(2015) (r.: Szász Attila)

aki szereti a történelmi miliőbe csomagolt zsáner-sorozatokat, az könnyen rábukkanhatott olyan alkotásokra mostanság, amiknél magyarország adta a hátteret. a megbízható szakemberek és a kedvező adójóváírások kellő vonzerővel bírnak a külföldi alkotóknak. és jó is azt látni, hogy az ismerős helyszínek álruhát öltenek, de azért ott bujkál ilyenkor az emberben a gondolat, hogy a hazai filmesek miért nem használják ki kellően ezeket az adottságokat. persze, ami egy amerikai tévésorozatnál szolid költségvetés, az magyar viszonylatban elképesztően nagy összeg, de azt mondják, hogy a szűkös keretek arra késztetik az alkotói elméket, hogy kreatívan rejtsék el a hiányosságaikat. és végre szász attiláék megmutatták, hogy miként kell ezt profi módon végrehajtani... mert egy low budget tévéfilmhez képest elképesztően néz ki a film, pont annyi látszik a pesti bérházakból, hogy elhiggyük azt, hogy az első világégés előestéjén járunk, és nem a mai fővárosban, ha kell, még a ködgépek fúvókáit is a maximumra állítják, hogy elkenjék a modern részleteket... de ugye nem csak simán történelmi sorozatokról beszéltem, hanem zsáner-alkotásokról, thrillerekről és krimikről (lásd mondjuk az alienist-et vagy a terror-t), amiknek a legfontosabb erénye az atmoszféra-teremtés, a nyomasztó nyugtalansággal átitatott hangulat, és ebben is jól teljesítettek a rendező és a keze alá dolgozó technikai csapat, a századforduló hosszú szipkás, lócitromos világát nyomta egyre lejjebb és lejjebb az a tudat, hogy a főszereplőnk végül a dunában fogja végezni, összeroppant nyelőcsővel... bár köbli norbert forgatókönyvíró a korszak egy híres gyilkosságának a mélyére akart leásni, azonban nem igazán maga a tett ténye érdekelte, sőt még igazán a tettes kiléte sem, sokkal inkább az ember kapcsolatokra akart koncentrálni, szűk terekbe zárta az ellentmondásos karaktereit, és hagyta, hogy egymásnak feszüljenek, egészen addig, amíg megtörténik a végzetes tett... és érdekes figyelni ezt a hatalmi játszmát a csodásan berendezett budai bérlakásban, ahogy a nagyvilági nő és az elfojtott komornája megkezdi a harcát egy ártatlan lány lelkéért... mindenki egyszerre vonzó és taszító ebben a viszonyrendszerben, a kitartott nő fennhéjázó viselkedése hamar bosszantóvá válik, a gyászhuszár szolgáló hiába látja egészségesebben a világot, ha a titkos vágyai őt is elcsúfítják. és akkor még ott van a gazdag mágnás is, aki tudja, hogy undorítóan nyers lehet minden nővel, mert tele pénztárcája... szívbemarkoló lenne a femme fatale története, aki felemelkedett a szegénysorból a női praktikáinak hála, ám a lelke összeroppant az út során -csak sajnos nem tudtam magam teljesen beleélni ebbe az elbukás-történetbe, mert kovács patrícia játéka rendre kidobott az élményből. hamisnak tűnt... (most egy kicsit gondolkozom majd azon, hogy melyik színésznőnkben van meg az a végzetes vonzerő, ami ehhez a karakterhez kell, ám természetesebben tudja játszani, kimondani a sistergő szavakat. jelenleg még tanácstalan vagyok…) vele ellentétben gryllus dorka minimalista hozzáállását nagyon tudtam értékelni. viszont az nem volt kérdés, hogy kulka jános egy ilyen taszító szerepben is nagyszerű lesz, mint ahogy döbrösi laurának is jól állt a naiva karaktere, aki a két nézőpont kerekei közé kerül, egyszerre vonzza és taszítja a csillogó látszatvilág, ahol minden a tiéd lehet, ha a megfelelő embernek teszed szét a lábad... bár mint írtam, nem a megtörtént bűnügyön volt a hangsúly, azért okosan épült a suspense végig, utalásokkal is meg lett erősítve az út a tragédia felé (vajon véletlen lenne, hogy a nagyságos úrék a fojtogatós szexben tudtak igazán feloldódni?), de maga a finálé kicsit hatásvadász lett végül... ebben az egyik ludas a zene volt, amihez egyébként is ambivalensen álltam az egész film alatt -mert volt, amikor jól működött a minimalista fortyogása, máskor viszont a művészúr megtalálta magában a lázadó trentreznor-t, és kifejezetten modern zajzenével lökött ki a hangulatból (mondjuk a szex-jelenet alatt)... ez egy jó film, átgondolt mind a forgatókönyve, mind a rendezése, leginkább csak a személyes preferenciáim miatt nem tudtam maximálisan élvezni. de mindenképp örömteli, hogy nálunk is van szándék és van kreativitás az ilyen típusú alkotásokhoz. [*10.16.]

