Batman Begins (Batman: Kezdődik!) (2005) (r.: Christopher Nolan) / bár 2005 tájékán pont egy olyan hullámvölgyben voltam, amikor a mozizásnak nem volt prioritása nálam, de ha sith-ek bosszújára el tudtam menni (meg decemberben a negyedik potter filmre), akkor batman vajon hogy maradhatott ki ebből a kiskaliberű szórásból is? méghozzá annyira, hogy utána csak két részletben láttam először, mert a lopott hbo-ról pont szenteste kezdtem rögzíteni a filmet, és félidőben csengetett az ’angyalka’, így ott kellett hagynom batsy-t lógva, amíg az ajándékokat nyitogattam meg megettem a hallevest...? pedig tudtam a filmről, akkor még rendszeres vevője voltam a vox magazinnak, szinte minden héten ott lebzseltem budapesten, úgyhogy lehetőségem is lett volna beülni rá -vajon a schumacher-éra ennyire összetörte volna tinikoromban a batman-képemet, hogy nem érdekelt az újabb inkarnációja? nem hiszem, mert ifjúkoromban nem tűnt fel, hogy azok a neonfényben tocsogó camp bohóságok egy hibás koncepció végtermékei, én csak élvezettel néztem a túlzásaikat meg hallgattam vigyorogva az erőltetett szóvicceiket... nem hiszem, hogy akkoriban annyira hátat fordítottam volna a szuperhős-kultúrának, és azért maradt hoppon a denevér, bár az is igaz, hogy ennyire nem voltam mélyen benne a geek kultúr-körben... szóval azt hiszem, már örökké rejtély és bánat marad ez a kihagyott mozizás -de van egy olyan halvány gyanúm, hogy kora huszonéves fejjel nem értékeltem volna annyira ezt a filmet, mint most őszülő tincsekkel teszem (a sokadik újranézés után)... mert azért lássuk be, hogy bátor dolog volt nolan-éktől ennyire hátralépni, és a film első egy órájában csak bruce wayne-nel foglalkozni, végigvezetni azon a küzdelmes úton, aminek a végén ott áll velünk szemben az ikonikus ruházatában. nem is tudom elképzelni, hogy egy átlagnéző miként vette le ezt az építkezést, főleg mert aki nem csak a bat-trükkökért ült be a filmre, annak élveznie kellett a fejlődés útját is, mert jó tempóban halad végig a sztori a kiképzésen, a lelki mélypontokon, az alvilági mocsok bemutatásán, és a végső elhatározáshoz vezető utolsó lépcsőfokokon (bár azért nem diktál észveszejtő tempót)... viszont ezért tud robbanni a film, amikor eljön gotham megvédésének az ideje, amikor a thumblar végigszáguld az eső-áztatta utcákon, keresztül-törve mindenen, és ezért mászik jobban a bőrünk alá a madárijesztő pszichológiai játéka is... most hogy már régi ismerősként köszönthetem a filmet, már előre fel tudtam készíteni a szemem az akciók agyon-vágására, amit mindig is gyenge pontjának tartottam ennek a bő két órának -és gyanítom, hogy az akkori bourne őrület vezette nolan-ék kezét, amiért ilyen nehezen követhetőre szabdalták szét a feszültebb összecsapásokat és a finálé vonatos zuhanását, mert lee smith vágó alapvetően nem ilyen munkákat szokott kiadni a kezéből (lásd: összes többi nolan film + x-men: first class, truman show ééééés az 1917...). de persze azt is el tudom fogadni, hogy tudatos lépésként nem látszanak tisztán a verekedések, mert az emberek csak ennyit látnak batman tevékenységéből, annyival gyorsabb náluk... viszont ami csak most, a sokadik újranézésre tűnt fel, az az, hogy hiába szoktuk azt mondani, hogy ez a film fektette le az utat a realista szuperhősös alkotások előtt, azért nagyon is tele van olyan képekkel, amik látványosan a rajzolt lapokról érkeztek (ahogy bruce térdel a halott szülei felett, az frank miller képkockájának a reprodukálása, de ott vannak a vízköpőként, házcsúcsokon pózoló bevágások is, amiknél nem lehet jellemzőbb bat-képet elképzelni, de a sok kitárt szárnyas repülés is a füzetek imitálása felé tolta el a hangulati összképet)... bár épp most volt a film bemutatójának tizenötödik évfordulója, nem látszanak rajta az öregedés jelei, még mindig az egyik legjobb eredet-történet, amit a vászonra adaptáltak, még mindig jól áll neki a lelkizés, jó ránézni a sztárokkal teletűzdelt szereposztására (mínusz katie holmes egyféle arca), és örökké beleégett a hallójáratunkba hanz zimmer és james newton howard zenei főtémája... (××06.28.)

