(A híres Ron Burgundy legendája) (2004) (r.: Adam McKay)

szerintem azok az igazi kult-filmek, amikből úgy tudsz idézni, hogy nem is láttad őket -és szerintem a kult-státuszt ron burgundy már a ’well, that escalated quickly’ mémmel kiérdemelte... tapasztalható volt az elmúlt évtizedben egy nagyfokú zsezsegés a film körül (az értő közegekben), ami furcsa volt, mert egy szimpla vígjátéknak tűnt távolról, azokért meg az értelmiségi rétegek kevéssé szoktak rajongani, will ferrer egyetlen arcát meg főleg ritkán szokták piedesztátra emelni. ezért mindig ott volt a horizontom határán a film -és egy kissé szeles, álmosító vasárnap délután pont a megfelelő táptalajnak tűnt a pótlására, úgyhogy belőttem a séróm, igazítottam egyet a bajuszomon, kikeféltem a legszebb trapéz-nadrágom, és elheveredtem a kanapén, remélve, hogy a hetvenes évek macsó férfijai (nagy meg christina applegate formás hátsója) kellően magukkal húznak majd... másfél órával később, miután kieresztettem magamból jópár szolid és néhány harsány kacagást, igazából nem lettem okosabb a film megítélésével kapcsolatban. mert ferrer-ék annyiféle humort használtak, hogy lehetetlen megítélni, hogy a film igazi rajongóit melyik fogta meg igazán... mert az egyértelmű, hogy ez egy okos szatíra, ami úgy figurázza ki a macsó környezetet, hogy a hetvenes évekkel retrós hátteret ad neki, míg azért össze-összekacsint is velünk nézőkkel, akik tudjuk jól, hogy olyan nagyot nem változott a világ az elmúlt ötven évben... ugyanakkor korántsem veti meg az abszurdot, a teljes elszállást sem, a szex helyett egy rajzfilm-betéttel izgatnak fel, a hír-bemondók komoly csatákba keverednek (a levágott kezek visszatérő idiótasága egy python-szekccsből is jöhettek volna), aztán ott vannak azok az alpáriságok, amiket nyilvánvalóan will ferrer vitt be a közösbe (pl. az erekció-poén), miközben a nagy humor-golyó egy logikus sztorira van felfűzve, ahol a macsó ellensúlyt kibillenti egy nő, ami yoko-ono-i törést okoz a csapategységben, hősünk megjárja a poklok poklát, miközben talán tanul valamit az út során, talán jobb emberré válik (bár ezzel kapcsolatban vannak kétségeim), de ha a választott nőszemélye meg tud békélni az egójával és a mellszőrével, akkor áldásom rájuk... szóval érdekesen rakódnak egymásra a humor különböző rétegei, miközben egymásnak adják a kilincset az ismert színészek és snl-es haverok -fura hajjal, ahogy az a dilis hetvenes évekhez dukál... (azt ugye tudjuk, hogy a pg-13-es korhatárba egyetlen ’fuck’ kifejezés fér bele, és eddig azt gondoltam, hogy ezt a legjobban az x-men: first class-ban használták ki, amikor wolverine elküldte a francba a mutáns-kereső különítményt, de adam mckay-ék még leleményesebbek voltak, mert az egyetlen káromkodásukat arra használták, hogy elindítsák vele a lejtőn a főhősüket: go fuck yourself, san diego!, hehe...) (××05.10.)

The Incredibles (A hihetetlen család) (2004) (r.: Brad Bird) (retro revisited) / érdekes dolog visszatérni egy olyan alkotáshoz, amit évekkel ezelőtt többször is láttál, mert megdöbbenve fedezhetsz fel olyan elemeket, amik érthetetlenek, hogy miért nem tűntek hangsúlyosnak a korábbi megtekintésekkor. és az incredibles kapcsán mindenki a szuperhős aspektust emlegeti, a szeretetteljes hommage-t a fantastic four irányába, én viszont most ültem a fotelben, és azt mondogattam a tévének, hogy ’dehát ez egy csodás james bond film!’... egyértelműek a jelek, giacchino zenei témái, a vulkán mélyén bázist építő főgonosz, vagy mondjuk nyúlányka bejutási akciója a bázisra könnyen megfeleltető a lopakodó rodger moore hasonló küldetéseinek... és egyébként logikus is, hogy a híres kém megidéződik, mert a marvel hőskora és a james bond filmek első nagy korszaka pont egybe esik (a hatvanas évek elejére), és így belegondolva, tényleg sok formulát átvettek a szuperhősök 007-eséktől... maga a rajzfilm így 14 év után is friss és baromi szórakoztató, még ha az esendő emberekként élő hős család tagjai néha-néha azért feszegetik az idegrendszeremet a problémázásaikkal... (##07.07.)

