(Legendás állatok -Grindelwald bűnei) (2018) (r.: David Yates)

sajnos saját tapasztalatból is tudom azt, hogy attól még, hogy valakinek rendre ötletek és sztori-töredékek villannak be az agyába, az még nem jelenti azt, hogy megfelelően papírra is tudja vetni őket. de ha még valakinek nem is sorvadnak el a szavai, mire leírja őket, akkor is habitustól és tehetségtől függ, hogy a sokszínű írás-formák közül melyikben lesz a legerősebb -mert van akinek az áll jól, hogy oldalakon át apróságokkal bíbelődik egy regényben, más a tömörebb formákban hozza igazán a formáját, és van egy kvázi külön szakma, ahol ahhoz kell érteni, hogy a leírt szavak megfelelő dramaturgiába álljanak össze úgy, hogy megfelelően kiszolgálják a mozgóképre adaptálás lehetőségét. szerintem ti is tudjátok, hogy mire akarok kilyukadni: j.k. rowling egy nagyszerű regényíró, akinek fingja nincs, hogy hogyan kell egy forgatókönyvet megírni... már az első résznél is rezgett a léc, mert igencsak bicegett a két lábán a film, egyszerre akart cuki és sötét is lenni, de azért elműködgetett, itt a folytatásban viszont teljes a kudarc, és igazából csak azért nem áll fel előle felháborodottan az ember, mert david yates még nem felejtette el, hogy miként keverte ki az elmúlt öt filmjéhez a hangulatot, plusz james newton howard sem felejtett el zenét komponálni... kicsit az az érzése az embernek, hogy az első rész megrendelésre készült, mondta a marketing osztály, hogy kellenek a cukimuki állatok, mert azok eladhatóak, rowling anyánk meg félúton jött rá, hogy ő igazából tök másról akar mesélni. ezért van az, hogy kényszernek érezzük, hogy az ott megismert főszereplők itt téblábolnak a folytatásban is, sokszor céltalanul, erőltetetten, megfosztva az igazi motivációktól őket (vagy a korábbi szimpátiánkat teljesen lerombolva kifejezetten bosszantóan vannak megírva, mint szegény queenie)... persze miattuk is érződik túlzsúfoltnak a film, de j.k. még rátesz két lapáttal, és mindent bele akar gyömöszölni a szövegkönyvbe, amiről azt gondolja, hogy fontos lehet a későbbiekben, folyamatosan ugrálunk a helyszínek között, magyarázat nélkül hagy a jelenetek után -és nem kell sok idő, hogy ez a száraz wikipédia stílus érdektelenné váljon... tűzoltásra ott lennének azok a jelenetek, amikkel a régi rajongók szívén lehetne tekerni egyet, de sajnos ezek sem organikusan vannak beleépítve a nagy egészbe, ordít róluk, hogy a rajongók kiszolgálására szolgálnak csupán, mert elég ha meglátjuk roxfort tornyait, elég, ha meghalljuk mcgalagony nevét, és máris elolvadunk, igaz? hát nem igazán... bár jude law most is meggyőző a sármja miatt, de dumbledore nem igazán tesz semmit a rövidke feltűnése során, csak ugyanúgy a háttérből húzkodja a szálakat, ahogy majd öregkorában szokása lesz (egyébként végtelenül idegesítő, hogy a karakterek nem beszélnek egymással rendesen, hogy tele van a film elharapott titkokkal és ki nem beszélt konfliktusokkal, amik arra szolgálnának, hogy feszültséget csiholjanak -de nem teszik).... és akkor még nem beszéltem a kitérőkről, amik még jobban visszahúzzák a filmet a flashback-jeikkel, vagy nem volt szó arról sem, hogy mennyire zavaros grindelwald érv-rendszere (még ha az érthető is, hogy rowling egy a mai politikusokra hajazó mézesmázos beszédű gonoszt képzelt el ezúttal)... szóval teljesen egyértelmű, hogy ez nem egy film, hanem egy regény zanzásítása, ami az érthetetlen és érdektelen történet-tömegben próbálja rángatni a motiváció-nélküli karaktereit a pontból b-be -és szerintem a legvérmesebb rajongói is beláthatják, hogy sokkal jobban jártunk volna, ha j.k. rowling a saját szakmájánál maradva regényként írja meg ezeket a történeteket, hogy aztán azt egy igazi hozzáértő formázza át filmmé (és persze a warner részéről már a kezdetektől hagyni kellett volna, hogy arról írjon, amiről igazán szeretne)... (×02.16.)

