filmek az univerzumból


2020.okt.01.
Írta: RobFleming komment

Da 5 Blood

da5blood.jpeg(Az 5 bajtárs) (2020) (r.: Spike Lee)

a film vége-főcíme után látható spike lee stúdiójának (40 acres and a mule) a logója, amit egy kalapáccsal billogoznak bele egy fém-lapba -ez azért találó, mert spike pontosan ilyen kalapács-szerű ütésekkel veri belénk a mondandóját minden egyes joint-jában (ő így nevezi a filmjeit)... egyből egy erős muhamad ali idézettel kezdünk, majd jön dr.martin luther king, malcolm x és a többi meghatározó afroamerikai szószóló, azok, akik nem csak a feketék jogaiért álltak ki, hanem a vietnámi háború ellen is, így még meg sem ismerjük a főszereplőinket, de már a csapásirányt láthatjuk magunk előtt. és később is előfordul, hogy túl határozottan húzza alá a mondandóját (a háború kegyetlenségénél vérben fekvő gyerekek arcait vágja be), de ez nem újdonság a spikelee-i életműben, elég csak visszanézni a blackkklansman-re, ahol szándékosan húzta át a történetet a mába a film utolsó perceiben... itt persze könnyebb dolga volt az aktualizálással, mert az események nagyrésze a jelenben játszódnak, de annak fényében, hogy ebben a pillanatban is tömegek vonulnak az utcára a feketékkel való egyenlő bánásmódért, így nem is kellett sötétebbre festenie a képet a valóságnál. jó, az persze nem véletlen, hogy a történet legellentmondásosabb karaktere egy keményen trump-támogató afroamerikai, aki büszkén viseli a dzsungelben is a vörös ’maga’ sapkát... de spike szeret fókuszálatlanul a nagy képre is kitekinteni, így az amerikaiak lelkében máig élő vietnámi traumát kiterjeszti, így ki-kitekintünk a rabszolgaságtól máig tartó hátrányos megkülönböztetés különböző aspektusaira is... pedig a poszttraumás stressz egyébként is egy erős alap téma, amit viszont besűrít egyetlen karakterbe, ezért nem könnyű együtt utazni paul-lal, aki pszichésen ottragadt a dzsungelben, és most, hogy testben is visszatért oda, a legrosszabb énje tör a felszínre -viszont mivel delroy lindo olyan erőteljes alakításban hozza ezt az ellentmondásos figurát, nem fordulunk el tőle, hanem átérezzük a borzasztó döntései és a keserű szavai mögötti fájdalmat... de a többi színész is odateszi magát a füllesztő zöld pokolban, clarke peters-nek tökéletesen állnak ezek a nyugalmat árasztó szerepek, isiah whitlock jr. meg nem hagyhatta el a forgatást, amíg ki nem szaladt a száján egy tökéletesen elnyújtott ’sheeeeeeet’... (érdekes, hogy összesen négy fehér karakter szerepel a filmben, abból kettő francia, egy finn és csak egy amerikai)... nem tudtam igazán, hogy mit várhatok attól a premisszától, hogy négy veterán visszatér ’nam-ba, hogy elrendezzék a lezáratlan ügyeiket, talán egy kicsit kaland-filmesebb végeredményben reménykedtem, mint amit ténylegesen kaptam, de annak örültem, hogy bizonyos fordulatokon túl, azért meg tudott lepni, hogy mennyire drámai és feszültséggel teli helyzetekbe sodródott el a film (oké, a csehovi szabályt azért a tapasztalt film-nézők kívülről fújják már: ha feltűnik az expozícióban egy csapat, akik taposóaknákat hatástalanítanak, akkor lesznek olyanok is később a filmben, akiket darabokra szaggat egy-két akna, amik már évtizedek óta a vörös színű talajban rozsdásodnak)... bár az üzenetet néha túl direktnek éreztem, az viszont tetszett, ahogy a képformátumokkal játszott és különített el jeleneteket egymástól spike és a nagyszerű operatőre newton thomas sigel: az elsőre szembetűnő, hogy a flashback jelenetek 4:3-ba vannak vágva (és szemcsésebbek is, mert 16 mm-es kamerával forgattak), de az is jópofa húzás volt, hogy a dzsungelbe érkezéskor szélesedik ki igazán a kép... nem könnyű szeretni ezt a filmet, mert sokkal nyomasztóbb egy átlagos dzsungel-kalandos történetnél, ugyanakkor meg nem lehet elmenni amellett, hogy milyen erős hatást képes kiváltani -néha hatásvadászattal, kissé direkt módon, de a társadalmi problémák kitárgyalásánál szükséges lehet, hogy egy nagy kalapáccsal vágjanak fejbe minket, hogy észhez térjünk... (××06.13.)

