(Halálos iramban 9) (2021) (r.: Justin Lin)

...azt hinnéd, hogy egy húsz éves franchise-nál már kialakult a rutin, hogy pontosan tudják a készítők, hogy milyen gombokat kell megnyomkodni a rajongókon ahhoz, hogy jól érezzék magukat a moziban. persze egy kilencedik filmnél már hátrányos is lehet a rutin, hogy csak autopilóta-módban szállítják le a kedvetlen munkás-emberek a többé-kevésbé összetákolt fércművet. az egyszeri néző kicsit kívülállóként inkább ez utóbbit érzi, bár lehet, hogy nem azzal van a baj, hogy már nem lehet igazán eredeti ötleteket kitalálni a fizika meghazudtolására, hanem azzal, hogy vin diesel úgy képzeli, hogy ez a sorozat az ő hagyatéka, ahol meg kell mutatnia, hogy a faarccal komolykodást is milyen magas szinten lehet űzni... azt mindenképp a fáradtság számlájára írnám, hogy most már a legrosszabb telenovellás fordulatoknál járunk a karakterek képbe-hozásával, itt van egy testvér a rossz oldalon, akiről eddig egyetlen szó sem esett, a jófiúk családjával kapcsolatban meg sikerült kiölniük belőlünk mindenféle érzelmi bevonódást, hiszen minek izguljunk bárkiért is, ha tudjuk, hogy van visszaút a halálból is számukra... chris morgan hat (plusz egy) film után köszönt el a franchise-tól, és az új seprű (daniel casey) úgy gondolta, hogy az a legegyszerűbb, ha végigszáguld az internet sugárútjain, és felcsipegeti azokat a kommenteket, amik népszerűek a mémeket megosztó fórumokon. és hogy mindezt álcázza, hát telerakta a poénfelelősök párbeszédeit meta kikacsingatásokkal, és ettől csak még kellemetlenebb lett az eredmény: mert attól még, hogy tudod, hogy nevetséges, amit csinálsz, még nem fogunk veled együtt nevetni... legalábbis nekem nem sikerült, sőt, a korábbi filmekkel ellentétben itt már én is ráncoltam a homlokom attól, ahogy az alkotók szerint az elektromágnesek működnek, vagy hogy mindenki karcolások nélkül sétál el a túlélhetetlen szituációkból. de persze még mindig az over-the-top akciók voltak a film fénypontjai -legalábbis az erőltetett toretto-drámához képest... tavaly szeptemberben nagyon könnyen lecsúsztak az eddigi részek (na jó, a tokió drift-tel azért meg kellett birkóznom egy kicsit), de ez a rész most mind a két-és-fél órája alatt kint tartott, egy percig nem éreztem azt, hogy egy olyan buta nyári blockbustert nézek, ami bűnös élvezetként szórakoztat. és ha ezt a réteget lehántjuk róla, akkor mi marad? vin diesel elképzelése arról, hogy mi a drámai színészet esszenciája...? (azért a film közben elgondolkodtam azon, hogy a marketingesek mennyire semmibe veszik a forgatókönyvírókat: simán lehetett volna tartogatni a meglepetéseket a mozitermekbe, nem hiszem el, hogy ne lehetett volna másképp reklámozni a filmet, mint hogy nyíltan kimondani, hogy john cena is egy toretto-t játszik, hogy a rajongói nyomásnak engedve han feltámad a halottaiból, vagy hogy ezúttal tényleg megjárjuk a világűrt is. mert legalább ezekkel a csavarokkal ébren lehetett volna tartani a telefon-nyomkodásba merülő nézőket...) [*07.30.]

