filmek az univerzumból


2015.máj.24.
Írta: RobFleming komment

Mad Max -Fury Road

madmax4.jpg(Mad Max -A harag útja) (2015) (r.: George Miller)

húú, most úgy ellent kell mondanom magamnak, hogy mindjárt szétrobban a fejem. mert ha megfigyeltétek, azért inkább az okos filmeket szoktam dicsérni, bár van egy elméletem, mely’ szerint három dolog fontos egy mozgóképnél: 1. a hangulat; 2. a karakter-építés; 3. a történet. ebben a sorrendben. de működhet-e egy olyan film, amiben csak az első van meg markánsan, a sztori és a szereplői csak vázlatosak maradnak, viszont mindent faltól-falig akcióval töltenek ki. persze. máshogy kell hozzá állni egy ilyen zsigerekre ható alkotáshoz, mintha esze lenne, ellenben jobban tud hatni, mert két órányi lenyűgözés alól nehezen vonja ki magát az ember (btw, kéne már valami fokozás az ’aztakurva!’ kifejezésnek, mert most csak ezt tudtam mormogni rendre...). azt hiszem most értük el az ultimate akció-film végső határát, amikor tizenöt percnyi mitológia-építés és sztori-vázolás után beindul, és az istennek se’ akar megállni. mintha egy száz perces finálét látnál, ahol végig szinte ugyanazzal az intenzitással csapkodnak jobbról/balról. de még hogy. arra számítottam, hogy leesik majd az állam a valódi sivatagi homokban valóban megépített autók látványos tönkretételétől, a kőkemény kaszkadőr-munkától, de ezeken felül is gyönyörűen néz ki a film, minden látható, rengeteg helikopteres felvétellel teszik epikusabbá, és a fényeléssel még políroznak rajta. annyira tömény élmény, hogy tényleg elég, hogy a karakterek tőmondatokat ugatnak oda egymásnak, hogy elég egy vázlatos cél, a nagyvonalúan felfestett jók és gonoszok, a sokszor az oldalvonalra szorított címszereplő (persze lehet a felszínt kapargatni a különböző poszt-apokaliptikus társadalmi berendezkedéseknél, a rétegződő társadalmat, a vallási fanatizmust -lehet, de kell-e ilyen tempó mellett...?). minden tiszteletem george miller-é, hogy ezt az őrült szörnyet keresztülverte a hollywood-i pénzembereken, a sivatagi forgatás nehézségeivel és az üldözés közben lángoló gitáron játszó metál-bárddal együtt... 9,5 pont. ($05.23.)

(update: mivel három hete majd' napi szinten szól a filmzene vagy pörgetem a trailer-t a youtube-on, ezért utólag felhizlaltam az eredetileg kiosztott 9 pontot 9,5-re. what a lovely film!)

2015.máj.10.
Írta: RobFleming komment

Retro Weekend: Mad Max Trilogy

elég frusztráló érzés, amikor többszáz film megnézése után rádöbbensz, hogy fogalmad sincs, hogy láttad-e valaha teljesen a mad max filmeket, vagy csak elcsíptél gyerekkorodban egy-egy jelenetet. és akiben van egy kis tisztelet a filmek iránt, az nem engedheti meg magának, hogy ilyen kult-filmek ejtsenek csorbát a becsületén. úgyhogy elhatároztam, hogy beizzítom a motorokat, és rászánom egy hétvége estéit a pótlásra. persze az sem volt utolsó szempont, hogy a rohamosan közeledő új részt a moziban szeretném abszolválni, és nem akarnék lemaradni egyetlen morzsa utalásról sem.

madmax1.jpgMad Max (1979) (r.: George Miller)

az ember a mad max címről általában egyből valami post-apokaliptikus világra asszociál, pedig az első rész még korántsem ennek a zsánernek a hangulatában készült. persze azt érezni, hogy nem makulátlan a jövő, de inkább csak a hangszóró monoton instrukcióiból lehet felcsipegetni némi információt. meg azért valljuk be, hogy nem a történet a film erőssége -kicsit zavarosan indul, és csak a végére áll össze, és út közben egyszer sem vádolható eredetiséggel. sőt, a romantikus enyelgések lét-jogosultságát megértem (a hős motivációinak klasszikus építése miatt vannak itt), ugyanakkor kilógnak a benzin-gőzös keretből (és nyugodtan be lehet vallani, hogy ez tulajdonképpen egy western, lovak helyett motorokkal...). persze érdekes, ahogy a hős-történetből anti-hős történet válik, azért a végtelen aszfalt-csíkon játszódó akciójelenetekért nemesedett kultikussá a film. és azok a részek tényleg nagyon össze vannak rakva, fényképezésben, vágásban, cool-ságban (max belépője!). itt a low-budget báj is kevésbé érződik, bár lehet, hogy csak a tényleges autó-törések és a kemény kaszkadőr-munka mondatja ezt velem (az a motoros túlélte, akit jól láthatóan fejbe-csapott az egyik gép...?). meglepődtem egyébként, hogy sokszor milyen visszafogott a rendezés, egy kvázi exploitation filmtől nem azt várnám, hogy csak sejtetéssel és nem tényleges megmutatással fokozza fel a horrort és a drámát. bár még most is élvezetes alkotás, és látszik, hogy mennyire modern lehetett a hatásmechanizmusa 1979-ben, azért sokat kopott az évek alatt a karosszériája. ($05.01.)

