filmek az univerzumból


2021.okt.11.
Írta: RobFleming komment

Tenet

tenet.jpg(2020) (r.: Christopher Nolan)

hobbi-pszichológusként két elméletem van christopher nolan gyerekkorára: vagy bezárták őt egy szobába úgy, hogy elvettek tőle minden eszközt, amivel mérhette volna az időt, vagy pont hogy úgy nézett ki a játszószobája, mint a doki kísérleti helyisége a vissza a jövőbe elején... mert már beteges ez a megszállottsága az idővel kapcsolatban, hogy minden történetében meg kell jelennie a cicomának, ahogy kifordul magából, vagy csak másképp ketyeg, mint kellene. és ezzel valószínűleg nem is lenne baj, ha nem csak egy külsőség lenne ez a játék, egy gimmick, amivel látszólag fel lehet dobni egy egyébként kő-egyszerű sztorit is, de sajnos ha most lehántjuk ezt a réteget, és félrerakjuk az olyan menőségeket, mint a robbanáskor összeálló házakat, akkor nem sok minden marad meg a felszínen... és ez leginkább azért van, mert üres karakter-héjak rohangálnak a vásznon, miközben vagy belecsöppennek valami akcióba, vagy erőltetetten informálják egymást a fizikai paradoxonokról meg a technoblablákról. olyan, mintha minden érzelmet kiszívtak volna a szereplőkből, a színészek is leszedálva játsszák a szerepüket, és ugye alapszabály, hogy érzelmek nélkül semmit sem ér egy történet, hiszen miért érdekeljen minket a szereplők vagy akár a világ sorsa, ha nem érzünk az irányukba semmit...? és oké, kenneth brannagh próbál valami gonoszságot kipréselni a sablonos gonosz-orosz karakteréből, de még az egyébként tehetséges elizabeth debicki-nél sem éreztem át az a komplex érzelmi gubancot, aminek dúlnia kéne benne a fiával és a férjével kapcsolatban... szóval persze, vannak látványosan kivitelezett ide-oda forgatások, de amikor kétszer kell végignézni egy verekedést, mert ott keresztezik egymást az idősíkok, az egy kicsit fárasztó. ahogy az is, hogy sok egyforma egyenruhás ember szaladgál ide/oda egy kietlen poros tájon... pedig bíztam christopher nolan-ben, hogy ebben az elátkozott évben ő lesz a mi időtlen megmentőnk, de sajnos pont olyan hideg maradtam a két-és-fél órás kényszeres maszturbációja alatt, mint amilyen hidegen ő tálalja nekünk a túlcsavart történeteit. igazán megszánhatná már őt az eon studio, és neki adhatnák a következő james bond filmet, hogy végre megszabaduljon a kötelékeitől, és egy olyan kém-akciót készíthessen, ahol le kell mondania a manírjairól... (a direktor úr még szegény ludwig göransson-nál is elérte, hogy előhúzza magából a mélyen elrejtett hans zimmer-t, ahelyett hogy legalább zenei téren valami újjal próbálkozott volna, ha már az állandó alkotótársa ezúttal nem ért rá...) (robert pattinson búcsújánál jöttem rá, hogy hol láttam már olyat, ahol két karakter életútja egymáshoz képest ellentétes irányba folyt -természetesen minden timey-wimey-wibly-wobly időkavarás ős-apjánál, a doctor who-ban...) (××11.29.)

2020.okt.02.
Írta: RobFleming komment

Retro revisited: Inception

inception.jpg(Eredet) (2010) (r.: Christopher Nolan)

