filmek az univerzumból


2015.nov.22.
Írta: RobFleming komment

The Hunger Games -Mockingjay, pt.2

hunger3_2.jpg(Az éhezők viadala: A kiválasztott -Befejező rész) (2015) (r.: Francis Lawrence)

kicsit csalónak érzem magam -mert nekem nem kellett négy évet várni, hogy teljes legyen a történet, csak egy hetet, így az utolsó rész nem okozhatott olyan katarzist, mint másnál. bár, mivel az alkotói szándékban sem volt benne, hogy igazán naggyá tegyék a végét, ezért nem tudom, hogy jöhetett-e bárkinél is a katarzis. mert lehetett volna ez sokkal nagyobb is, de szándékosan megmaradtak intimebbnek, mert ez illett a sorozathoz. mondjuk azért elhelyeztek benne három kőkemény akció-pontot, hogy azok se’ húzzák a szájukat, akik valamiért még mindig az akciót várják a sorozattól. annak ellenére, hogy tulajdonképpen boldog a lezárás, nem éreztem megkönnyebbülést a végén, sokkal inkább letörten jöttem ki a mozi-teremből. mert nem sok vidámság szorult a részbe, a tavalyi (fél)rész borongóssága itt is megmaradt, és katniss mosolytalansága és a képi világ sötétsége megfertőzte az én lelkemet is (apropó, kép, kérem vissza a kétszáz forintomat, amit felszámoltak a 3d-re, mert csak sötétebb képet kaptam a szemüveg miatt, egyéb pluszt nem, ráadásul az első negyedórában még az oldalsó villanyokat is elfelejtették lekapcsolni...). és ha végignézzük a veszteség-listát, azért elmondhatjuk, hogy ifjúsági sorozathoz képest meglepően bátor írói lépések is voltak a halálok között. kicsit sajnáltam, hogy az első résznél még annyira dicsért kompetens hősnőt ennyire megtörték, hogy legtöbbször csak sodortatják az árral, hogy az igazi erényeit kicsit feláldozták az érzelmek oltárán. de azért továbbra is szeretünk poszáta. a végére talán peeta-t is sikerült egy kicsit közelebb csempészni a szívünkhöz. a többiek hozták a formájukat, és sajnos a végén érződik, hogy miket nem sikerült már leforgatni psh-nal... a megtartott erényei (pofás akció-részek) és hátrányai (döcögős romantika) mellett mit adott még ez a rész? a hatalom természetéről tanított ismét, elég kegyetlenül kell tudomásul vennünk, hogy bárki kerül oda a tűz közelébe, az mindent meg fog tenni, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmát. bármi áron. és ha ezt az üzenetet megértik a nézők, az éppen olyan fontos, mint hogy izgalmat kapnak a romok közti akciózásokkor, vagy rettegnek a sötétben támadó mutáns-izéktől. 7,5 pont. ($11.21.)

2015.nov.15.
Írta: RobFleming komment

The Hunger Games -Mockingjay, pt.1

hunger3_1.jpg(Az éhezők viadala: Kiválasztott -1.rész) (2014) (r.: Francis Lawrence)

miért érdemes harcolni? a film kétféle választ is ad, a hatalom elnyomása ellen és a szeretteinkért. ám, míg az elsőhöz kapcsolódó jelenetei működtek, addig ez a szerencsétlen romantikus szál továbbra is a hatástalan. mert oké, értem én, hogy peeta-t addig kínozták meg befolyásolták, míg ilyen lett, de most sem segítettek egy percig sem, hogy közelebb hozzák a karakterét. és ha nem értjük, hogy katniss miért érez iránta ekkora vonzalmat, akkor a motivációs alap is sántítani fog. a másik vonal viszont rendben volt, a lángoktól övezett lány meg tud mozdítani bennünk is valamit, még ha pontosan látjuk is, hogy hogyan készülnek a propaganda-anyagok. de amíg president snow tényleg elköveti azokat a borzalmakat, addig hősnőnknek is könnyű dolga van fellobbantani bennünk a tüzet. kellenek is ezek a hatásos részek, háttérben egy égő kórházzal vagy felrobbanó duzzasztóművel, mert a film alapvetően eléggé alaplángon ég. rosszkedvű és nyomasztó, a föld alatt minden szürke és levegőtlen, a szituáció nem túl szívderítő, de jól morog benne az a visszafogott feszültség, amiről tudjuk, hogy majd csak legközelebb fog kirobbanni. annak ellenére, hogy nyilvánvalóan pénzügyi megfontolásból lett kettévágva ez az utolsó történet, nem éreztem azt, hogy nyögve erőlködnének az írók, hogy kitöltsék a kötelező kétórás penzumot. lehet, hogy azért, mert megint a sorozatokra kell visszautalnom (mint a második rész elején is tettem), ahol minden évadban vannak ilyen mélázósabb, felkészítő epizódok -amikből az ember nem hiányolja az akciókat, mert tudja, hogy nem arról kell szólniuk, hanem előkészítik a terepet a nagy finálénak. filmben kicsit szokatlan ilyet látni, de remélem lesznek még máskor is ilyen próbálkozások, hadd mosódjon még jobban össze a két médium. 7,5 pont -bár nehéz megítélni az értékét egy fél film alapján. (most megyek, és dúdolom még egy kicsit katniss dalát...) ($11.15.)