Hotel Transylvania (Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak) (2012) (r.: Genndy Tartakovsky) / akárhogy is próbálnám tagadni, genndy tartakovsky a gyerekkorom -oké, én nem voltam olyan mániákus nézője a dexter laboratóriumának vagy a pindur-panduroknak, mint a húgom, de ott voltak velem ezek a mesék mindig is. mégsem gondoltam arra, hogy azokat az alkotásokat is megnézzem, amiket mostanában a nagyvászonra vitt ez őrült orosz. most is csak egy véletlen folytán kerültem el transszilvániába -épp a rendelt vacsira vártunk (több mint egy órát), amikor is pont kezdődött a mese a tévében. és ennyi... a már felnőtt ember azért sem siet megnézni ezeket a típusú animációs filmeket, mert gyerekesnek gondolja őket -bár mi gyerekes van egy nagy maréknyi szörnyben, nem igaz...? de igazából nem bántóan gyerekes az egész hangulat (persze puki-viccek azért vannak), és bár a teljes universal-horror csapat felvonul, de a gyerekek számára is emészthető módon (fúj)... annak viszont nagyon örültem, hogy az alkotó-csapat nem felejtkezett el a szörnyű nagy bohóckodásban és gatyalehúzós poénkodásban az üzenetről sem, amit a gyerekek szórakozva tehetnek magukévá -mert ez a dilis sztori a különcökről szól, arról, hogy el kell fogadnunk azokat, akik eltérnek a normálistól (és nem vasvillával üldözni őket), és a különcöknek is nyitottnak kell lenniük a többség felé, nem egyből a legrosszabbat feltételezni róluk. úgyhogy fogadjuk el egymást gyerekek, még akkor is, ha a másiknak hamuszürke a bőrszíne, esetleg göndör vörös a haja! (##07.08.)

Incredibles 2 (A hihetetlen család 2) (2018) (r.: Brad Bird) / leginkább abból látszik, hogy tizennégy év telt el az előző rész elkészítése óta, hogy most már rá merték bízni a női főszereplőre a fő akciókat... és még milyen akciókat! gyönyörűek, dinamikusak, tele kamera-mozgásokkal, értő kézzel hozzáadott fényekkel. de egyébként is, nagyon tetszettek a filmben a mozgások, élethűek a testbeszédek és a mimikák is. és szerencsére nem csak a mozgásuk realista, hanem maguk a karakterek is élethűek... parr-ék továbbra is egyszerre esendőek és szuperek, és a mindennapi gondjaik és örömeik továbbra is ugyanolyan hangsúlyosak, mint az akcióik. a mondandóm elején emlegetett szerepcsere által generált konfliktusok is átélhetőek... örültem, hogy illana is előtérbe kerülhetett, nem bújt el tinisen a problémái elől. nem meglepő módon furi felelt a gyerekesebb poénokért, de szerencsére a teli pelenkás humor az elviselhető szinten belül maradt (egyébként meg ki ne akarna látni egy csecsemő vs mósomedve harcot?)... az új karakterek inkább csak kiegészítő szerepre lettek behozva, igazán csak űr az, aki kicsit ki tudott emelkedni közülük... gonosz-fronton viszont visszaléptünk egy kicsit az első részhez képest -mert oké, hogy érthetőek a motivációi (a virtuális világ és a képernyő előtt töltött idő ellen harcol, nem beszélve a nagy adag daddy-issue-ról, ami tovább lökte a rossz irányba), de sajnos bántóan könnyen kitalálható a rejtélye... de nem volt könnyű dolga brad bird-nek, a még mindig nagyszerűen működő első rész magasra tett zsinór-mérték volt, és talán csak ebben az egy aspektusban nem sikerült felérni arra a szintre, a szórakoztatás, a karakter-kezelés, a pofás akciók, és a retro-bond hangulat (plusz michael giacchino dallamai és hangszerelése) együttesen feleltek azért, hogy egy pillanatig se bánjam meg, hogy ilyen hosszú idő után először ültem be a moziba egy animációs alkotásra... (most már két részben nézhettük azt, hogy irdatlanék illegalitásban tevékenykednek, legközelebb érdekes lenne egy olyan felállás, ahol elfogadja őket a közvélemény...) (##07.09.)