azért valljuk be, az előzetesek manapság már sokszor nem felkorbácsolnak, hanem rontanak a mozis élményen, mert vagy túl sok titkot fednek fel, vagy látványos jeleneteket égetnek bele a szemedbe, amiknél így már a nagyvászon előtt ülve sokszor csak a válladat vonogatod, ahelyett hogy lenyűgöződnél... kisebb csoda volt tíz évvel ezelőtt, hogy sikerült elkerülnöm bármilyen előzetes képkockát az inception-ből, oké, kevesebbet jártam moziba akkoriban, így nem futottam bele más film előtt az ízelítőbe, az interneten meg nagyon tudatosan tojáshéjon lépkedve kerülgettem a szakoldalakon az információkat. mert azt feltételeztem, hogy úgy fog igazán ütni a film, ha teljesen vakon ülök be rá a moziba -igazából már a jeggyel a kezemben tudtam meg a plakátról, hogy az álmoknak szerepük lesz a történetben, ennyire szűrt volt a szemem... (idén egyébként ugyanezt próbálom elérni a tenet-nél is, eddig jól állok, már automatikusan teker egyet az ujjam az egéren, ha a filmről van szó valamelyik honlapon...) de hát christopher nolan-ben vakon meg lehet bízni, és nem is okozott csalódást -még akkor sem voltam hajlandó távozni a filmről, amikor már félúton kellemetlen feszítést éreztem hólyag-tájékon -körülbelül akkor, amikor megérkezünk az első álomba, és én a szakadó esőt látva konstatáltam, hogy ’oh, fuck’... ennek ellenére (is) emlékezetes maradt ez a james bond-filmekbe oltott agytorna, mert bizony nolan azon kevesek egyike, aki így be tudja kajáltatni a néppel a csavaros észjárását, ahogy a rétegezett történeteit pofás akciók és fékevesztett tempók köré fűzi fel. és ez az az álom-projektje, ahol minden tökéletesen összeállt, a warner kipengette a tetemes összeget egy eredeti film-ötletre, berántottak a stúdió környékéről egy csapatnyi igencsak tehetséges színészt, elkápráztattak mindenkit a praktikus trükkök tömkelegével (még ennyi nézés után is le tud nyűgözni a forgó hotel-folyosó elegáns balettja), és a koronát az egészre hanz zimmer örökérvényű dallamai tették fel (gondolhatunk itt a ’time’ melankóliájára, a ’mombassa’ dinamizmusára, és a legendássá lett ’bhaaaawn’ hangra, amit zimmer az edith piaf kulcs-dalból fejtett vissza, hogy ezzel is reprezentálja az idő lassulását)... egyébként is már ott motoszkált a tudatalattimban, hogy újra kéne nézni a filmet, és ehhez most tökéletes ürügy lett az, hogy pár napja leporoltam a régi 5.1-es hangrendszeremet, és hosszas küzdelem árán elértem, hogy össze tudjam kapcsolni a modernebb okos-tévémmel. erődemonstráció ez a film, minden téren, hangban is, persze... (és akkor most kulcsoljuk imára a kezünket, hogy a vírus ne mossa el a tenet bemutatóját ismét...) (××08.11.)

