(2014) (r.: Pálfi György)

amikor jött a hír arról, hogy egy dél-koreai fesztivál szervezői megdobták pálfi gyurit 100 ezer dollárral, akkor ment az örömködés, hogy végre forgatni fog az egyik kedvenc magyar rendezőnk, csak abba nem gondoltunk bele, hogy ez a 22 millió forintnak megfelelő összeg és a megszabott féléves határidő mennyire kevés. de míg az anyagi vonzattal nem lett gond, legalábbis pohárnok gergely szokás szerint magas színvonalú képein nem látszik a spórolás, addig a szoros határidőt nagyon is lehet érezni a forgatókönyvön. hogy nem volt idő kidolgozni semmit, inkább csak fogták az elfekvőben porosodó maradék ötleteket, és berakták melléjük a penny-s szatyorba buñuel-t meg kafka-t, plusz némi leértékelt szimbolikát az emberi félelmekről, és azt hitték, hogy kész is a film. mert mondjátok, nektek is volt olyan rémálmotok, hogy meztelenül voltatok egy tömeg közepén...? az a legnagyobb baj (mint a szkeccs-filmeknél úgy általában), hogy nem működik egységként, hiába a keret, szétesik jobb és rosszabb epizódokra. persze vannak aspektusok, amik mindenképp kalapemelést érdemelnek, például tökéletesen sikerült megfogni a kisnyugdíjas mindennapokat a háttérben zümmögő tévével és az akciós szórólapok böngészésével, még a ronda bútor és a gyógyszer-számolgatás is a helyén van (és persze piroska néni és benedek miklós is tökéletes partnerek voltak). ezután a hungaro-spiritualista epizód azért működik, mert a rögvalóság után az ember hökken egyet a lebegő srácot látva, és mosolyogva mondja, hogy ’jól van gyurika, bazdmeg, megfogtál’. a legkevésbé a multicam sitcom-paródia jött be, de lehet, hogy az a baj, hogy a született gyilkosok-ban sokkal jobb volt az ehhez hasonló konzervröhögéses betét. a félelmetes nőgyógyásznál már azt találgatod, vajon itt mit forgattak ki, és ha ráállt az agyad a pálfigyuri-hullámhosszra, már rájöhetsz, hogy mi lesz a sokk-faktor. kicsit belemerültem a részletekbe, de pont ez a lényeg, hogy van sok kis részlet, és nincs egész, mond is valamit, röhögtet is kicsit, el is riaszt, de az istennek nem akar összeállni. lehet mentegetni, hogy hirtelen kirántott fesztivál-film, de én jobban szeretném, ha hagynák végre a gyurit nyugodtan dolgozni... 6,5 pont. ($12.30.)

(2012) (r.: Pálfi György)

az ember alábecsüli az asszociációs képességét. amikor hallottam, hogy pálfigyuri négyszáznál több film jeleneteit felhasználva csinált filmet, csupán egy érdekes kísérletnek hangzott, amiből fogalmam sem volt, hogyan lehet 80 perces működő alkotást létrehozni. sőt, még az első öt perc után is csak kapirgáltam a lényeget, elsőre talán minden filmrajongónak ugyanaz a reakciója: a széles mosoly, amikor felismeri a nagy kedvenceit. aztán valahogy ráérez az ember, és a legnagyobb megdöbbenésére elkezd működni az elegy, azt veszi észre, hogy érdekli a történet, hogy hova akarják kifuttatni mindezt. persze közben nem veszik el a játékosság sem, nem egyszer haraptam az öklömet, annyira ötletesen voltak egymás után vágva a jól ismert ikonikus jelenetek. a végső konklúzió nagyon egyszerű: minden történetünk ugyanarról szól: az emberi kapcsolatokról; a legprimerebb érzelmekről; rólunk. kár, hogy hiába tudom, hogyan kell egymás után rakni a máshonnan is ismert szavakat, mégsincs bennem az a zseni, hogy átjöjjön raktuk keresztül, hogy mennyire is lelkesedem most itt az ágyon ugrándozva. úgyhogy egyetlen számmal tenném ki a pontot a mondandóm végére: 9 pont. (++01.01.)