(Éjféli látomás) (2016) (r.: Jeff Nichols)

jó látni, hogy felnőtt a korosztályom, és a többségük ragaszkodik azokhoz az ízekhez, amiket gyerekkorában megszokott -azaz a filmjeik többsége olyan, mintha spielberg készítette volna ’83 tájékán... és ez nem csak azzal jár, hogy a kor hangulatát próbálják reprodukálni, hanem a történeteik megírásakor is az akkor megszokott emberi léptékben gondolkoznak, és vizuálisan is megpróbálnak az olyan korszakos zsenik nyomdokaiba lépni, mint zsigmond vilmos (nem véletlen, hogy a szokásos film utáni színész-keresgélésem helyett most az operatőr és a zeneszerző nevére kattintottam az imdb-n) (egyébként ez a korhangulat-átvétel annyira jól sikerült itt, hogy az első modernebb autó felbukkanásáig nem is voltam benne biztos, hogy mikor is játszódik a film, mert a ruhák, a hajak, sőt még a képregények is hozták a retro érzetet)... alkotói alap-szabály, hogy egy történetbe minél későbbi ponton kell bevonni a befogadót, és nagyon tetszett, hogy itt megtalálták ezt az opcionális pontot, egyből a nagy hajsza közepébe csöppentünk, és nem hiányzott, hogy hosszasan magyarázkodjanak nekünk a miértekkel (vagy hogy mondjuk részletesen megmutassák a szektás időszakot). de egyébként is jól állt a filmnek ez a szűkszavúság, hogy nem akart szájba-rágni, hogy hagyta, hogy félszavakból, biccentésekből rakjuk össze magunknak a képet. mert így tudott felerősödni a történetben lévő misztikum. úgyis minden másban a realizmus dominált, mert az emberek valahogy így reagálnának a megmagyarázhatatlan jelenségekre, a különleges képességű emberekre (azaz istenként vagy fegyverként tekintenének rájuk). de igazából akkor működött a legjobban a film, amikor csak a család volt a középpontba, mert így lett érzelmileg nagyon erős motorja. kicsit sajnáltam is, hogy jöttek a konfliktusok, bár tudom, hogy ezek a feszültség-keltés velejárói. az mondjuk fura volt, hogy a szektás szál ilyen könnyen elsikkadt, bár a hivatalos szervekkel így is lehetett elég üldözést eljátszani... a csendessége és misztikuma szépen fokozódott fel a végéig, ami bizonyította, hogy nem kell a befejezéshez sem mély magyarázat, el tudja fogadni a néző, ha lebegtetve hagyják magára... no, valami ilyesmi jön létre a fesztivál-filmek és zsáner-filmek origójában, egy érzékeny retro mese, szerethető karakterekkel, finom csendekkel, bizsergető misztikummal. és persze kitűnő színészekkel (jó volt látni, hogy michael shannon-t és adam driver-t tudják normális emberként is alkalmazni, miért kéne nekik mindig különcöket és furcsa figurákat játszaniuk...). ($$07.17.)