(Halálos iramban 6.) (2013) (r.: Justin Lin)

minden családi eseménynek megvan az a határa, amikor már olyan nagyra híznak, hogy azért nem érzed jól magad bennük, mert tudod, hogy nem fogsz tudni mindenkivel elég időt tölteni. hát dominic toretto is túl nagy családot gyűjtött maga köré, és így nem juthat mindenkinek kellő idő a vásznon... persze az is lehet a baj, hogy külön-szálazta az amúgy nem túl bonyolult forgatókönyvet chris morgan (aminek az alapötleteit gyaníthatóan valamilyen leértékelt, nyolcvanas évekből származó kacatok típusú vásáron vette), így megbomlott a csapat-egység is, miközben a szikla egója is megkövetelte a játékidőt, és még a gonosszal (és az ellen-csapatával) is foglalkoztunk ezúttal, bár a motivációi nem lettek tisztábbak a végére (ex-katona, aki nagyon akar valami nagyon gyilkos fegyvert -igazából nem tudom, hogy kell-e ennél több)... tudom, tudom, sztorit meg karaktereket kérek számon a filmen, amikor ismerhetném már annyira a sorozatot, hogy csak az akciókra koncentráljak, de muszáj volt kieresztenem magamból ezt a fáradt-gőzt, hogy döcögősnek éreztem a dramaturgiát, és hogy elsikkadni látszottak bizonyos arcok (ami egyébként azt is jelentette, hogy a film egyik drámai jelenete súlytalanná vált, mert nem volt időnk gyászolni)... egyébként meg tudok békülni azzal, amivel visszahozták a nyugdíjból a srácokat, belefér a szappanoperás ’amnézia’ fordulat is, és azzal sincs baj, hogy végre nem valami drogbáró nyomában loholtak. lehet, hogy csak az a bajom, hogy otthagytuk a napfényes tengerpartot és a lazaságot, és a hideg-kék londoni utcákon kevésbé működött az, hogy egy fokkal komolyabban vették magukat az alkotók, mint kellett volna... kicsit megint arrébb drifteltünk az eredeti vonalról, a film első felében inkább a közelharcok domináltak, mondjuk én is erőltetném a test-test-elleni küzdelmeket, ha a színész-csapatomban lenne egy ex-katona, egy ex-ketrec-harcos, egy ex-pankrátor meg egy testépítő világbajnok, akik biztos, hogy jól fognak mutatni a vásznon a bunyó közben... persze azért futottunk pár kört az autókkal is a londoni utcákon, ha már ott kellett fagyoskodnia stábnak, le is zúzták a várost rendesen (főleg az öklelős forma-autók voltak rendesen kihasználva), de ahhoz el kellett mennünk a napfényes spanyolországba, hogy igazán belelendüljenek a kaszkadőrök... mert mindig fokozni kell az őrületet egyre fel, így jutottunk el egy tank szintjére erre az epizódban, és óh, olyan autópályás szekvenciát hoztak össze nekünk, megtömve rombolással és adrenalinnal, ami mellett egy teljes cobra11 évad homokozóban való autó-tologatásnak tűnik csupán (tudom, nem fair összehasonlítás anyagilag, csak hát autópálya, meg kocsi-lezúzások, egyből asszociál az ember)... és akkor azt gondolhatná a néző, hogy oké, ellőttek minden puskaport, ez egy emlékezetes finálé volt, erre még húztak egy lapot, és egy teherszállító repülőgép segítségével kidobják a flöst az asztalra... persze, mind a két akciónál lehet azon csámcsogni, hogy a fizikát hátradobták a csomagtartóba, meg hogy a világon nincs ilyen hosszú kifutópálya, mint ameddig ezek az autók ott lógtak a repülő szárnyán, de kit érdekelnek ezek a realista részletek, amikor egy böszme jármű lapítja ki sorban a kocsikat, meg egy csapat épp azon küzd, hogy a földön tartson egy kicseszett repülőgépet. na itt kell hátradőlni és élvezni minden őrült pillanatát... mert a technikai varázstrükkök még mindig ott lapulnak a készítők zsebében, megtanultak kompetens gonoszt is írni, már csak az kéne, hogy érzelmileg is megérintsenek azok a jelenetek, amiket érzelmesnek szántak, és hogy együtt tartsák a családot, amiről annyit papolnak minden filmben... (némi erőszakos csavargatás árán, de sikerült helyrerakni az időrendet is, még ha ez azzal járt, hogy két kedvelhető karaktertől is búcsúznunk kellett.) (hmm, szegény elena-val jól elbántak, nem is értem, hogy minek kellett összehozni dom-mal, ha tudták, hogy vissza akarják hozni a srác igaz szerelmét. és még mosolyogva mondja azt, hogy inkább a hivatását választja, és átadja a pasiját a másik nőnek? pff...) (××09.06.)