madmax2.jpgMad Max 2 (1981) (r.: George Miller)

ha van valami, ami eszembe jut ausztráliáról, akkor az a vörös színű talaj, ami ott porzik a sivatagos táj felett, és belep mindent. és pont ez a por-réteg, amit hiányoltam az első filmből, és amit most megkaptam -töményen. nem sokat szarakodunk a két film közötti átvezetésen, kis emlékeztető, pár keresetlen szó a narrációban a megváltozott világról, és már benne is voltunk a sűrűjében. oké, kell még majd’ fél óra, mire max-nek célt adnak, és úgy tűnik, kell egy ilyen típusú löket a történetnek, mert akkor indul be igazán, és kezd el őrült tempóban száguldozni. no, de még ne lőjünk el minden puskaport, mert nem csak az utolsó húsz perc miatt érdemes megnézni a filmet. kezdjük azzal, hogy mennyire szépen van fényképezve, tele van gyönyörű beállítású képekkel -talán túl szép is egy ilyen elhasznált világhoz. vagy talán pont ez ellensúlyozza a rozsdálló gépjármű-parkot, a szedett-vedett fegyvereket, és az egészen őrült kosztümöket (ez utóbbiaknál azért már elszálltak kicsit a tervezők, de lehet, hogy csak kevesebbet kellett volna járni a kora ’80-as évek szadomazo metál-koncert performanszaira...). de mindenen érződik az átgondoltság (tetszett, hogy nem csak autókázunk, hanem vannak alapjai is a történetnek a küldetés(ekk)el). george miller-ék azon kevés kivétel közé tartoznak, akik a több pénzt tényleg arra használták, hogy jobb filmet hozzanak létre, és nem pedig arra, hogy az ötleteiket üres látványosságra cseréljék. ennek ellenére látszik a nagyobb költségvetés, de tök jól érezni, hogy ugyanúgy benne van a szívük és a lelkük, mint a no budget első résznél. csak volt lehetőségük tényleg úgy megvalósítani a bigger, faster, louder folytatás-filmet, ahogy elképzelték. és akkor jöjjön a lényeg -a finálé. eltelt majdnem 35 év, és még mindig lenyűgöző, amit megalkottak a ’kamion kontra mindenki más’ nagy csata-jelenettel, önkénytelenül ki kellett ülnöm az ágy szélére, és feszülten meredtem a tévére, mert erre kényszerített. mesteri. ezt a részt látva már tökéletesen megérti az ember a kult-státuszt. (vicces, hogy egyetlen jelenetnél ugrott be, hogy én ezt már láttam -a babkonzerv-evésnél...) ($05.02.)

madmax3.jpgMad Max Beyond Thunderdome (Mad Max 3. -Az igazság csarnokán innen és túl) (1985) (r.: George Miller, George Ogilvie)

még egyetlen képkocka sem pörgött le, csak a főcím kezdődik, de amikor meghallod a szintetikus visszhangos dob-hangzást, már tudod is, hogy a nyolcvanas évek közepén jársz. és a korzsak egyik ikonja, tina turner nem csak a hangját adta a produkcióhoz, de az egyik fontos szerepet is eljátszotta. és a film műfaja is innen ered -mert ha volt dicsőséges korszaka a kaland-filmeknek, akkor a ’80-as évek az. igen, megint hangulatot váltottunk, nem is tudok ilyen film-trilógiát, ahol ennyire markánsan különböző lenne a három film hangvétele. kicsit olyan, mintha max rossz díszletbe téved volna be, de ha már ott van, akkor bohóckodik kicsit (és valahol így is volt, hiszen a filmes legendáriumokból ismert, hogy a forgatókönyv eredetileg ifjúsági kalandfilmnek készült). még az első fele talán madmax-es, már ha az erőteljesen megváltozott poszt-apokaliptikus társadalom bemutatását nézem, érdekesen zakkant figurák, egy kis bunyóval fűszerezve. de aztán félúton zsánert váltunk, a megkeseredett ex-zsaru/ex-sofőr óvóbácsivá vedlik, a néző meg kapkodja a fejét a pánpéteres/legyek urás fordulatokon. aztán a végére jut megint egy pofás akció-rész (vonattal, hogy ne is kelljen tagadni a vadnyugati hatásokat), amiben a gonoszok az istennek nem akarnak meghalni -vagy legalább vérezni egy kicsit. az az igazság, hogy ennek a disney-madmax-nek nem kéne működnie, mégis nekem ez csúszott le a legkönnyebben -lehet, hogy mert jó helyre került, vasárnap estére nem is kívánhatunk jobb agy-kikapcsolást... ($05.03.)

süti beállítások módosítása