(Mátrix: Feltámadások) (2021) (r.: Lana Wachowski)

óh ne, lecsapott újra a last jedi szindróma, tudjátok, ez az, amikor egy alkotó szembemegy az elvárásokkal, és emiatt az ’igazi rajongók’ egy rakás szart öntenek a nyakába. és nekem nincs kedvem végigélni megint a parttalan vitákat. újra. és. újra... tegyük hozzá, hogy most annyira nem érzem polarizáltnak a filmes közönséget, ezúttal a kritikusok többsége is fanyalgásra húzta a száját, és a védelem is kimerül annyiban, hogy gyerekek, ne már, ez sokkal jobb, mint amire számítani lehetett egy 18 éve tetszhalott állapotban lévő franchise esetén, plusz ötletekben és szórakoztató-faktorban bőven felülmúlja a reloaded/revolution kettősét... pedig lana wachowski sokkal messzebb ment a gyermekével, mint rian johnson azzal, hogy hanyagul hátradobta luke fénykardját, ugyanis a trollokat megszégyenítő maró gúnnyal öntötte le a film első felét, kibeszélve hozzánk a kamerába arról, hogy manapság már mindent reboot-olnak, hogy az emberek semmi mást nem várnak egy folytatástól, csak hogy újraéljék az eredeti élményeiket -jelen esetben benn ragadjanak egy végtelen bullet-time-ba... szerintem az alkotók is tisztában voltak vele, hogy sokan felhúzzák az orrukat majd a felmutatott középső ujjon, pedig szerintem jó móka volt a sok kacsintás, és csípős kommentár (mondjuk az anyavállalat felé)... arra is jó volt ez a hozzáállás, hogy megmutassa, hogy nem egy lélektelen pénzgyárat akart ms.lana a vászonra rakni, félszívvel, unottan, ráadásul a nyilatkozatokból lehet tudni, hogy ön-terápiának szánta azt, hogy visszatért a szeretett gyermekeihez, mivel mindkét szülőjét elveszítette 2019-ben, és úgy érezte, hogy segítene, ha legalább neo-t és trinity-t fel tudná támasztani... mert bizony ne feledjük el, hogy a harmadik film végén vezér-áldozatokat hoztak wachowski-ék, így a jelen film íróinak végig kellett gondolnia, hogy miképp éledhetnek újra a régi hősök, és miképp férnek bele abba a valós világba, ahol egyébként is a virtuális térben töltik az emberek a napjaikat (sőt, ha azt nézzük, hogy zuckenberg a meta nevű borzalmával teljesen be akarja szippantani az embereket egy virtuális térbe, akkor egyre közelebb érezzük hullani a zöld színű betűket)... szerencsére nem fénymásolóba rakták az eddig történteket, hanem új ízekkel vonták be a piros pirulákat, akár azzal, hogy beemelték az öregedés és a változás témáját a narratívába, akár azzal, hogy új színészeknek adták át a stafétát, hogy ők a maguk képére formálják a régi karaktereket (úgy örülök, hogy nem kerestek egy színészt, aki le tudja utánozni hugo weaving beszéd-stílusát, inkább körülnéztek a szakmában, hogy kinek van a legerősebb kisugárzása, és így esett a választás jonathan groff-ra)... de az új karakterek szereposztása is elég kézenfekvőnek tűnik így utólag, úgy látom a neten, hogy jessica henwick bugs-ja általános elégedettséget váltott ki a nézőkből, ami nem csoda, mert még a legszarabb produkcióból (khmmmironfistkhmm) is ki tud tündökölni a tehetségével, a kisebb mellékszerepekre meg hozta lana a sense8-ben bevált csapatának azon részét, aki elérhető volt (lásd: egyéb elkötelezettségek + covid) -de jó is volt arc-felismerőset játszani a moziban (plusz ne feledjük a legjobb bennfentes poént, hogy ’tiffany’ férjét, chad-et az a chad stahelski játszotta, aki keanu kaszkadőre volt az első mátrixban, majd állandó rendezője lett a john wick filmekkel)... kicsit sajnáltam, hogy az ezerrel túlpörgetett metaság és pikírt kommentárok háttérbe szorultak a film második felére, amikor komolyabban rátértünk a történetre, amikor megismertük egy új várost és a kiesett évtizedek történelmét (miközben azon merenghettünk, hogy will smith-né az elmúlt évtizedek során sem lett jobb színésznő), de aztán ahogy egyre több dolog robbant fel a karakterek között, egyre inkább kikristályosodott, hogy mi volt a célja lana-nak ezzel a filmmel: felülírni a régi kódokat, hogy az igaz szerelmesek (és az örök romantikusok) megkaphassák a maguk happyendjét, amit a harmadik rész kifutása nem engedhetett meg nekik. és van olyan, amikor elég egy kicsi, de fontos cél, nem kell mindig a világot meg az emberiséget megmenteni... bár a történetbe volt ágyazva, hogy ez egy másik mátrix, ezért nem hiányoltam az ezredforduló hideg-zöld szűrőit, de azért azt el kell ismerni, hogy akciók frontján nehéz megmagyarázni, hogy a korábban tisztán kivehető bunyókból hogy lett ez a gyors-vágású, kapkodó stílus -bár mondhatjuk azt is, hogy ez is csak reflekció volt (még ha ezzel egy picit csökkentették is az élvezeti értéket)... de ennek ellenére én nem éreztem nagy gliccseket ebben a modernizált újrakiadásban, szerintem jó dolog, hogy lana wachowski ennyi év után kötélnek állt, mert így ő és a karakterei is eljuthattak egy nyugvópontra, a warner brothers meg nem fogja őt többet zaklatni a franchise felélesztésével, annyi pénzt buktak ezen a filmen... (imádtam, hogy ennyire badass-ek a nők a filmben, még carrie-anne moss is megkapta a maga pillanatait 54 évesen, de azért kicsit fura volt, hogy keanu-nak sokszor csak annyi dolga volt, hogy maga elé tartsa a kezét, és ezzel ellökjön mindent veszélyt. tud még az öreg kungfuzni, hát ti nem néztek john wick-et...?) [*12.30.]