The Lego Batman Movie (Lego Batman - A film) (2017) (r.: Chris McKay) / oké, egy paródiának az a lényege, hogy felnagyít mindent, a karakterek tulajdonságait is, viszont arról nem szabad elfelejtkezni, hogy mik ezek az alaptulajdonságok -mert az olyan vaskalapos rajongók, mint amilyen én is vagyok, egy viccesre vett batman-nél is bele fognak kötni abba, hogy karakter-idegen módon viselkedik nem egyszer... mert persze van arca, de itt annyira túl van tolva az arcoskodás, hogy az már bántó volt a kis lelkemnek... de igazság szerint eleve ’too much’ ez a film, csak kapkodja az ember a fejét akció-jeleneteknél és a felfoghatatlan utalás-halmaznál -és eleve olyan az egész, mintha egy gyerek beszabadult volna a lego-boltba, ahol egymásra hányta volna a dobozok tartalmát. mert egy kicsit fájt, hogy hiába vonultatták fel az ikonikus bat-gonoszokat, mégse jutott nekik kellő csillogás (az egy-szem joker-t kivéve), ugyanakkor az importált gonoszok ott tomboltak a vásznon hosszú perceken keresztül. pedig lehetett volna ez egy igazi batman-film is, ahol ugyanúgy működött volna a család és összefogás fontosságát hangsúlyozó üzenet, ha a marketing-csapat és a vígjáték-részleg nem veszi át az irányítást... (nagyon ritkán nézek szinkronnal dolgokat, de most kiosztanék egy dicséretet, mert egész jól sikerült levenni will arnett morgós hanghordozását.) (##07.09.)

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt... ismét következik egy folytatás, ami erősen csábít a moziba, így végre levehetem a polcról a korábbi részeket, amit már úgyis terveztem egy ideje megtenni...)

The Bourne Identity (A Bourne-rejtély) (2002) (r.: Doug Liman)

arra nem emlékszem, hogy mikor láttam először a filmet, de az biztos, hogy nagyon sokszor belefutottam már a tévében, mert szeretik ismételni, és ha végig nem is néztem mindannyiszor, azért a piros pénzes-táska képe jól beleégett a tudatomba. de szerencsére már egy ideje leszoktam a csatorna-szörfözésről, így nem untam a film első félóráját sem, amit valószínűleg a legtöbbször láttam anno... érdekes ennyi év után visszatérni egy filmhez, mert az ember rá tud csodálkozni dolgokra. például, hogy itt még mennyire nem az akción volt a hangsúly, hanem a nyomozós rejtély-faktoron, ami annak ellenére működik tök jól, hogy mégiscsak az amnézia toposzát használja -sőt, még úgy sem fárasztó, hogy tudjuk, hogy mire fog rádöbbenni hősünk... egyébként ami akció van, az pofás, gyors-vágottak, de nem követhetetlenek, az autós-üldözés meg kifejezetten vérpezsdítő. jól jöttek a verekedős leckék matt damon-nak, és nagyszerű ötlet volt európai helyszíneket használni végig, mert sokat adnak hozzá a hangulati háttérhez. összességében elmondható, hogy egy mai napig vállalható thriller-t raktak össze a készítők, amihez jól update-elték a több mint húsz éves regényt a kornak megfelelően (fura volt hallani a dvd-n lévő extrában, hogy attól tartottak a producerek, hogy a forgatás ideje alatt bekövetkezett 9/11 avíttá teszi majd a filmjüket, és közben meg tizenöt évvel később is biztosan áll a lábán...). (vicces látni clive owen-t ilyen minimál-szerepben, azt meg nagyon sajnálom, hogy franka potente nem tudott jobban befutni hollywood-ban.) ($$07.03.)