(2019) (r.: Szász Attila)

néha még a hivatalosan kiadott szinopszist sem szabad elolvasni, mert az is félreviheti a prekoncepcióidat -és itt nekem egy szélhálmost ígértek, akiből viszonylag keveset kaptam, egy háború után feltápászkodó várost, amiből hamar kiűzettünk egy kortalan vadászházba, egy könnyedebb film tévképzetébe éltem, de a minimál-thriller összes kelléke teljesen agyonnyomott a végére... de tényleg olyan, mintha a hangulatos kezdést csak csalinak akarták volna bedobni az alkotók (köbli norbert fogatókönyvíró és szász attila rendező), és aztán az olcsóbb utat választották inkább, pedig szerintem bőven lett volna kraft a hősünkhöz hasonló kakukk-karakterben, aki mások gyászába fészkeli be magát, hogy teletömje a bendőjét, és továbbálljon egy másik kétségekkel teli családhoz. és bizonyos elemek miatt még reménykedtem egy darabig, a zene is játékosabb volt a főcím előtt, szabó-kimmel tamás egyszer még ki is kacsintott ránk a kamerán keresztül -aztán néhány pofonnal és három gyors lövöldözéssel később már bele is süllyedtünk a klisékkel körberakott csapda-helyzetbe... ha nem lettek volna a szomszéd faluban ott az oroszok, és nem emlegették volna fel néha a frissen véget ért háború borzalmait, akkor a film nagyrésze bármilyen korszakban játszódhatott volna -egy időtlen mesévé vált egy kegyetlen férjről és egy szeretetre vágyó, sokat szenvedett feleségről, és nem nagyon akarta bevenni a gyomrom, hogy ebbe az erdőbe vittek be minket az alkotók... nem azt mondom, hogy sosem működött a suspense, hogy nem reszelték a hegedűsök az idegeimet a bernard herrmann komponistát idéző dallamaikkal, és mivel a férj az első pillanattól kezdve egy agressziótól eltorzított személyiségként jelent meg a vásznon, így végül tudtam szurkolni a titkos szerelmeseknek is. annak ellenére, hogy a kémiát nem mindig éreztem a szereplők között... szabó-kimmel tamás egyetlen arccal játszotta végig a filmet, ami számomra nem minden jelenetben volt meggyőző, kerekes vica már nagyobb érzelmi skálán játszott, és az tetszett benne, hogy elhittem neki a kemény, mindenre elszánt asszonyságot -ezért is sajnáltam, hogy nem adta meg neki a forgatókönyv azt a lehetőséget, hogy ő legyen a hős megmentő, és ne őt kelljen megmenteni végül... (ahogy az illik, az egy-film-per-egy-cici-villantása itt is megvolt vicának, hálás is ezért neki a férfi-közönség tekintélyes hányada...) ugye tavaly elhatároztam, hogy trendet teremtek magamnak, és október 23-a környékre időzítek olyan magyar filmeket, amik a huszadik században játszódnak, és szerencse, hogy ezúttal több ilyen alkotás is van a tarsolyomban, mert különben csalódással kéne idén kieresztenem ezt a hagyományt... (××10.19.)