2020.okt.01.
Írta: RobFleming komment

Retro revisited: The Dark Knight Trilogy

nolan_batman1.jpgBatman Begins (Batman: Kezdődik!) (2005) (r.: Christopher Nolan) / bár 2005 tájékán pont egy olyan hullámvölgyben voltam, amikor a mozizásnak nem volt prioritása nálam, de ha sith-ek bosszújára el tudtam menni (meg decemberben a negyedik potter filmre), akkor batman vajon hogy maradhatott ki ebből a kiskaliberű szórásból is? méghozzá annyira, hogy utána csak két részletben láttam először, mert a lopott hbo-ról pont szenteste kezdtem rögzíteni a filmet, és félidőben csengetett az ’angyalka’, így ott kellett hagynom batsy-t lógva, amíg az ajándékokat nyitogattam meg megettem a hallevest...? pedig tudtam a filmről, akkor még rendszeres vevője voltam a vox magazinnak, szinte minden héten ott lebzseltem budapesten, úgyhogy lehetőségem is lett volna beülni rá -vajon a schumacher-éra ennyire összetörte volna tinikoromban a batman-képemet, hogy nem érdekelt az újabb inkarnációja? nem hiszem, mert ifjúkoromban nem tűnt fel, hogy azok a neonfényben tocsogó camp bohóságok egy hibás koncepció végtermékei, én csak élvezettel néztem a túlzásaikat meg hallgattam vigyorogva az erőltetett szóvicceiket... nem hiszem, hogy akkoriban annyira hátat fordítottam volna a szuperhős-kultúrának, és azért maradt hoppon a denevér, bár az is igaz, hogy ennyire nem voltam mélyen benne a geek kultúr-körben... szóval azt hiszem, már örökké rejtély és bánat marad ez a kihagyott mozizás -de van egy olyan halvány gyanúm, hogy kora huszonéves fejjel nem értékeltem volna annyira ezt a filmet, mint most őszülő tincsekkel teszem (a sokadik újranézés után)... mert azért lássuk be, hogy bátor dolog volt nolan-éktől ennyire hátralépni, és a film első egy órájában csak bruce wayne-nel foglalkozni, végigvezetni azon a küzdelmes úton, aminek a végén ott áll velünk szemben az ikonikus ruházatában. nem is tudom elképzelni, hogy egy átlagnéző miként vette le ezt az építkezést, főleg mert aki nem csak a bat-trükkökért ült be a filmre, annak élveznie kellett a fejlődés útját is, mert jó tempóban halad végig a sztori a kiképzésen, a lelki mélypontokon, az alvilági mocsok bemutatásán, és a végső elhatározáshoz vezető utolsó lépcsőfokokon (bár azért nem diktál észveszejtő tempót)... viszont ezért tud robbanni a film, amikor eljön gotham megvédésének az ideje, amikor a thumblar végigszáguld az eső-áztatta utcákon, keresztül-törve mindenen, és ezért mászik jobban a bőrünk alá a madárijesztő pszichológiai játéka is... most hogy már régi ismerősként köszönthetem a filmet, már előre fel tudtam készíteni a szemem az akciók agyon-vágására, amit mindig is gyenge pontjának tartottam ennek a bő két órának -és gyanítom, hogy az akkori bourne őrület vezette nolan-ék kezét, amiért ilyen nehezen követhetőre szabdalták szét a feszültebb összecsapásokat és a finálé vonatos zuhanását, mert lee smith vágó alapvetően nem ilyen munkákat szokott kiadni a kezéből (lásd: összes többi nolan film + x-men: first class, truman show ééééés az 1917...). de persze azt is el tudom fogadni, hogy tudatos lépésként nem látszanak tisztán a verekedések, mert az emberek csak ennyit látnak batman tevékenységéből, annyival gyorsabb náluk... viszont ami csak most, a sokadik újranézésre tűnt fel, az az, hogy hiába szoktuk azt mondani, hogy ez a film fektette le az utat a realista szuperhősös alkotások előtt, azért nagyon is tele van olyan képekkel, amik látványosan a rajzolt lapokról érkeztek (ahogy bruce térdel a halott szülei felett, az frank miller képkockájának a reprodukálása, de ott vannak a vízköpőként, házcsúcsokon pózoló bevágások is, amiknél nem lehet jellemzőbb bat-képet elképzelni, de a sok kitárt szárnyas repülés is a füzetek imitálása felé tolta el a hangulati összképet)... bár épp most volt a film bemutatójának tizenötödik évfordulója, nem látszanak rajta az öregedés jelei, még mindig az egyik legjobb eredet-történet, amit a vászonra adaptáltak, még mindig jól áll neki a lelkizés, jó ránézni a sztárokkal teletűzdelt szereposztására (mínusz katie holmes egyféle arca), és örökké beleégett a hallójáratunkba hanz zimmer és james newton howard zenei főtémája... (××06.28.)