The Bourne Supremacy (A Bourne-csapda) (2004) (r.: Paul Greengrass)

egyszer azt álmodtam, hogy berlin egy kihalt részén villamosozom, úgyhogy azóta időről/időre felmerül bennem, hogy el kéne menni tényleg oda -főleg, ha egy filmben berlin-i villamosokat látok... nagyon kevés rendező van hollywood-ban, aki megfelelően tudja alkalmazni a kézikamerákat nagyköltségvetésű filmekben, de paul greengrass ezen kevesek egyike. bár azért hozzá kell tenni, hogy nagyobb figyelmet is követelnek a filmjei, hogy be tudjunk fogadni minden gyorsan mozgó és elillanó képet... de hihetetlen dinamizmust tud adni a filmjeinek ez a technika-használat. bár a forgatókönyv is segíti ezt, mert folyton mozgásban van, akár vehetjük ezt szó szerint is, mert nem csak a cselekmény halad, de a karakterek is mennek egyik helyszínről a másikra... kicsit bond-osan kezdtünk egy egzotikus helyszínen, aztán hamar el kellett érni, hogy bourne visszatérjen az eke szarvától (a hídról lebucskázó autó élénken élt a fejemben). és ez a drámai motiváció jól hajtja őt országokon át, hogy aztán ez a bűntudat szépen felfokozódjon az utolsó emlék-foszlány helyrebillenéséig moszkvában. csak az a baj, hogy erre senki sem fog emlékezni a hihetetlen autós-üldözéses jelenet miatt... az nekem is megvolt, hogy kocka-ladák és ikaruszok is nyakig vannak ebben a partiban, de az már homályba veszett, hogy ennyire realistára tudták megcsinálni az egészet, ott ülünk végig mi is a kocsikban, és szédítő ez az intenzív élmény (főleg annak a tudatában, hogy tényleg moszkvában törték össze az autókat, vetettek be minden technikai trükköt ezért az élményért -köszönjük, megérte...). ($$07.06.)

The Bourne Ultimatum (A Bourne-ultimátum) (2007) (r.: Paul Greengrass)

ennél a filmnél volt leginkább időszerű az újranézés, ugyanis csak egyetlen-egyszer láttam anno egy közepesen jó minőségű .avi-változatot, rossz fülessel, mert egy makacs térd-fájás miatt nem tudtam elmenni rá a moziba, pedig erősen tervbe volt véve. kár, mert ott lehetett igazán élmény átélni ezt az intenzitást... mert persze most sem álltunk meg egy pillanatra sem, köszönjük meg az egyre idegesebb cia-dolgozóknak ezt a tempót... és itt az ideje annak is, hogy hálát rebegjek john powell zeneszerzőnek, ha már az előző két résznél ezt nem tettem meg, mert nagyon sokat segít az ő munkája is ebben az intenzitás-felfokozásában. majdnem annyit, mint a second-unit csapat erőfeszítései, akik megint elképesztő mutatványokat találtak ki, például kamerát röptettek tangier háztetői felett, sőt, egyet még az egyik kaszkadőrre is ráerősítették, hogy felvegyék azt az ikonikussá vált ugrást a konyhaablakon át... de a sikátoros motorozás is szokás szerint nagyon erős lett, és nyugi, az autós-üldözésről sem felejtkeztek el, csak ahhoz át kellett menni egy nagyvárosba, mert azt megtanulták már az előző résznél, hogy egy ilyen jelenethez hozzátartoznak a tömeges kocsi-törések is -és holt van igazán sok autó? hát newyork-ban... azért két futás és verekedés között most is megvolt a nyomozós érzet, mert bourne még egyszer utoljára próbálta megkeresni önmagát. de nem is azzal lett teljes a történet, hogy minden múltbéli kirakós-darab a helyére került, de nem is azzal, hogy a gonosz cia-sek a hatóságok elé kerültek, hanem azzal, hogy bourne épp úgy lebegett a végén a vízben, mint ahogy anno a nyitányban láthattuk őt... (david strathairn-nak olyan arca van, hogy játszhat bármilyen karót-nyelt hivatalnokot, akkor sem tudom utálni érte...) ($$07.07.)