(Durr, durr és csók) (2005) (r.: Shane Black)

ki kéne fejleszteni egy app-ot, ami tudja számlálni az alkotásokban a tipikus alkotói kézjegyeket -kíváncsi lennék, kinél mászna magasabbra a mutató, tarantino-nál, frank miller-nél, vagy mondjuk shane black-nél. bár igazság szerint amíg jól működnek ezek a jellemző jegyek az egyes alkotóknál, addig szerintem semmi baj nincs a meglétükkel. és mivel ez egy színtisztán shane black film, mert az írás mellett itt debütált rendezőként is, így nem is kérdés, hogy magasra rúg a shaneblack-izmusok száma. sőt, a film önironikus jellegéből adódóan még rá is játszik ezekre erősen. mert ebben a filmben semmit sem szabad komolyan venni... mert van egy megbízhatatlan narrátorunk (aki néha elfelejt részleteket közölni, és ilyenkor anyázva állítja meg a filmet és teker vissza), egy csavaros sztorink, amiért minden ponyva-író zokogva ölné meg a szobába betoppanó femme fatale-ját, van egy meleg magánnyomozó, aki semmi meleg dolgot nem csinál (igaz, hogy a gatyájában tartja a hatlövetűjét), és persze van egy gyönyörű nő is, aki néha kicsit butácskának tűnik, de elolvadsz a mosolyától. és van még egy levágott kisujj, egy balul elsült orosz-rulett, egy lehugyozott hulla, és a néző, aki egy idő után eltörik, és olyan szintű ordenáré röhögésbe tör ki, hogy átkopognak a szomszédok... és ezeknek a tetején ülnek dicsőségesen a shaneblack-izmusok, a fergeteges párbeszédekkel megtámogatott buddy-comedy jelenetek, az inkorrek fekete humor, és a pofátlan tiszteletlenség hollywood-dal szemben. ki se lehetne tenni nagyobb ironikus idézőjeleket, mint amik itt vannak... mivel most már idestova 8 éve nézzük rdjr-t ironman-ként, így nem akkora releváció, hogy ebben a szerepben is brillírozik, de ha belegondolunk, hogy a drogos tévút után ez a film tette őt vissza a térképre, már nem lehetünk elég hálásak ezért a casting-döntésért shane black-nek. oké, az a másfél óra felhőtlen röhögés is számít valamennyire... ($$05.24.)