(A hét mesterlövész) (2016) (r.: Antoine Fuqua)

hogy is mondta a narrátor a harcosok klubjában? minden egy másolat másolatának a másolata -és úgy tűnik mostanában, hogy a film-iparban is ismerik ezt a mondást. de tudjátok mit? nincs ezzel olyan nagy baj, mint ahogy sokan beállítják... mert vannak történetek, amiket el lehet mesélni újra-és-újra egy újabb generációnak, mert minden korban jól működnek, és ezzel a módszerrel talán el lehet érni olyanok is, akik a koruknál vagy a korlátoltságuknál fogva nem néznék meg a régebbi változatokat. ezek a történetek egyébként is toposzokká nemesülnek idővel, úgyhogy sokszor úgy is felhasználják a motívumaikat, hogy nem konkrét remake-et készítenek belőlük. vegyük mondjuk a western-zsáner egy tipikus alap-felállását: egy gonosz fenyegeti egy szerencsétlen falu lakóit, akik ezért felbérelnek pár profit, hogy segítsen nekik elüldözni a rosszfiúkat -ugye, hogy ugye...? szóval felesleges a hatlövetűek kereszttüzébe állítani antoine fuqua-ékat azért, mert nem egy új ötlettel álltak elő, hogy nem akartak nagy innovációt beletenni a filmjükbe, nem akarták meghaladni a korábbi változatokat, nem akarták megújítani a western műfaját, egyszerűen csak szórakoztatni akartak, és ez szerencsére sikerült is nekik. és tudom, hogy nagyon sokszor sírt már azért a szám, mert kevés a mély karakterizáció manapság hollywood-ban, de van olyan film, ami annyira történet-orientált, és nem is igényli a drámai mélységet, és felesleges is lenne leásni a karakterei mélyére. bővel elég elkenni némi múltra utalgatást, és elég, ha mindenkit egy-egy tulajdonsággal tudunk azonosítani -van a kemény fejvadász, az iszákos szerencsejátékos, a meghasonlott déli cajun, a késdobáló kínai, a medve-természetű öreg vadász, a simlis mexikói meg az indián -és persze a mai kor-szellemnek megfelelően egy erős nő. áh, igen, igazi huszonegyedik századi színes kompánia ez, és a filmben fel sem merül, hogy a vadnyugaton egy fekete osztja a parancsokat egy lóról, mert eszükbe sincs ilyen társadalmi problémákkal foglalkozni... de ha nincs meg a drámai mélysége, ha nem kidolgozottak a karakterei, akkor miért működik mégiscsak, mint film? mert jól mondja fel a jól ismert dramaturgiai pontokat, megvan a csapat-összeállítás, a felkészülés és a nagy csata is -ha a srácok a hosszú kabát és pisztolytáska helyett sztreccs-ruhát hordanának, akkor ez egy szuperhős film lenne, mert könnyen rá lehet húzni a comic-filmekre is ezt a dramaturgiát (btw, a dc nem akar újra próbálkozni jonah hex-szel?). a karakter-toposzok is működnek, főleg azért, mert pedigrés csapatot szedtek össze az eljátszásukra (igazából egy bajom volt a szereposztással: hogy szegény haley bennett-ről végig az jutott az eszembe, hogy ő a szegény ember jennifer lawrence-e...). de a film legfőbb mozgató-rugója maga a rendező, aki jól kézben-tartja a gyeplőt, látványos képekkel mesél nekünk, miközben megidézi az összes fontos alap-western-beállítást, rég láttam már a vásznon ennyi arc-közelit. a lövöldözős részek is rendben voltak, csak néha zavarodtam össze, hogy a sok arc-szőrzettel rendelkező egyén közül vajon most épp kit lőttek meg... (james horner-ék (r.i.p.) is úgy álltak hozzá a zenéhez, mint a film többi alkotója a maga munkájához -megidézni, de nem nyíltan lopni. azaz csak a ritmusát használják nagyon sokáig a 1960-as változat ikonikus zenei fő-témának, és csak a vége-főcímben csendül fel a híres dallam teljes valójában.) ($$09.23.)