(Legendás állatok és megfigyelésük) (2016) (r.: David Yates)

szerintem minden hozzám hasonló potter-fan aggódva indult el a moziba erre a filmre, mert hiába emelték ki rowling anyánk nevét a plakáton, azért az ember mindig gyanúsan méreget minden előzmény-történetet -plusz a kedvenc írónőnkben sem bízhatunk már igazán azóta, hogy jóváhagyta az a szörnyszülöttet, aminek a szövegkönyvét elátkozott gyermek néven jelentették meg... szerencsére a moziból kijövet már elpárolgott az összes kétely és aggódás, mert működött a mozi-varázs, még ha egy-két varázslat mellé is pattant... érezhetően jó ötlet volt visszahozni david yates-et az új alapok lefektetéséhez, mert sok ismerős elemet hozott magával a rendezéshez használt bőröndjében, így nem csak a kezdő warner logó alatt felcsendülő klasszikus főtéma miatt éreztük ismerősnek ezt a világot, hanem a vizuális megjelenítés miatt is. ugyanakkor hálistennek nem eszetlen fan-service-ként akarták eladni csak a show-t, jót tett a filmnek a helyszín- és korszak-váltás. jól átjön a swing-es, alkohol-tilalmas, füstös lebujos korhangulat, és a nők gyönyörűen mutatnak a húszas évek ruháiban (colleen atwood szokás szerint pazar munkát végzett a jelmezekkel). sőt. azzal, hogy hátrahagytuk roxfort-ot, egy sötétebb világba csöppentünk, ahol sokkal szigorúbban veszik a varázs-használatot, ahol lenézik a varázstalan lényeket (házasodni sem lehet velük), és a boszorkány-üldözés sem áll távol a néplélektől. úgyhogy nincs is egyszerű dolga a bohókás főhősünknek ebben az idegen környezeteben... mert göthe salmander tipikus dumbledore protezsált, egy szerethetően fura alak hatalmas szívvel, akinek minden élet szent, és eddie redmayne jól is formálja meg ezt a figurát, mégha a fura járását és testtartását nem is könnyű megszokni... de nem csak főhősünk amerikába való érkezésével vezetnek be minket ebbe az ismerős-de-ismeretlen világba, hanem alkottak egy muglit is a történethez, hogy vele együtt a nézőknek is lehessen kibeszélni -és ennek a karakternek a létrehozása volt az egyik legjobb ötletük, mert végig működik vele a rácsodálkozós humor, amivel kellően ellensúlyozzák a komorabb részeket... mert bizony ez a film igazából kettő, egy varázslatok és különleges lények szárnyán szálló csuda-mese, és egy komor és komolykodó sötét világ, amivel a folytatások háborús hangulatát vetítik előre (mert nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy egy új sorozat alapjait is most rakták le nekünk, ezért is volt eléggé expozíció-heavy ez a nyitó-film). ezzel a kettősséggel csak az a baj, hogy a kétféle hangulat nem tud szépen egymáshoz kapcsolódni, és a vágás sem segíti azt, hogy igazán organikus egésszé álljon össze az alkotás... annak ellenére, hogy szeretem a mélyebb összefüggéseket, a kontextusba helyezéseket, azért a könnyedebb állat-vadászat jobban tudott most működni nálam, és valószínűleg ezért is van az, hogy a finálé akció-részeit nem szerettem, jellegtelen blockbuster csatának tűnt a fekete füsttel való küzdelem (maga az alapprobléma (azaz hogy az elfojtott mágia bajt okoz) viszont nagyon tetszett, tipikus rowling ötlet volt)... remélhetőleg jk tanult ebből, mint kezdő forgatókönyvíró, és legközelebb jobban eltalálja az arányokat, és egy hatásosabb finálét is papírra tud vetni -a varázsvilág megteremtése és a szerethető karakterek létrehozása már a kisujjában van (bár hozzátenném, hogy a katherine waterston által játszott női főhősnél a hidegsége miatt sok idő kellett, mire megkedveltem, bezzeg a húgát (és vele alison sudol színésznőt) az első pillanatban a szívembe zártam...) ($$11.20.)