emlékszel, amikor megszakították a kacsameséket? te hol voltál, amikor leomlottak az ikertornyok? a kollektív emlékezet fontos a civilizációnknak, hogy olyan eseményeket élünk át együtt, amikről aztán majd tanulni fognak az utódaink. ám arra már szerencsére régen került sor, hogy ne csak egy villanásnyi esemény határozza meg a gondolatainkat és a közbeszédet, hanem egy éveken át tartó folyamat. nem is kérdés, hogy mivel fog kezdődni minden tankönyv, amikor a húszas évekhez érnek a nebulók... mivel én egyébként is csak nagyon indokolt esetben járok emberek közé, és a munkám miatt sem szorultam be a szokásosnál jobban a négy fal közé, úgyhogy mentálisan egészen épen vészeltem át a pandémia eddigi szakaszait (már mint a jól karbantartott pánik-betegségem nem romlott az elmúlt egy év során), de látom azt, hogy az emberiség nincs jó mentális állapotban. sokféle terápia létezik arra, hogy fejben rendbe rakjuk magunkat -a kreatív elméknek adva van az a lehetőség, hogy a nyilvánosság elé tárják az egész folyamatot... bo burnham-et én csak színészként ismertem eddig, ő volt a magas srác, akiről kiderült, hogy semmivel sem nagyobb úriember, mint a többi férfi, hiába magasodik ki közülük a testi adottságai miatt (azaz a nép nyelvére lefordítva: mindenki azonnal nézze meg őt az idei oscar-szezon legjobb filmjében a promising young woman-ben!) -így azt sem tudtam, hogy zenés komédiában utazik, így meglepődtem, amikor ennek a special-nak az elején felhangzott az első dala. most már tudom, hogy oda kell helyezni a kategóriája legmagasabb polcára, ahol a flight of the conchords, a lonely island és weird al yankovich csücsülnek, akik intelligensek öntik a szövegeikbe a parodisztikus humort, miközben a zenei alapokra is kellő figyelmet fordítanak... mert bo burnham nem csak alkotott abban az egy évben, amikor a kétméteres testét kénytelen volt bepréselni egy szűkös szobába, hanem számolatlan órát eltöltött az internet előtt is (mint mindenki más is), így maró pontossággal tudta kiosztani az instagramon nyomuló fehér lányokat, a donation-ökre vadászó twitch-streamereket, de nem kímélte a digitális kapcsolatokba élő emberiséget sem, ahol a legnagyobb bóknak az számít, ha egy padlizsánt küldenek neked a szerelmi rítus közepén... persze egy évet nem lehet úgy bezárva tölteni, hogy az ember ne zakkanna meg egy kicsit, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat azért, mert bo nem kapcsolta ki akkor sem a kameráját, amikor keményen a padlóhoz csapódott néhányszor, mert így lett egyedi élmény ez a belső utazás, ahol a felszínes kritikák után lementünk a szédítő mélységbe, ahol az önveszélyesség fekete örvénye vett körül minket, ahol a remény csak egészen kis réseken át csillogott be az ajtó alatt... egyedi élmény ez a másfél óra, egy megismételhetetlen egyszeri kihívás, amit most azonnal kapszulába kéne zárni, és esszenciaként mutogatni, ha a jövőben szóbakerül 2020... [*06.06.]