The Dark Knight (A sötét lovag) (2008) (r.: Christopher Nolan) / az egy dolog, hogy ezt a filmet már számtalanszor végignéztem, mert mégiscsak egy piszok erős filmtörténeti mérföldkő, néha-néha szoktam szemezgetni a youtube-on is kulcsjelenetekből, ha azt kívánja a gyomrom, hogy kiszorítsa belőle a levegőt a feszültség, de emlékszem, hogy már a bemutató előtt is teljesen rá voltam kattanva az elsőzetesére, mindig elámultam azon a ponton, amikor a kamion átfordul benne a tetejére (tudva azt, hogy christopher nolan szereti az ilyen jeleneteket praktikus effektekkel felvenni -azaz ténylegesen felborítottak egy kamiont a forgatáson) -arra viszont nem emlékeztem, hogy hová mentem el rá moziba (mert a batman begins fiaskója után már nem volt kérdés, hogy ezt a folytatást már nem fogom kihagyni a nagy-vásznas élményeimből). és ilyenkor fizetődik ki, hogy beteges gyűjtögető vagyok, mert természetesen megvan a jegyem 2008-ból, és amint a kezembe került a corvin mozis logóval ellátott papírdarab, már be is ugrottak a körülmények, a lány, aki mellettem ült, meg utána az élmények összesúgása a tömött 4-es/6-os villamoson... egy ilyen újranézésnél az a kérdés, hogy tud-e még úgy élményt nyújtani a film, hogy nem csak a jelenetek sorrendje van a fejedben, de sokszor a konkrét dialógusok is, és azt kell mondanom, hogy igen, kiállta a film az elnyüvési tesztet, még mindig tud hatni, legfőképp akkor, amikor heith ledger a színen van, mert azokba az apró gesztusokba (szájnyalásokba és grimaszokba) még ennyi év után is el lehet veszni. de nolan feszültség-adagolása is képes még mindig feljebb tornászni bennem az adrenalint, attól függetlenül is, hogy minden végkifejletet tudok már jó előre, így is élmény ott suhanni a lenti ötödik sugárúton, újra végigélni azt a szorongást, aki már a moziban is leizzasztott, hogy a kompokon utazók bedőlnek-e joker gonosz kísérletének, de úgy alapvetően is, még mindig nagyon szeretem azt, ahogy a káosz eluralkodását érzékelteti a film, ahogy a kétségbeesés kiül a karakterek arcára, miközben egy kiszámíthatatlan őrült tombol az utcákon... az évek során persze kiművelődtem a filmkészítési fortélyokból, így már látom azt, hogy a legendássá vált kihallgatós jelenetben, miképp húzza ki alólunk is a talajt nolan azzal, ahogy a kamerát mozgatja, de egy csomó egyéb kis trükk is feltűnik mostanra már, például a tudatosság abban, hogy mikor engedi hans zimmer-éknek a klasszikus dallamok használatát, mikor kér csak zörej-zenéket, és mikor küldi cigi-szünetre a teljes zenei részleget. de abból is látszik, hogy mennyire magával tud sodorni ez a sötét történet, hogy a szakmai szemüveg erőteljesebb viselése sem veszi el az élét, nem zökkent ki a jelenetekkel való együtt-sodródásból. ugyanígy ma már apróbb mosolyokkal tudom díjazni a jól elhelyezett előrevetítéseket is, ahogy tudom, hogy bizonyos mondatoknak később jelentőségük lesz, ahogy kifacsarodik a szívem attól a kontrasztól, ahogy a film elején három férfi szövetségben áll egymás mellett a rendőrség háztetején, majd a fináléban ugyanezt a három karaktert láthatjuk megtörve, egymás ellen fordulva... lehetne hibaként felróni azt, hogy a joker túlságosan elhomályosítja a többieket, vagy hogy a film közepi nagy akcióhoz nem érhet fel a finálé intenzitása, de az ember nehezen kötözködik a kis kedvenceivel -és ez a film mindig ott lesz a szívem közepén, ami néhány évente magával húz a káosza őrületébe, vagy csak arra késztet, hogy néhány jelenetet megtekintve adózzak a nagysága előtt. és most megyek, és nosztalgiából újranézem a kultikus előzetesét, mégha annak is itt van a fejemben minden egyes képkockája... (××07.03.)

