) (2000) (r.: Ang Lee)

az angolszász kultúra hermetikusan lezárt dómot vont körénk a huszadik századba (köszönhetően hollywood-nak és a zeneipari moguloknak), ami alól csak komoly munkával lehetett szűk árkokon át kijutni a világ többi szeglete felé. voltak viszont periódusok, amikor a buborék áteresztővé vált, és a nagy kollektív szórakozási élmény befogadott magába új elemeket. például a hetvenes években mindenki bruce lee-vé akart változni tizenöt percre. aztán a kilencvenes években a vérgőzös hongkongi bűnfilmek futottak sikerköröket a videotékákban (tarantino köszönte is az ihletőforrást ringo lam-nak), galambszárnyakon berepült az álomgyárba john woo, a mátrix meg milliók szemét nyitotta rá yuen woo-ping kaszkadőr-munkájára. de így is meglepő volt hallani annak idején, hogy amerikában egy mandarin nyelvű film több mint 100 millió dollárt gyűjtött össze a mozipénztárakban -és ehhez jött még a négy oscar díja is a vitrinbe, ami miatt a világ minden részén megjegyezhették ezt a jellegzetesen ázsiai címet... a rendező ang lee már belekóstolhatott a hollywood-i filmkészítésbe, meglepő módon őt, mint tajvani alkotót érezték a columbia pictures-nél a legalkalmasabbnak arra, hogy egy klasszikus jane austen adaptációt dirigáljon -de a kockázatos lépés kifizetődött, masszív rajongótábor épült a film köré a romantikus lelkületűekből, ang lee mégis úgy döntött, hogy a rutinmunkákat elkerülendő hazatelepül, és a kínai kultúrában megmerítkezve egy mandarin nyelven forgatott wuhxia-val lép újra a színre. bár ha félrehajtjuk azokat a drótokat, amiket a verekedős jelenetekhez használtak, már nem is látunk olyan nagy különbséget a korábbi munkáival szemben: itt is az értelmek és érzelmek viaskodnak egymással, karddal és egyéb szúró-vágó fegyverekkel felszerelkezve... mert ez nem egy tipikus hőseposz, ahol a bölcsességgel felvértezett pozitív karakter útra kel, hogy eltüntesse a világból a gonoszságot, itt sokkal komplexebb érzelmek mozgatják a karaktereket, leginkább a szerelem, amiért viszont hiába harcolnak, sosem virágozhat ki teljesen a szívükből. de az emancipáció is ott táncol a háztetőkön az erős női karakterekkel, akik a függetlenségükért is harcolnak, a hagyományos társadalmi normák ellen, miszerint a szülők elrendezik a házasságot, és ebbe az ifjaknak bele kell törődnie... zöldfülű főiskolásként láttam a filmet, tizen-sok éve, és egy-egy ikonikus képet leszámítva teljesen kitörlődött a fejemből az emléke. így meglepve tapasztaltam, hogy milyen megfontolt a tempója a kábé negyedóránként érkező akció-szekvenciák közben, hogy mennyire költői és emelkedett a jelenetek többsége. és én most ezt a művészi vénáját egy kicsit soknak éreztem, vagy mondjuk úgy, hogy az én ízlésem sokkal trógerebb ennél, és könnyebben befogadom azt, ha valaki nem veszi ennyire komolyan magát, ha beenged némi koszos camp-et is a megalkotott világába... a dramaturgiai szerkezete is kicsit fejvakarós a nyugati eszemnek, beledob a forgatókönyv az elején az életutak közepére, és mondat-töredékekből kell összekaparnunk az információkat a múltról, ugyanakkor a film közepén viszont hosszú percekre a múlt veszi át a főszerepet, amikor végignézhetjük, hogy az ifjú hősnőnket miként bolondította magába egy egyszerűbb élet illúziója (az in medias rex kezdésre magyarázat lehet az, hogy ang lee-ék egy könyvsorozat negyedik kötetét használták fel az alapok kidolgozásához)... és tudom azt, hogy az érzelmek mindig fontos kulcsot jelentenek a karakterek felé, alap-pillérei minden jó történetnek, de ahogy oly’ sokan, én is az akciójelenetek kedvéért akartam most elmerülni a történelmi kína egyik legendájában. és e tekintetben semmit sem öregedett a film, mesésen vannak felvéve a közelharc-balettek, a mai napig látszik a kemény munka, amit a színészek és a kaszkadőr-csapat felrakott a vászonra annak idején, michelle yeoh és zhang ziyi fegyver-bemutatója azóta is ott tanyázik a ’minden idők legjobb harci koreográfiái’-nak listájának élbolyában... mindenképp érdemes újra előszedni ezt a modern klasszikust, főleg ha le tudunk lassulni a filozofikus és artisztikus pillanatihoz is, és nem csak azt várjuk minden percben, hogy a szereplők lehetetlen ugrásokat hajtsanak végre háztetőkre és bambusznádakra... a mindent körbefolyó internetnek köszönhetően ma már nem olyan szilárd a kulturális kalickánk, könnyebb kiúszni idegen területekre is, és talán hollywood is szélesebbre tárta már a kapuit, mint egykoron. ahol egy koreai film megnyerhette a legjobb film oscar-ját, ott bármi megtörténhet. jöhet mondjuk egy idegen-nyelvű film, ami megdönti a tigris és sárkány bevételi rekordját is. 20 év után már igencsak aktuális lenne ez... [*09.18.]