nolan_batman2.jpgThe Dark Knight (A sötét lovag) (2008) (r.: Christopher Nolan) / az egy dolog, hogy ezt a filmet már számtalanszor végignéztem, mert mégiscsak egy piszok erős filmtörténeti mérföldkő, néha-néha szoktam szemezgetni a youtube-on is kulcsjelenetekből, ha azt kívánja a gyomrom, hogy kiszorítsa belőle a levegőt a feszültség, de emlékszem, hogy már a bemutató előtt is teljesen rá voltam kattanva az elsőzetesére, mindig elámultam azon a ponton, amikor a kamion átfordul benne a tetejére (tudva azt, hogy christopher nolan szereti az ilyen jeleneteket praktikus effektekkel felvenni -azaz ténylegesen felborítottak egy kamiont a forgatáson) -arra viszont nem emlékeztem, hogy hová mentem el rá moziba (mert a batman begins fiaskója után már nem volt kérdés, hogy ezt a folytatást már nem fogom kihagyni a nagy-vásznas élményeimből). és ilyenkor fizetődik ki, hogy beteges gyűjtögető vagyok, mert természetesen megvan a jegyem 2008-ból, és amint a kezembe került a corvin mozis logóval ellátott papírdarab, már be is ugrottak a körülmények, a lány, aki mellettem ült, meg utána az élmények összesúgása a tömött 4-es/6-os villamoson... egy ilyen újranézésnél az a kérdés, hogy tud-e még úgy élményt nyújtani a film, hogy nem csak a jelenetek sorrendje van a fejedben, de sokszor a konkrét dialógusok is, és azt kell mondanom, hogy igen, kiállta a film az elnyüvési tesztet, még mindig tud hatni, legfőképp akkor, amikor heith ledger a színen van, mert azokba az apró gesztusokba (szájnyalásokba és grimaszokba) még ennyi év után is el lehet veszni. de nolan feszültség-adagolása is képes még mindig feljebb tornászni bennem az adrenalint, attól függetlenül is, hogy minden végkifejletet tudok már jó előre, így is élmény ott suhanni a lenti ötödik sugárúton, újra végigélni azt a szorongást, aki már a moziban is leizzasztott, hogy a kompokon utazók bedőlnek-e joker gonosz kísérletének, de úgy alapvetően is, még mindig nagyon szeretem azt, ahogy a káosz eluralkodását érzékelteti a film, ahogy a kétségbeesés kiül a karakterek arcára, miközben egy kiszámíthatatlan őrült tombol az utcákon... az évek során persze kiművelődtem a filmkészítési fortélyokból, így már látom azt, hogy a legendássá vált kihallgatós jelenetben, miképp húzza ki alólunk is a talajt nolan azzal, ahogy a kamerát mozgatja, de egy csomó egyéb kis trükk is feltűnik mostanra már, például a tudatosság abban, hogy mikor engedi hans zimmer-éknek a klasszikus dallamok használatát, mikor kér csak zörej-zenéket, és mikor küldi cigi-szünetre a teljes zenei részleget. de abból is látszik, hogy mennyire magával tud sodorni ez a sötét történet, hogy a szakmai szemüveg erőteljesebb viselése sem veszi el az élét, nem zökkent ki a jelenetekkel való együtt-sodródásból. ugyanígy ma már apróbb mosolyokkal tudom díjazni a jól elhelyezett előrevetítéseket is, ahogy tudom, hogy bizonyos mondatoknak később jelentőségük lesz, ahogy kifacsarodik a szívem attól a kontrasztól, ahogy a film elején három férfi szövetségben áll egymás mellett a rendőrség háztetején, majd a fináléban ugyanezt a három karaktert láthatjuk megtörve, egymás ellen fordulva... lehetne hibaként felróni azt, hogy a joker túlságosan elhomályosítja a többieket, vagy hogy a film közepi nagy akcióhoz nem érhet fel a finálé intenzitása, de az ember nehezen kötözködik a kis kedvenceivel -és ez a film mindig ott lesz a szívem közepén, ami néhány évente magával húz a káosza őrületébe, vagy csak arra késztet, hogy néhány jelenetet megtekintve adózzak a nagysága előtt. és most megyek, és nosztalgiából újranézem a kultikus előzetesét, mégha annak is itt van a fejemben minden egyes képkockája... (××07.03.)