2015.nov.15.
Írta: RobFleming komment

The Hunger Games -Catching Fire

hunger2.jpg(Az éhezők viadala: Futótűz) (2013) (r.: Francis Lawrence)

az elmúlt évek sorozatos dömpingje alatt megszoktam, hogy mindig részletesen megkapom a fontos események következményeit is -és üdítően, hogy a filmekben is ez a trend erősödik, kihasználják a többrészes franchise-rendszer ezen előnyét. mert oké, hogy hőseink élve hagyták el az arénát múltkor, de hogyan tovább? mennyire törte meg lelküket, hogy ölniük kellett? hogyan élik tovább az életüket sztárként? katniss a klasszikus ptsd tüneteit mutatja, és hát a kirakatban kirakat-életet kell élni, mű-mosolyokkal a kamera felé. és ez a lány tudja, hogy kell ezt csinálni, az előző résznél még engem is megvezetett a nagy szerelemmel, úgyhogy örültem, hogy kiderült, hogy csak megjátszott volt, még ha gyanítottam is, hogy a második órára már nem így lesz... ez a következményekkel foglalkozó első félóra működött igazán, ahol katniss a lelki viharaival küzd, ahol elindul az a folyamat, aminek a végén majd elfogadja magát, mint az emberek vezetőjét, mint a lázadás emblematikus alakját. kicsit jobban betekinthettünk a körzetek mindennapi életébe, a diktatúra működési rendszerébe is. aztán jött a célállomás, a kapitólium, és a rómaiaktól örökölt dekadencia. bevallom, kicsit csalódtam, amikor kiderült, hogy már megint egy viadal játszódik majd le a rész második felében, de sikerült bele annyi csavart rakni, hogy eloszlatták a rossz érzéseimet -mert háttérbe szorították a tíz kicsi négeres kiszorítósdit, sokkal inkább a közeg lett az ellenfél, amik odafentről irányítva törtek a srácok életére. és mivel frakciók is alakultak a küzdők csoportján belül, így több esély volt megismerni a karaktereket -mármint azokat, akik a jó oldalra kerültek, mert a gonoszokból megint nem kaptunk szinte semmit... (a régiek közül effie-t emelném ki, mert gyönyörűen építették fel a lelkét a felszínes színes parókák alatt). azt hiszem ilyen egy jó folytatás-film, ami minden elemében megelőzi az elődjét (igen, az új rendező kidobta a kézi-kamerát, és láthatóan magasabb költségvetéssel dolgozhatott -vagy igényesebb a cgi-re, mint az elődje), és jól is gazdálkodik annak az erényeivel, épít rá -és közben már nagyban készíti elő a folytatást. 7,5 pont. ($11.14.)

2015.nov.15.
Írta: RobFleming komment

The Hunger Games

hunger1.jpg(Az éhezők viadala) (2012) (r.: Gary Ross)

már rég nincsenek eredeti ötletek, így az ember nem azt nézi, hogy hányszor látott/olvasott már valamit, sokkal inkább keresi azt a pluszt, amit az új műtől megkaphat. az éhezők viadalának az alapjai is ezerszer használt panelek, hisz’ láttuk már elég sokszor ilyen disztópikus társadalom-kritikát, ahol a gazdag elnyomók a dekadens szórakozásaik miatt még alávalóbbnak tűnnek a szegény embereknél. vagy egy olyan történetet, ahol egy rakás fiatalt eresztettek össze ’csak egy maradhat’ felkiáltással. hogy miért érzem úgy, hogy mégis érdemes egy próbát tenni ezzel a könnyen kiismerhető világgal? mert nagyon ügyesen csavar egyet a nemi szerepeken -itt a nő vadászik és a férfi gyűjti a bogyót. és üdítő látni egy olyan hősnőt, aki nem szorul megmentésre (illetve, ha igen, akkor is egy kislány menti meg), határozott, erős, ugyanakkor nem egy maszkulin gép, mert tele van nőies vonásokkal, leleménnyel és érzelmekkel. nem is értjük, hogy mit lát egy olyan nyámnyila alakban, mint a bántóan kötelező szerelmi szál másik fele, akit két óra alatt sem tudtak szimpatikussá tenni, mert az elején láthatóan élvezi a helyzetet, majd béna kis alak lesz, aztán meg elvtelenül csatlakozik a rosszfiúkhoz -és még meg is kell menteni, so... simán kihagyható lett volna az egész romantikus vonal (főleg, hogy ott lebeg a szokásos háromszög is felette), de tudom, ezt várja el a közönség, ezzel lehet nézettséget növelni, blablabla, de ezért nem kéne kisebbíteni egy alapvetően nagyszerű karaktert. bár igazából örülnöm kéne, hogy katniss ilyen jó és erős lett, mert a többiek vázlatokként maradtak meg a script-ben, főleg az ellenséges srácokról nem tudtunk meg sokat, csak hogy gonoszok, mert gonosznak nevelték őket. érdekes volt a film tempója, mert hamar letudtuk a kiválasztást, aztán belemerültünk a felkészülésbe (kicsit azért túltolták a már említett dekadenciát), és egy óra múlva jött maga a viadal, ahol szintén nem volt túl sok feszültség, mert a hősnőnk szemszögéből láttuk csak észak-carolina-i erdőt, de lehet, hogy jobb is, mert amikor összecsapásokra került sor, akkor a rendező az operatőr és a vágó közösen veszítették el a fejüket, hogy a nézők ne sokat lássanak az eseményekből. de egyébként ezzel a megfontolt haladással sem volt rossza tempója. érdekes, hogy a lionsgate (szinte) mindig jól tud választani az előtte heverő könyv-kupacból, igaz, hogy túl sok energiát és pénzt nem ölnek bele elsőre sohasem, megelégszenek egy korrekt minőséggel, az olvasótábor meg majd behozza a bevétet. 7 pont. ($11.14.)

süti beállítások módosítása