Címkék: us, home, 2020, netflix, spike lee
2018.okt.01.
Írta: RobFleming komment

BlacKkKlansman

blackkklansman.jpg(Csuklyások) (2018) (r.: Spike Lee)

szabad-e szórakozni a rasszizmussal? direkt nem azt kérdezem, hogy viccelni szabad-e, mert viccelni bármivel lehet a jó ízlésen belül, de lehet-e egy olyan szórakoztató filmet készíteni, ami ilyen komoly téma mélyére akar nézni? mondjuk az már előre sejthető volt, hogy egy ilyen alap-sztorit nehezen lehetne faarccal prezentálni, mert a felütése pont olyan, mint egy viccnek: egy néger és egy zsidó belépnek a klu-klux klánba... azt nem nagyon szoktam titkolni, hogy a rasszizmus a kevés dolgok egyike, ami az én hal-véremet is felforrasztja, kifejezetten heves érzelmekkel tudok reagálni azokra az alávaló férgekre, akik felsőbbrendűnek hiszik magukat, mert történetesen fehér bőrrel látták meg a napvilágot. ezért is érdekelt annyira, hogy miként fogok reagálni spike lee lazább felfogására -és voltak is érdekes meghasonlásaim a mozi-teremben... mert a film összhatását tekintve tényleg piszok szórakoztatóra sikeredett, köszönhetően a helyzet abszurditásának és a klán karikatúra-szerű ábrázolásának, ugyanakkor a fehér testvériség tagjainak rendre voltak olyan mondatai, ami miatt felfortyanva forogtam a kényelmetlen székemen. de végig jó volt a humor és dráma egyensúlya -egészen az utolsó öt percig... mert spike lee nem hagyhatta, hogy fehér férfiként, hithű liberálisként kellemes érzésekkel hagyjam el a mozit, így aktuális kontextusba helyezte a filmet, odaszúrva a végére a tavalyi sajnálatos charlotte-i eseményeket, hogy a szívünkbe szúrjon a tudat: nem sok minden változott az emberek világnézetében az elmúlt negyven évben... (apróbb aktuális kacsintások korábban is voltak, és a mi vetítésünkön pont ezek a poénok eredményezték a legnagyobb nevetéseket.) nem azt mondom, hogy nagyon merész rendezői döntés volt ez a direktor részéről, de azért egy közönségfilmnek szánt alkotásnál kellettek tökök, hogy egy ilyen gyomorszájra mért ütéssel érjen véget a film... voltak egyébként spike-nak más döntései, amikkel inkább vitatkoznék. először is egy picit jobban dolgoztathatta volna a vágóját, mert bizonyos jelenet jobban működhettek volna rövidebben (én például hiába szeretem nézni, ahogy emberek táncolnak, ide filmbe nem passzolt a kvázi zenés betét). de meglepő volt az is, ahogy bizonyos képek beékelődtek a többi közé, gondolok itt a régi film-részletekre, vagy a beúszó plakátokra a filmes beszélgetés alatt. plusz az én ízlésem szerint több arc-közelit kaptunk a kelleténél... de ezek igazából apróságok, maga a film összességében jól működött, az első telefonhívástól jó volt az üteme is, hol feszült volt hol pedig jópofa, a színészi munka pedig igazán parádésra sikeredett. john david washington nem csak a megnyerő külsejét örökölte az apjától de a tehetségéből is átszivárgott bele egy jó adag, adam driver nem véletlenül szerepel minden prominens rendezőnél az elmúlt években, isiah whitlock jr meg a drót után itt is bemutathatta, hogy senki sem mondja nála menőbben azt, hogy ’shiiiiiiiiit’... (baszki, ennyi év után kellett megtudnom, hogy steve buscemi-nek van egy tesója? végig azt néztem, hogy olyan mintha ő lenne, a hangja is hasonló, de nem, mégsem, wtf...) gonosz-fronton a finn ördög, jasper pääkkönen volt a legmeggyőzőbb, nála tényleg nehéz lett volna mosolyogni a rasszista túlzásokon... szóval, gonosz kis joint-ot tekert ezúttal nekünk spike lee, egy kettős identitású filmet, ami úgy szórakoztat, hogy közben az orrodra is koppint. (##09.29.)

süti beállítások módosítása