nolan_batman3.jpgThe Dark Knight Rises (A sötét lovag: Felemelkedés) (2012) (r.: Christopher Nolan) / most abban a különleges helyzetben vagyok, hogy megvan a mozizás utáni kritikám, ami még a blogolás előtt íródott, így sosem láthatott napvilágot -ezért arra gondoltam, hogy bemásolhatnám ide az egészet, aztán kiegészíteném egy-két dologgal a 2020-as szemmel történő fürkészés után: "én hiszek christopher nolan-ben. most már bátran kijelenthetem, mert bár féltem, hogy ez a film nem ér fel majd a tdk és az inception mellé, alaptalannak bizonyult az aggodalom. persze ez a rész is más lett, de az előző két bat is különbözött egymástól. ha a tdk egy alattomos rúgással fektetett ki, akkor ez most keményen ököllel gyűrt orrba. mert valljuk be, bane pusztításához képest joker csak kispályás jelzőt kaphat csupán. elvártam nolan-től, hogy a maszkos nagydarab gonosz minimum olyan drámát eszközöljön hősünkön, mint a képregényes verziója, és ezt majdnem meg is tette (oké, itt csak roppantott, nem tört, de így is milyen hatása volt, baszki...). és muszáj hangsúlyozni dráma szót, mert nagyon nem csak az (amúgy pöpecül kinéző) akciókon volt a hangsúly, hanem újra a karakterek mélyére ástunk, elemeztük őket. fura kimondani, de batman alig szerepelt a részben, és így is működött a dolog. christian bale újabb arcát mutathatta meg, michael caine csodálatosan hozta a megtört komornyikot, gordon felügyelő még sosem volt ilyen emberi, de az újoncok is hibátlanok voltak, persze, nolan-istálló, mi mást várhatnánk. tom hardy a szemével keltett félelmet, jgl lelkiismeretes kiscserkész volt, a francia néni meg szép… anne hathaway is jót tett a filmnek, működött a chemistry, kellett az a kis romantika, kedves bájosság a sok sötétség mellé. amit nem tudom, hova lehetne fokozni, nem hiszem, hogy a gotham-iek elbírnának ennél több megpróbáltatást. tetszett, hogy bőven volt utalgatás a két korábbi epizódra, kerekebb lett tőle az univerzum. no, bár másabb, de ugyanannyira tátott szájjal néztem, mint a tdk-t: 9.5 / 10 pont. de ezek után nem fogok hinni christopher nolan-nek. azt mondta, le lesz zárva a trilógia. azt is mondta, hogy amíg az ő kezében van az irányítás, nem lesz robin. so... (u.i.: zenénél ez lehetett az alap-utasítás: more drums, hans. és ez egy nagyon jó döntés volt...) (u.i.2: mocskos steelers…) (u.i.3: a havazás miatt beugrott timburton egy pillanatra. vajon miért…)" (2012.07.30.) na szóval, ifjú zolika még túlságosan az adrenalinos szemüvegén át gépelte ezeket a lelkes mondatokat, a mostani őszülő énemnek az volt a mázlija, hogy egy nap különbséggel nézte meg a két dark knight-ot, így azért már nehezen állítanám azt, hogy egyenlő mértékben facsar ki a két film, mert bizony a joker-féle káosz feszültségét még hatalmas izom-erővel sem érheti el bane, de nem is az a baj az összképpel, hogy nem elég letaglózó az ellenfél, hanem hogy túl sokfelé akartak szétszaladni nolan-ék, emiatt a film csak sok csavarozás árán áll össze a havas fináléra, és a brutál-hosszú játékidő ellenére is azt érezni, hogy foglalkozhattunk még volna selina-val és talia-val többet is. de lehet hogy csak túl sokat akartak a készítők és mi nézők is a tökéletes sötét lovag után, és néha már az is baj, ha valami csak ’jó’... (××07.04.)

