(A híres Ron Burgundy legendája) (2004) (r.: Adam McKay)

szerintem azok az igazi kult-filmek, amikből úgy tudsz idézni, hogy nem is láttad őket -és szerintem a kult-státuszt ron burgundy már a ’well, that escalated quickly’ mémmel kiérdemelte... tapasztalható volt az elmúlt évtizedben egy nagyfokú zsezsegés a film körül (az értő közegekben), ami furcsa volt, mert egy szimpla vígjátéknak tűnt távolról, azokért meg az értelmiségi rétegek kevéssé szoktak rajongani, will ferrer egyetlen arcát meg főleg ritkán szokták piedesztátra emelni. ezért mindig ott volt a horizontom határán a film -és egy kissé szeles, álmosító vasárnap délután pont a megfelelő táptalajnak tűnt a pótlására, úgyhogy belőttem a séróm, igazítottam egyet a bajuszomon, kikeféltem a legszebb trapéz-nadrágom, és elheveredtem a kanapén, remélve, hogy a hetvenes évek macsó férfijai (nagy meg christina applegate formás hátsója) kellően magukkal húznak majd... másfél órával később, miután kieresztettem magamból jópár szolid és néhány harsány kacagást, igazából nem lettem okosabb a film megítélésével kapcsolatban. mert ferrer-ék annyiféle humort használtak, hogy lehetetlen megítélni, hogy a film igazi rajongóit melyik fogta meg igazán... mert az egyértelmű, hogy ez egy okos szatíra, ami úgy figurázza ki a macsó környezetet, hogy a hetvenes évekkel retrós hátteret ad neki, míg azért össze-összekacsint is velünk nézőkkel, akik tudjuk jól, hogy olyan nagyot nem változott a világ az elmúlt ötven évben... ugyanakkor korántsem veti meg az abszurdot, a teljes elszállást sem, a szex helyett egy rajzfilm-betéttel izgatnak fel, a hír-bemondók komoly csatákba keverednek (a levágott kezek visszatérő idiótasága egy python-szekccsből is jöhettek volna), aztán ott vannak azok az alpáriságok, amiket nyilvánvalóan will ferrer vitt be a közösbe (pl. az erekció-poén), miközben a nagy humor-golyó egy logikus sztorira van felfűzve, ahol a macsó ellensúlyt kibillenti egy nő, ami yoko-ono-i törést okoz a csapategységben, hősünk megjárja a poklok poklát, miközben talán tanul valamit az út során, talán jobb emberré válik (bár ezzel kapcsolatban vannak kétségeim), de ha a választott nőszemélye meg tud békélni az egójával és a mellszőrével, akkor áldásom rájuk... szóval érdekesen rakódnak egymásra a humor különböző rétegei, miközben egymásnak adják a kilincset az ismert színészek és snl-es haverok -fura hajjal, ahogy az a dilis hetvenes évekhez dukál... (azt ugye tudjuk, hogy a pg-13-es korhatárba egyetlen ’fuck’ kifejezés fér bele, és eddig azt gondoltam, hogy ezt a legjobban az x-men: first class-ban használták ki, amikor wolverine elküldte a francba a mutáns-kereső különítményt, de adam mckay-ék még leleményesebbek voltak, mert az egyetlen káromkodásukat arra használták, hogy elindítsák vele a lejtőn a főhősüket: go fuck yourself, san diego!, hehe...) (××05.10.)