The Dark Knight Rises (A sötét lovag: Felemelkedés) (2012) (r.: Christopher Nolan) / most abban a különleges helyzetben vagyok, hogy megvan a mozizás utáni kritikám, ami még a blogolás előtt íródott, így sosem láthatott napvilágot -ezért arra gondoltam, hogy bemásolhatnám ide az egészet, aztán kiegészíteném egy-két dologgal a 2020-as szemmel történő fürkészés után: "én hiszek christopher nolan-ben. most már bátran kijelenthetem, mert bár féltem, hogy ez a film nem ér fel majd a tdk és az inception mellé, alaptalannak bizonyult az aggodalom. persze ez a rész is más lett, de az előző két bat is különbözött egymástól. ha a tdk egy alattomos rúgással fektetett ki, akkor ez most keményen ököllel gyűrt orrba. mert valljuk be, bane pusztításához képest joker csak kispályás jelzőt kaphat csupán. elvártam nolan-től, hogy a maszkos nagydarab gonosz minimum olyan drámát eszközöljön hősünkön, mint a képregényes verziója, és ezt majdnem meg is tette (oké, itt csak roppantott, nem tört, de így is milyen hatása volt, baszki...). és muszáj hangsúlyozni dráma szót, mert nagyon nem csak az (amúgy pöpecül kinéző) akciókon volt a hangsúly, hanem újra a karakterek mélyére ástunk, elemeztük őket. fura kimondani, de batman alig szerepelt a részben, és így is működött a dolog. christian bale újabb arcát mutathatta meg, michael caine csodálatosan hozta a megtört komornyikot, gordon felügyelő még sosem volt ilyen emberi, de az újoncok is hibátlanok voltak, persze, nolan-istálló, mi mást várhatnánk. tom hardy a szemével keltett félelmet, jgl lelkiismeretes kiscserkész volt, a francia néni meg szép… anne hathaway is jót tett a filmnek, működött a chemistry, kellett az a kis romantika, kedves bájosság a sok sötétség mellé. amit nem tudom, hova lehetne fokozni, nem hiszem, hogy a gotham-iek elbírnának ennél több megpróbáltatást. tetszett, hogy bőven volt utalgatás a két korábbi epizódra, kerekebb lett tőle az univerzum. no, bár másabb, de ugyanannyira tátott szájjal néztem, mint a tdk-t: 9.5 / 10 pont. de ezek után nem fogok hinni christopher nolan-nek. azt mondta, le lesz zárva a trilógia. azt is mondta, hogy amíg az ő kezében van az irányítás, nem lesz robin. so... (u.i.: zenénél ez lehetett az alap-utasítás: more drums, hans. és ez egy nagyon jó döntés volt...) (u.i.2: mocskos steelers…) (u.i.3: a havazás miatt beugrott timburton egy pillanatra. vajon miért…)" (2012.07.30.) na szóval, ifjú zolika még túlságosan az adrenalinos szemüvegén át gépelte ezeket a lelkes mondatokat, a mostani őszülő énemnek az volt a mázlija, hogy egy nap különbséggel nézte meg a két dark knight-ot, így azért már nehezen állítanám azt, hogy egyenlő mértékben facsar ki a két film, mert bizony a joker-féle káosz feszültségét még hatalmas izom-erővel sem érheti el bane, de nem is az a baj az összképpel, hogy nem elég letaglózó az ellenfél, hanem hogy túl sokfelé akartak szétszaladni nolan-ék, emiatt a film csak sok csavarozás árán áll össze a havas fináléra, és a brutál-hosszú játékidő ellenére is azt érezni, hogy foglalkozhattunk még volna selina-val és talia-val többet is. de lehet hogy csak túl sokat akartak a készítők és mi nézők is a tökéletes sötét lovag után, és néha már az is baj, ha valami csak ’jó’... (××07.04.)