2017.júl.31.
Írta: RobFleming komment

Dunkirk

dunkirk.jpg(2017) (r.: Christopher Nolan)

tikk-takk... a háborús filmek nagy klasszikus érája óta meggyőződése a filmkészítőknek, hogy az alkotásaiknak eposzi hosszúságúnak kell lennie, hogy be kell mutatniuk az események összes aspektusát, a haditerveket kiötlő felsővezetést, a fronton szolgálók mindennapjait, a hátország megpróbáltatásait -pedig tegyük a kezünket a szívünkre, és valljuk be férfiasan, nem ezért nézzük ezeket a filmeket. mert igaz, hogy fontos elemek a háttértörténetek, a szituáció nagyléptékben láttatása, de igazán akkor élénkülünk fel az egyre kényelmetlenebb moziszékeinkben, amikor megszólalnak a fegyverek. éreztük mi annak idején a thin red line filozofikus képsorainak az erejét is, de mégis leginkább a középső, robbanásig feszülő része áll közel a szívünkhöz. vagy érdekes volt végigkövetni a ryan közlegényben a hagyományosabb, építkezősebb, kalandosabb részt, de nem véletlenül arra emlékszik mindenki, amikor a film kezdetén a kamerával együtt bedobtak minket a harci pokol kellős közepébe. christopher nolan fejében is járhattak hasonló gondolatok, mert a dunkirk-nél leredukálta a háborús filmek összes kitérőjét, minimálisra állítva az emberi perspektívát, és az események menetére koncentrált csupán, erre a híres hősies menekülésre, a megrázó és szívszorító pillanatra a történelem sötét napjaiban. még a hagyományos narratívát is elhagyta, így azonnal az esemény közepébe rántja be a nézőt, hogy aztán másfél órán keresztül végig tartja ezt a kezdeti feszültséget, mintha egy film egy hatalmas fináléból állna csupán... tikk-takk... a minimalizmus és a leredukáltság alá azért ügyesen elrejtett egy időcsavart a körmönfont rendező/írónk, mert a feszültség egyenletesen tartása érdekében összerántja a különböző idősíkokat. és fura, hogy a három helyszín bemutatásánál ki is írja, hogy nem egyformán fognak peregni az események (egy hét, egy nap, egy óra), de a néző nem igazán realizálja ezt a filmes trükköt -én is inkább arra gondoltam, hogy arra utalnak ezek a feliratok, hogy mennyi időbe telik a különböző módszerekkel kimenekíteni a parton ragadt katonákat. akkor raktam össze a képet, amikor a párhuzamos vágás ellenére az egyik szálon besötétedett, a másik kettőn viszont még mindig nappali képeket láttunk. később aztán nyomatékosította a szerkezetét azzal, hogy bizonyos szereplőknél tisztázta az addig homályban hagyott eseményeket, sőt, voltak helyzetek, amiket több nézőpontból is láthattuk így... tikk-takk... bár azt írtam az elején, hogy az emberi perspektíva kevésbé játszik szerepet, azért nem véletlen, hogy az egyes szálak le vannak szűkítve néhány kulcs-szereplőre, mikroszinten látjuk a nagy egészet, a kétségbeesett kijutást a halálpartról, a civilek hősies cselekedeteit, és a pilóták önfeláldozó bátorságát. az sem véletlen, hogy az ellenség egyszer sem kap arcot a filmben, mert így nagyobb fenyegetésnek érezzük a jelenlétüket a földön, vízen, levegőben... tikk-takk... a feszültség-építés egyik legfontosabb elemeként nolan rábízza magát a régi harcostársára, hans zimmer-re, aki szokás szerint valami egyedit alkotott filmzeneként, az óra kattogását használva alapnak, amitől félelmetesen hatékonyan szolgálja azt a célt, hogy másfél órán keresztül görcsben legyenek a lábujjaink... tikk-takk... de nem csak a zene az, ami felborzolja a hallójáratainkat, mert a film egész hangképe brutálisan jól működik, a stukák visítása, a torpedók miatt beömlő víz morajlása mind segíti az átélhetőséget. és ugyanez igaz a képekre is, mert nem csak a(z eredeti helyszínen felvett) parti felvételek csodálatosak, de az is, ahogy a rendezés segíti a realizmust, ahogy a spitfire-ek szárnyára ültet minket, ahogy alámeríti a tengerbe a kamerát... tikk-takk... mert lehet nagyívű sztorikat keríteni a háborúból, széles látószögben megvizsgálni az eseményeket, a legfontosabb aspektus az, hogy a néző igaznak és átélhetőnek érezze azt, amit lát -és ez volt christopher nolan eszköztelenségének a célja, és a hírnevéhez méltó alkotással örvendeztetett meg minket így, ahol az ember élvezi a sokkoló feszültséget, és tökéletesen megérti, hogy miért érdemes pepecselni a hagyományos kamerákkal, miért kell alkalmazni több-ezer statisztát, miért érdemes a költségvetés egy jó részét számítógépes trükkök helyett korabeli vadászgépekre költeni. mert igaznak fogja érezni a néző -nem egy jelenetnél, nem az első húsz percben, hanem egy egész filmen át... (#07.28.)

