(Mátrix -Forradalmak) (2003) (r.: The Wachowskis)

ismét 2004-be kalandoztam a papírlapjaim között, és mit látok: hogy a forradalmak jobban tetszett, mint az újratöltve?? az elmúlt két nap után nem tudnék minőségi különbséget tenni már. illetve ha rosszmájú vagyok, akkor azt mondani, hogy minőséget találni bennük... de azt tudom, hogy miért élveztem jobban anno a finálét, mint a túltekert második részt: mert tisztább scifinek érződik, űrhajós küldetés, robotok elleni harc, mecha-exoskeleton rucik, sok-sok lövöldözés, és közben viszonylag kevés idő a mátrixban... persze ma már látom, hogy hiába a cgi őrület a dokkoló barlangban, ha nincs semmi kötődésünk a zioni karakterekhez (maximum azért tudunk izgulni, hogy zee túlélje, mert róla legalább tudjuk, hogy makacsul szerelmes), és manapság már durva belegondolni, hogy wachowski-ék meg merték lépni azt, hogy fél órára teljesen elfelejtkeznek a főszereplőjükről, aki csak repül-és-repül a végzete felé... de egyébként is azt lehet érezni, mintha neo a kispadra lenne ültetve egészen addig, amíg meg nem vívja a dragonball-szerű csatáját smith ügynökkel... így belegondolva kevés lélektelenebb filmet találni a nagy franchise-ok között, ahol ki van lúgozva minden érzelem és humor, egy lélektelen masina csupán, ami látványosan robbantgat, hogy elkábítson, de közben belül meg üres. bár ahogy a csikorgó párbeszédek visszhangoztak a fülemben, inkább nem baj, ha az alkotók nem próbálkoztak komolyabb érzelmek bemutatásával... pedig tudnak ihletett formában is alkotni (továbbra is lásd: sense8), itt sem biztos, hogy a stúdió-nyomás volt a bajok igazi forrása, hanem hogy a túl sok ötletet és mondanivalót nem sikerült egy működő egységgé formálni. le lehetett volna ezt tisztítani a már megkezdett kiválasztott/messiás nyomvonalra, és akkor jobban működött volna az is, ahogy neo az utolsó mozdulatával egy kereszt sziluettjét veszi fel... (már az orákulum is megmondta, hogy valószínűleg találkozunk még neo-val, így nem meglepetés, hogy 18 évvel később lana wachowski úgy gondolta, hogy van még mondandója az emberek és a gépek örök harcáról -ezért vettem rá magam a korábbi részek ismétlésére, és mondjuk azt, hogy nem vették el teljesen a kedvem a mozi-látogatástól, de szignifikánsan nem is változott meg a véleményem egyik filmről sem...) [*12.23.]

(Mátrix -Újratöltve) (2003) (r.: The Wachowskis)

hjaj, a hírhedt mátrix-folytatások, here we go... egészen véletlenül megvannak az elborzasztóan cringe napló-bejegyzéseim 2004-ből, amikor először láttam ezt a filmet (így napra pontosan tudom, hogy április 15.-e volt), és az is a fejemben van, hogy az akkori barátnőmmel feküdtünk a kanapéjukon, és sokkal jobban élveztem az összebújást, mint magát a filmet... de érdekes azt olvasni, hogy sok mindent hasonlóképpen gondoltam már akkor is. például az egész ’ember-alakban-rohangálnak-a-programok’ bullshit-et már akkor sem vette be a gyomrom, és ahogy ma, úgy 17 évvel ezelőtt sem tudott megmozgatni a való világ, azaz zion ábrázolása (és igen, a rave-buli már akkor is kilógott a filmből, de most már legalább azt látni, hogy ezzel a jelenettel a szenzációs sense8-et vetítették elő wachowski-ék)... persze az akció-jeleneteket könnyű pozitívan értékelni, mert a nagyrészük gondosan koreografált, beletették a színészek és a kaszkadőrök a kemény munkát (plusz az építési vállalkozók, hiszen egy külön autópálya-szakaszt is felhúztak a film kedvéért), azonban vannak pillanatok, amikor azt érzi az ember, hogy oké, ez menő, pörgés és rúgás, meg lassítva felboruló autók, dögös zenére, de nem kéne már tovább lépnünk...? ráadásul az ezredforduló szellemében wachowski-ék is bevállalták a full cgi emberi karaktereket, és az akkori technikával még kiábrándító volt az eredmény -igaz, sokszor még ma is az... nem nehéz azt feltételezni, hogy a stúdió erőltette a hosszan elnyúló akciókat, mert azt gondolták, hogy azzal lehet eladni a franchise-t, és a tesók meg fejet hajtottak, csakhogy a filozófiájukat belegyömöszölhessék a bunyók mellé, de rossz kompromisszum született. mondjuk engem mindig is hidegen hagyott a mátrix filozófiája, so... nem mondhatjuk, hogy csalódás ez a film, hiszen sosem voltak elvárásaim felé, viszont így két nappal a mindig pompásan működő első film után még nyilvánvalóbban látszik, hogy mi történik, ha nem organikusan jön létre egy folytatás, hanem egy váratlan siker után az executive-ok leülnek az alkotókkal, hogy na, akkor hogyan tovább -és közben kinyitják a tekintélyes méretű pénztárcájukat is, amitől minden filmes az eszét veszti egy kicsit... [*12.22.]