(Durr, durr és csók) (2005) (r.: Shane Black)

ki kéne fejleszteni egy app-ot, ami tudja számlálni az alkotásokban a tipikus alkotói kézjegyeket -kíváncsi lennék, kinél mászna magasabbra a mutató, tarantino-nál, frank miller-nél, vagy mondjuk shane black-nél. bár igazság szerint amíg jól működnek ezek a jellemző jegyek az egyes alkotóknál, addig szerintem semmi baj nincs a meglétükkel. és mivel ez egy színtisztán shane black film, mert az írás mellett itt debütált rendezőként is, így nem is kérdés, hogy magasra rúg a shaneblack-izmusok száma. sőt, a film önironikus jellegéből adódóan még rá is játszik ezekre erősen. mert ebben a filmben semmit sem szabad komolyan venni... mert van egy megbízhatatlan narrátorunk (aki néha elfelejt részleteket közölni, és ilyenkor anyázva állítja meg a filmet és teker vissza), egy csavaros sztorink, amiért minden ponyva-író zokogva ölné meg a szobába betoppanó femme fatale-ját, van egy meleg magánnyomozó, aki semmi meleg dolgot nem csinál (igaz, hogy a gatyájában tartja a hatlövetűjét), és persze van egy gyönyörű nő is, aki néha kicsit butácskának tűnik, de elolvadsz a mosolyától. és van még egy levágott kisujj, egy balul elsült orosz-rulett, egy lehugyozott hulla, és a néző, aki egy idő után eltörik, és olyan szintű ordenáré röhögésbe tör ki, hogy átkopognak a szomszédok... és ezeknek a tetején ülnek dicsőségesen a shaneblack-izmusok, a fergeteges párbeszédekkel megtámogatott buddy-comedy jelenetek, az inkorrek fekete humor, és a pofátlan tiszteletlenség hollywood-dal szemben. ki se lehetne tenni nagyobb ironikus idézőjeleket, mint amik itt vannak... mivel most már idestova 8 éve nézzük rdjr-t ironman-ként, így nem akkora releváció, hogy ebben a szerepben is brillírozik, de ha belegondolunk, hogy a drogos tévút után ez a film tette őt vissza a térképre, már nem lehetünk elég hálásak ezért a casting-döntésért shane black-nek. oké, az a másfél óra felhőtlen röhögés is számít valamennyire... ($$05.24.)

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt. és mivel az elmúlt napokban megismételtem a firefly-sorozatot, és írtam is minden epizódjáról, így természetesen a lezáró film sem maradhatott ki. a jurassic park meg az új rész kapcsán szerettem volna újranézni, most először eredeti nyelven.)

Serenity (2005) (r.: Joss Whedon)