2014.nov.09.
Írta: RobFleming komment

Interstellar

interstellar.jpg(Csillagok között) (2014) (r.: Christopher Nolan)

160 millió dollárból nem szokás filozofikus scifit csinálni... ha nem lennék ekkora rajongó, biztos fel tudnám sorolni chris nolan hibáit, de az biztos nem lenne a listában, hogy töketlen. mert ehhez igenis bátorság kell a mai franchise-központú világban, hogy nagy költségvetésű önálló filmekkel méreti meg magát -az már egy más kérdés, hogy rendre ő nyeri ezeket az összeméréseket. kicsit már fél az ember, hogy mikor törik meg az életmű makulátlansága -jelentem, nem most. anyagilag még nem tudhatjuk, kíváncsi leszek, hogy egy hard-scifi-t is le lehet-e nyomni az átlagnézők torkán. amihez nyitottan kell hozzáállni, mert nem az a típus, ami egyből közel engedne magához, hogy megöleljen. az elején sok időt hagy magának, hogy bemutassa a meglehetősen sötét jövőképet, majd szép lassan építkezik, tartogatja a katarzist. sokáig állunk a realizmus talaján mielőtt azt kérné tőlünk, hogy spirituális síkon is fogadjuk be. de aki egy kicsit is nyitottan áll a dolgokhoz, annak nem hiszem, hogy ez problémát okozna. az elméleti része sem, mert ügyesen magyaráznak és vizualizálnak a kulcsjelenetben (és az azt megelőző úton egyaránt). segítheti a befogadást az is, hogy hatalmas szíve van, szerencsére épphogy csak megérintjük a giccs-horizontot, átélhető érzelmekkel dolgoznak. ...több szempontból sem egyszerű írni a filmről, az ember szeretné, ha mindenki maga fedezné fel ezt a csodálatosan felépített világot, így megpróbál virágnyelven kommunikálni. plusz rengeteg olyan kérdés kavarog benne, amik biztos nem fogják békén hagyni még egy darabig. lehet mondani, hogy hollywood már csak egy gépezet, hogy csak a technika számít (azért milyen bődületesen jól nézett ki ez a film is...), de az emberi tényező ugyanúgy megvan még, ha megfelelő kezek nyúlnak hozzá. 9 pont. (tegyük hozzá, az emberi kéz megléte emberi hibákat is feltételez -nem zavar igazán, de meglehetősen hamar össze lehetett rakni, hogy mire megy ki a játék. de az, hogy így kiestem a meglepetés-faktorból, annyi minden kárpótolt, hogy felsorolni sem lehet –de azért tegyünk egy próbát: szerettem, hogy el lehetett merülni benne, hagyott teret, hogy szétnézzünk a különböző világokban; természetesen a színészek is a maximumot hozták, 2014 még mindig mcconaughey éve; azért volt egy-két jelenet, ami úgy préselt bele a székbe, ahogy kevesen szoktak; egy nolan-filmben működő humort hallani, ráadásul robotok szájából fura élmény...) (++11.08.)

süti beállítások módosítása