(2021) (r.: David Lowery)

azért ritkán látni olyat a filmiparban, hogy egy kis független stúdió olyan reputációt épít ki magának röpke tíz év alatt, mint amilyet az a24-nek sikerült (talán csak a pixar vitte véghez ezt a tettet az én filmes eszmélésem óta, de őket meg elnyelte a disney végtelen bendője, ugye). és ezt azzal érték el, hogy a producereik a markánsan szerzői alapanyagokat csipegetik ki a megvalósulásra váró projektek közül, és mindig törekednek arra, hogy művészi legyen a végeredmény, bármilyen al-zsánerbe is tartozzon az adott mű. akár lehet művészi horror is. vagy mondjuk történelmi fantasy... sajnos korántsem vagyok annyira művelt az artúr-mondakörben, mint szeretném, de sir gawain-ről és a zöld lovagról már hallottam, köszönhetően a tolkien életrajz-írásoknak, ahol mindig megemlítik, hogy ő modernizálta a 14.századi szöveget, hogy a huszadik századi olvasók is értékelni tudják ezt a mítoszokba vesző történetet... a film szempontjából annyiban ért hátrány a műveltségi vakfoltomnak köszönhetően, hogy csak utólag tudtam meg, hogy a főhős varázslatokkal foglalatoskodó anyja morgan le fey volt, és a kerekasztalnál egy vágóképen még merlin is felbukkant... david lowery író-rendező azonban nem akar sokat időzni camelot-ban, nem a hős lovagok érdeklik, sőt, pont ez a filmje egyik központi témája, hogy milyen nehéz a klasszikus erényeket betartani, méltónak lenni a lovagi címre, az előkelők kiváltságaira... mert amennyire utánaolvastam az eredeti hőskölteménynek, ott gawain már felszentelt lovag, aki próbálja magától távol tartani a kísértéseket, addig a dev patel által játszott gawain messze áll az ideális eszményképtől, kételkedik önmagában, hol arrogáns, hol testileg gyengül el, hol a gyávaság bűnébe esik bele. egy esendő lény a természetfelettivel meghintett angol tájakon. de tudjuk jól, mindig az út a legfontosabb, nem a megérkezés, és gawain-nek bele kell esnie ezekbe a hibákba, hogy tiszta szívvel nevezhesse magát lovagnak az út végén... lehet vádolni azzal az alkotót, hogy túlságosan művésziesre hangolta a filmjét, de egy többszáz éves irodalmi műnek jól áll a balladai homály, a kétkedések sora, hogy vajon mi az, ami megtörténik, és mi az, ami csak a főhős képzeletében játszódik -és bár bőven hagyták szaladni a vágók a nyersanyagot a munkafolyamat során, nem érződött az, hogy nagyon visszahúznák a tempót a kitartott képek... eleve élvezet volt nézni minden egyes képkockáját, mert festményszerűen kidolgozottak, gondosan komponált színvilággal rendelkeznek, és minden beállításnak, sikló vagy forgó kamera-mozgásnak funkciója van -garantálom, hogy az operatőri oscar kapcsán még hallunk majd a filmről. de hát ez is csak egy a24 jellegzetesség... nem csak az artúri mondakörből, de a mini-stúdió alkotásai közül is van még mit pótolnom, ebben ez a vizuális orgia is segített ma. plusz többet kéne éreznem azt, hogy egy alkotó félig elengedi a kezem, és hagyja, hogy dolgoztassam az érzékeimet, az agyamat és a szívemet is a teljes befogadáshoz. sőt, megkívánja tőlem, hogy visszatérjek a filmjéhez a későbbiekben, hogy újabb-és-újabb rétegeket kutassak fel a felszín alól... (a teljes képhez hozzátartozik, hogy azért annyira nem rántott magával a film milliője, hogy ez legyen az első film, amit az a24 portfólióból ajánlanék valakinek -arra egyébként is ott van már a midsommar...) [*08.22.]