úgy tűnik, hogy szép hagyománnyá válik, hogy a franchise-ok új darabjainak érkezésekor felmelegítem a korábbi részeket. meg is érdemli ethan hunt ezt a törődést, mert nagyon régen találkoztunk már, sőt, volt olyan, amikor önhibámon kívül nem jutottam el a randevúra (lásd feljebb). nem tűnik lehetetlen küldetésnek, hogy egy hétvége alatt megnézzem az eddigi részeket, de azért szép kihívás. kérem olvasson gyorsan, mert ez a bejegyzés öt másodpercen belül megsemmisíti önmagát...)

Mission:Impossible (1996) (r.: Brian De Palma)

huh, már ez a film is majd' húsz éves...? ó, azok a kilencvenes évek, amikorra az igazi filmes eszmélésem tehető (a mai napig a kedvenc filmjeim többsége ekkor készült), így a videotékás korszakom egyik ékköve volt ez a film. valószínűnek tartom, hogy előtte elcsíptem a tévében pár részt a (remake) sorozatból is, de azért túl mély ismereteim nem voltak a lehetetlen küldetésekből. így nem is tudtam felháborodni a változtatásokon, bár lehet, hogy nem is érdekelt volna, hogy az eredetiből csak a zene maradt meg és hogy párszor maszkokkal verik át az ellenfelet. meg persze a szalag, ami öt másodperc múlva megsemmisíti önmagát... szóval nem akartak csapat-filmet csinálni, ezt nem tartom blaszfémiának, főleg, hogy láthatóan az egyik kedvenc bond filmem, a goldeneye volt a sorvezető. bár ethan hunt nem a legdrágább öltönyökben gurítja le a vodka/martinit, azért kemény akciókra ő is bevethető. bár nem az akciók a film fő profilja, brian de palma sokkal inkább a thrilleres múltját hozta magával, ő mindig is a feszültség-teremtés nagymestere volt, ezért is (és a trükkök elavulásai miatt is) döcög egy kicsit a vonatos finálé. de a nagy-jelenetet már úgyis megkaptuk előtte, úgyhogy nincs hiány-érzet. mert az a durva a cia-hoz behatolós részben, hogy láttuk már számtalanszor, hogy recitálták már ezer helyen -és mégis a mai napig működik, úgyis kihagysz egy-két lélegzetvételt, hogy másodpercre pontosan tudod, hogy mi fog történni... so, belegondolva a mai filmes trendekbe (és a sorozat folytatásaiba), meglepően avíttasan hat ez az európai helyszíneken szaladgáló kém-thriller, de az még meglepőbb, hogy mégsem érződik porosnak, működik a mai napig. csak azok a döntött kamerák ne lennének benne dögivel... (extra emlék: valahogy a soundtrack-et is meg tudtam szerezni, szerintem itt hallottam először massive attack-et, pulp-ot meg björk-öt.) ($08.01.)

