(A Hangya és a Darázs) (2018) (r.: Peyton Reed)

a góliátok árnyékából nem könnyű kicsillogni... a marvel-nél másodszor is úgy döntöttek, hogy a világrengettő nagy bumm-juk után küldik moziba a legkisebb hősüket, könnyed, kicsi szórakozás gyanánt -és egyfelől üdítő a súlyos gyomrosok után egy limonádé, ugyanakkor erősebbnek érződik így a kontraszt, hogy mennyivel másabb ligában játszanak hangyáék, hogy mennyivel kisebbek a tétek... a kis-szerűsége a nézőkben nem biztos, hogy pozitívan csapódik le, mert bár jól szórakozik, mint egy lazulós szombat délutáni matinén, azért egy percig sem érzi azt, hogy elengedhetetlenül szüksége lenne arra, hogy rohanjon a moziba (azért a disney elég jó buzz-t tudott képezni itt európában azzal, hogy amerikához képest három héttel később mutatták be a filmet a hülye focivébé miatt). nem bánt az, hogy ott van a marvel sorban ez a film is, de valószínűleg a hiányát sem éreznénk... pedig maga a banda szimpatikus, scott lang továbbra is az átlag-hős, aki rendszerint elvicceli a dolgokat, ragaszkodik a szeretteihez és gyakran bután néz, amikor röpködnek a feje mellett a techno-blablák. hope személyében ismét egy tökös és kompetens marvel-hősnőt tisztelhetünk, aki keményen odaszúr mind verbálisan, mind fizikailag. az új gonosznál, ghost-nál örültem, hogy drámai háttértörténetet kapott, eléggé a szürke-zónába tolva a karaktert -és igazából már annak is örültem, hogy az egészsége (a léte) miatt akarta a pym-féle technikát, nem pedig katonai célokra használni. igaz, ott volt a filmben walton goggins gengsztere is, aki viszont csak a borzasztóan klisés anyagi hasznot hajszolta, so... a kis tét abban is megnyilvánult, hogy nem a világot kellett megmenteni, hanem egy személyes ügy vezérelte végig a karaktereket, ezzel is mikro-szintre hozva le az eseményeket... eléggé sztori-orientált volt végig a film, még igazán az akciók sem voltak hangsúlyosak -viszont nagyon tetszett, ahogy a kicsinyítés/nagyítás trükkjét használták végig, főleg a san francisco-i autós-üldözés nézett ki baromi jól (még ha a trailerek el is lőtték egy részét az alváz alól kiugró kisautóval és az óriási pez-tartóval)... szóval ennek a dávidnak sohasem volt célja, hogy legyőzze (a thanos-alakú) góliátot, és miért lenne az baj, ha szusszanunk egy kicsit egy ilyen méretű film-sorozatnál. főleg azoknak nem újdonság ez, akik a tévében is elköteleződtek már hosszabb távon, mert ki ne látott volna már olyat, amikor két főszálas epizód között lazáztak egyet az írók valamelyik jópofa mellékalakkal... (##07.19.)

(A Hangya) (2015) (r.: Peyton Reed)

miért kéne mindig világot megváltani? még a marvel gépezetben is elférnek az apró alkatrészek -mert nagyon helyesen meglátták azt, hogy egy kisembernek kisléptékű filmet kell készíteni, ahol nem univerzumok mennek tönkre, csak egy gyerek-szoba... tudom, hogy sokan kételkedtek abban, hogy mennyire lehet majd komolyan venni egy ilyen hangyás filmet, de a marvel-nél nem is akarták komolyan venni, csak pont annyira, amennyire kell. és szerencséjükre működnek is a poénok, végig baromi szórakoztató a film, minden drámai jelenetre jut valami vicces kikönnyítés (igen, még a csókra is) -ezért működik paul rudd is főszereplőként, mert az a csibészes félmosoly hozzátartozik a film hangulatához. így a tizenkettedik filmre láthatjuk már, hogy az univerzumban lehet megannyi stílussal kacérkodni, bár a heist-műfaj most könnyű választás volt, mert az mindig működik, bármilyen elegyben. bár igazából nem is a tolvajlásos (és az arra felkészülő) jelenetek működtek igazán, hanem miután aktívan kezdik használni a hangya-ruhát. a miniatürizált jelenetek jól néztek ki (az elmúlt évtizedben szorgalmas filmnézőként is durva látni, hogy mennyit fejlődött a mozgások animálása), de a bunyók lettek igazán jól elkapottak (örültem, hogy az első összecsapásra egy ismert arcot kaptunk -btw, a kötelező mcu-s utalások nem maradhattak ki). kár, hogy az előzetesben lelőtték a gőzmozdonyos verekedés poénját, bár azért tartogattak óriási meglepetéseket a finálé képsorai... no, azért nem mehetünk el a hangyányi szájhúzások mellett sem. az elején az volt az érzésem, hogy olyan a film, mint egy network-tévé pilot-epizódja, kicsit túlpolírozott, ezerszer kiszámítottan kisúlyozott, nem is tudom, a hangulat, a képi világ, a sok sorozat-színész okozta-e ezt az érzetet, de szerencsére hamar elmúlt. de azt már nagyon unom, hogy mindig minden szerencsétlen gonosz ’katonai célokra’ akarja használni a kezében lévő felfedezést/tárgyat/satöbbit... és ha már a gonosz sematikusságát bántottam, nem mehetek el a másik kényes pont mellett sem: ki volt az, aki így megsavanyította és elcsúfította evangeline lilly-t? még michael douglas erőteljes jelenléte is alig kompenzálta… szerintem ennyi elég volt a nagyító alatt, úgyis mindenki csak a pontszámra összpontosít, nem? marvel-minőség, elfogultság, és a szórakoztatási faktor miatt: 8 pont. (igen, jól látod, csakazértse’ fogom kicsinyíteni!) (ja, igen, a wasp-rejtélyre kíváncsi leszek, mert gyanúsan nem mutatták az arcát..., na majd 2020/21-ben…) ($07.24.)