arról vitatkozhatnak a rajongók, hogy jó-e a film vagy sem, de abban nem lehet vita, hogy ennek a filmnek nem is kéne léteznie -egy anomália, akármelyik naprendszert is nézzük. hogy bulizhatja ki valaki, hogy kap több tízmillió dollárt, hogy nagyvásznon folytassa a bukott tévésorozatát, no-name tévés színészekkel? talán akkor érti ezt meg igazán az ember, ha nem csak a filmet szedi elő a dvd-ről, hanem az extrákat is, és meghallgatja joss whedon-t. mert ha így a képernyőn keresztül is átjön a lelkesedése, akkor biztos vagyok benne, hogy a pénzügyi tárgyalásoknál még inkább működött a varázsa. mert azt eddig is sejtettem, hogy szerelem-projekt volt ez az egész barnakabátos gerillizmus, ami ellentmond a hollywood-i észszerűségnek, de csak most éreztem át ezt igazán. és ahogy nézi az ember a készülésről szóló háttér-videókat, akkor jön rá arra is, hogy miért szereti egy kicsit kevésbé a filmet, mint a sorozatot. mert persze oké, hogy rengeteg hűséges rajongója volt a show-nak, de csak rájuk nem lehetett építeni, ha a pénzükhöz akarták juttatni a univerzal embereit -így egy olyan forgatókönyvet kellett lerakni, ami az újoncoknak is érthető, ami nem száz százalékosan olyan, mint a sorozat, mert egy mozifilm nagyobb, így nagyobbnak kell lenniük a téteknek is. és ez a nagyobb tét nem tett jót a hangulatnak, ahonnan szinte eltűnt a western, és csak komolysággal pótolódott (bár a miranda-s nyomasztást én pont szeretem). viszont ez azt is hozta magával, hogy komolyabban ki lehetett dolgozni az akciókat, így végre kihasználhatták summer glau balettos múltját -fantasztikus eredménnyel. kár, hogy a pg-13 miatt gyors vágásokat kellett alkalmazni, hogy minél kevesebbet látszódjon a reaver-ek arca. egyébként így harmadik nézésre már felértékelődött a szememben a film, hiszen fel tudok készülni a komorságára, a whedon-nál elengedhetetlen halálokra (az egyik még oké, mert az adja meg a végső lökést mal-nek, de a másik miért?? ahh, too soon...). meg egyébként is, mit érez az ember az utolsó jelenetet látva? hogy ebből kérne még... (és akkor abba nem is gondolok bele, elnézve a forgatási hangulatot, hogy mennyire ugyanezt érezhették azok is, akik részt vettek ebben az őrült bizniszben.) ($06.06.)

Jurassic Park (1993) (r.: Steven Spielberg)

azt tudom, hogy megvolt a film alapján írt könyv (őslénypark -nyolc színes oldallal! kihajtható poszterrel!), és az eredeti chrichton-regény sem volt ismeretlen a számomra (bár tizenévesen feladtam a nyelvezete miatt), de hogy mikor láttam először a filmet, arról fogalmam sincs. lehetett az akkor már enyészetnek indult tatai moziban, de lehet, hogy csak jóval később videóról? szörnyű, hogy kiesnek ilyen dolgok, pedig biztos, hogy meghatározó élmény lehetett (bár nem annyira, mint az unokatestvéremnek, aki évekig beleállt a témába, és meg voltunk róla győződve, hogy paleontológus lesz belőle -aztán kinőtte...). mint minden kortársam, tudtam én is a dínók nevét, beépültek a mondataim közé bizonyos kifejezései (’á-á-á, nem mondtad ki a varázsigét!’; ’nem spóroltam semmin!’; …és azóta tudom, hogy a gyerekek büdösek...), és még az is megmaradt, hogy a húgom riadtan húzkodta fel a lábát -a szöszi kiscsaj helyett, amikor a végén a szellőzőben menekülnek. de oké, eltelt huszonkét év, kopnak az emlékek. csak a film nem akar kopni. mert ahogy kell, egy vasárnapi délutáni matinénak behelyeztem a lemezt a lejátszóba, és hihetetlen, de ugyanúgy működik, mint anno. pedig pontosan tudom, hogy mikor rezdül meg először a pohárban a víz, hogy hogyan jut le tim a kerítésről, mégis élvezettel faltam minden percét. még mindig szíven tud ütni a varázslata a dínókkal való első találkozáskor -pedig azóta már a készítés minden mozzanatát ismerem, mégis elhiszi az agyam amikor bedugja a fejét az első brachiosaurus (egyébként a rengeteg megépített robot-dínónak köszönhetően a trükkökön sem fog az idő.). igazi mozi-varázslat, amiben annak ellenére nincs üresjárat, hogy az első egy órában nincs akció, és még az sem tűnik fel, hogy egészen vadul dobál a különböző zsánerek között. kevés ennyire működő kalandfilmet adtak nekünk a gondos tervezők. (azt hiszem hogy john williams-szel fogom kihúzni egy hétig, reménykedve, hogy az új rész is hasonló élményt fog nyújtani.) ($06.07.)