Mission:Impossible II (2000) (r.: John Woo)

míg az első részt kívülről fújom, addig ebből a másodikból csak a sziklamászós kezdésre emlékeztem, meg persze a limp bizkit feldolgozásra, és a metallica számra. nem is dereng, hogy valaha egészben láttam volna a filmet... tisztelem cruise-ékban, hogy úgy állnak hozzá minden részhez, hogy egy kicsit mást akarnak, mint az előzőnél, hogy mindig hoznak friss embereket, hogy próbálják követni a kor-szellemet. és 2000-ben már más idők jártak, mint '96-ban, felpörgött a világ, illett mindenkinek trendinek lenni. csak az a baj, hogy a lazaságot is túl lehet tolni... és tulajdonképpen az első rész komorsága után nem áll rosszul ethan hunt-nak, hogy kicsit jobb a kedve (és hosszabb a sérója), eleve meghatározó volt, hogy a borongós cseh és brit helyszínek helyett ausztráliát választották a forgatásra. és hogy egy akkor igencsak menőnek számító rendezőt is leszerződtettek (azt viszont máig nem értem, hogy a sztorit miért két star trek-essel íratták meg első körben...). mert lehet, hogy a csalódások miatt elfelejtjük, de john woo épp nagy szárny-bontogatásban volt hollywood-ban ekkoriban, így teljesen érthető a produceri döntés, csak egy markáns rendező és egy franchise kötöttségei nem mindig összeegyeztethetőek. mert woo bácsi képtelen volt megállni, hogy ne hozzon magával hongkong-ból egy rakás fegyvert, látványos balett-verekedéseket, megszámlálhatatlan kamera-közelítést és ultra-lassítást. és persze egy egész kalitkányi galambot... és valahogy leveti magáról a stílusát a sztori, hogy ethan hunt, aki máskor csak azért hajt végre akrobatikus trükköket, hogy kímélje az őröket, most felelőtlenül lövöldözne és motorozna az ártatlan emberek között...? persze, piszok jól néz ki a dolog, és erre szokták azt mondani, hogy: ’látványos? akkor meg minek gondolkozol, nem kell több!’, de sajnos nehéz leállítani az agyam... nem rossz egyébként a film, de azért láttunk már ennél jobb akciófilmet, és a sorozatban is volt (és lesz?) ennél erősebb darab. és sajnos thandie newton szépsége nem ellensúlyozza a gonoszok sablonosságát... ($08.01.)

Mission:Impossible III (2006) (r: JJ Abrams)

bár elvesztek a hét-nyolc évvel ezelőtti írásaim, arra tisztán emlékszem, hogy mennyire hidegen hagyott ez a rész, amikor végre eljutottam odáig, hogy megnéztem a tévében(!). akkoriban nem igazán voltam barátja jj lensflare-nek sem, őt is szidtam egy kicsit -azóta ez már változott, bár most is szemet szúrt, hogy mennyire esetlegesen használta itt a kézikamerát... szóval megint teltek az évek, valahogy egy m:i film elkészítése mindig nehéz szülés, miután bepróbálkoztak cruise-ék egy csomó rendezőnél (david fincher nevére emlékszem, érdekes lett volna őt akció-rendezőként látni), úgy döntöttek, hogy megint a trendeket kell követni, és a fiatalok kezébe helyezni a franchise-t. valahogy így jöhetett képbe a tévés fenegyerek, aki hozta magával a teljes pereputtyát, az írókat, a zeneszerzőt (elnézve most a képi világot, szerintem a fényelőt is). pontosan látszik az alkotói szándék -a galamb-esztétikából visszahozni a sorozatot a realitás talajára, újra hihetővé tenni a lehetetlen akciókat (nem véletlen, hogy most először láthattuk azt, hogy hogyan is készül egy maszk). és apróbb döccenőkkel működik is a film, sőt, a vatikáni küldetés és a hidas rajtaütés kifejezetten erősre sikerültek. ami kár, hogy a korszak magánosítási akciója utoléri a szériát is, pedig azt már az ’őfelsége titkosszolgálatában’ óta tudjuk, hogy rossz ötlet megházasítani egy szupertitkos szuperkémet... oké, a díszlet-feleséget kompenzálja a kompetens gonosz, végre egy méltó ellenfél, akihez még p.s.hoffman is sokat hozzátesz (sóhaj...). de. és most jön a nagy rejtély: jól gördülő sztori, jól felépített akciók, és mégis, első nézésre hidegen hagyott, most meg csak bólogatni tudok, hogy oké, elpörgött, el tudom ismerni az összes értékét, de cseppet sem tudott közelebb kerülni a szívemhez... ($08.02.)