(Halálosabb iramban) (2003) (r.: John Singleton)

az hogy lehet, hogy bármikor is fordulnak florida felé az írók, abból mindig csak egy miami vice epizód kerekedik ki a végére, drog-báróval, piszkos pénzzel és dögös bikinis csajokkal...? így járt szegény james bond is még ’89-ben, és nem meglepő módon paul walker csikorgó gumijai is kényelmesen belehuppantak ebbe a jól kitaposott kerék-nyomba... de értem én, hozni kellett egy b-tervet azután, hogy vin diesel nemet mondott a folytatásra, így jött képbe gondolom az új helyszín és az új karakterek -no meg a hasonló szituáció, a beépülés és az őrült nitrózás minden sebesség-túllépés közben... azért vagy kétszer felemlegették az első filmet, de igazából csak abban a kontextusban, hogy brian-nek ez a mostani meló volt a ’kiszabadulhatsz a börtönből’ kártyája, egyébként felejtős volt minden, még a nagy szerelem is, legalábbis nyugodt szívvel legeltette a srác a szemét a dekoratív díszletnek tartott eva mendes-en... egyedül nem lehet versenyezni, úgyhogy a szőke fehér kölyök köré odatereltek egy színes társaságot, egy cuki kis japánt meg két nagyszájú rappert/énekest -de mondjuk ezek a filmek nem arról híresek, hogy olyan magas szintre lenne belőve bennük a színészi játék, úgyhogy elfogadható volt, hogy egy kvázi újonc is ott csapatta a többiekkel... a rendezői székbe is új arc érkezett, egy veterán gettó-szakértő, john singleton, de különbséget csak az akciókban láttam az első filmhez képest -singleton szeretett többet vágni, kaptunk sok szem-közelit, miközben rendre odatévedt a kamera a váltó kezekre és a gázt taposó lábakra is, de azért használta az akkori kor vívmányait is, volt egy pofás kamera-suhanása, ahogy az első versenyző mellé odaröppentünk egy pillanatra, látszólag vágatlanul, minden autót érintve... annak örültem, hogy kihasználták a napfényes miami-t, és nem éjszaka csapatták neon-fénnyel, hanem forgalmas utakon, életveszélyes szituációkban az autópályákon vagy a sűrű utakon (ahol örömömben fel-felsikolthattam, hogy ’hé, ez pont olyan érzés, mint amikor a zsaruk ész nélkül üldöztek a gta: vice city-ben!’). és most is akadt szép számmal megbecsülendő kaszkadőr-teljesítmény, megcsinálták igaziból is a hídon átugratást, és volt egy olyan őrült a csapatba, aki kilógott a mozgó autóból, miközben azt imitálta, hogy paul walker-ként eltávolítja a rendőrség menő blokkoló-kütyüjét... apropó, zsernyákok, szegények mindig úgy vannak ábrázolva, mint egy rakás béna hétvégi sofőr, aki az első rázós szitutól a falnak mennek, és mivel nagy tömegben követik a gyanúsítottakat, ezért látványosan egymásba fonódva ér véget az útjuk (kéne valami kimutatás, hogy melyik filmben tört össze a legtöbb rendőrautó -oké, valószínűleg a blues brothers lenne a nyertes, a taxi 2 meg a második, de vajon ez a film fel tudná tornászni magát melléjük a dobogóra?)... meglepően könnyen csúsznak le eddig ezek az autós marhaságok, pedig tudom, hogy agysejtölő szemetet fogyasztok a nézésük közben, de legalább felpörgetnek a közben végzett aktív tevékenységemre (a.k.a. szobabiciklizés)... (××09.02.)