(Halálos iramban: Ötödik sebesség) (2011) (r.: Justin Lin)

tíz év alatt rengeteget tud változni a világ -és benne a film-ipar is. az ezredfordulón menőnek számító dolgok szép lassan kikoptak az élvonalból, megmosolyogtatóvá váltak a tízes évek hajnalára azok a pózok és zenék, amikkel anno berúgták a sorozat motorját. az évtizedben az akciófilm műfaja is sokat változott, mindenki majmolta a bourne-filmeket, meg tudott újulni a nagypapa korba lépett james bond széria is, sőt még a konkurens paramount-nál is azon ügyködtek épp tom cruise-ék, hogy felturbózzák az új évtizedre a mission:impossible filmeket (a fast5-val egy évben mutatták be a ghost protocol-t, és vicces módon szinte centre ugyanannyi bevételt vitt haza a két film a mozitermekből), a marvel is kezdte már felszívni magát ekkoriban, és a warner-nél is örömködtek azon, hogy steven soderbergh kikapcsolódásból forgatott ocean’s filmjei milyen szépen hoznak a konyhára... úgyhogy számot vetettek az universal-nál, és úgy döntöttek, hogy fel-boostolják a franchise-ukat, és egy komolyabb összeget utaltak át justin lin számára, hogy egy trend-követőbb, áramvonalasabb darabbal gazdagítsa a sorozatot. és gyakran szoktuk szidni a stúdió-vezetők szűklátókörűségét, de itt dicséret illeti őket, mert megütötték a főnyereményt. egyedül a régi kemény-vonalas rajongók panaszkodhatnak, mert ez a film végleg hátat fordított a neon-fényes, segg-közelikkel súlyosbított pénisz-méregető versenyeknek, de szerintem kevesen lehetnek olyanok a kirobbanó végeredményt látva, hogy visszasírják azokat a macsósabb időket (lin-ék rá is játszanak erre a korszak-váltásra azzal, hogy most is van egy verseny a forgató-könyvben, de szándékosan nem mutatják meg, csak az előtte/utána eseményeket)... elég hamar megtapasztalhatjuk az új csapást a vonatos akcióval a film elején, ami egy őrült rablás, piszok látványosan kivitelezve, mellőzzük a csilivili számítógépes trükköket, igazi kaszkadőr-mutatványok, látványos robbanások, és az ember máris azt érzi, hogy oké, megérkeztük, ilyen egy igazi szórakoztató akció-film. és az a durva, hogy ezzel a jelenettel még csak a bemelegítő lövéseket mutatták be az alkotók... a sztori szerencsére ezúttal nem érződik alibinek (tudjátok, ami csak azért van, hogy összefűzze az adrenalin-beöntésnek beillő akciókat), klasszikus heist-filmekből vett elemekkel dolgozott ezúttal chris morgan forgatókönyv-író, van egy zsíros célpont, összeáll egy csapat (változatos felállással, erő, ész és szépség összetevőkkel), van egy mester-terv, amit ki kell gyakorolni, és végül jön a nagy trükk végrehajtása, ami közben bőven kell improvizálni, mert az ellenfelek folyton beleköpnek a levesbe... annyival van bonyolítva a felállás, hogy a gonosz drog-báró (már megint...) mellé érkezik egy csapat fbi-os is, hogy nagyobb legyen a nyomás a srácokon. mármint szó szerint nagyobb, mert dwayne the rock johnson mindenkit leural a vásznon a termetével, még akkor is, ha vin diesel is szedett magára egy jó adag izmot a két forgatás között, hogy ne legyen ciki neki, amikor össze kell csapni a sziklával... szórakoztató a macska-egér-játék közöttük, és természetesnek tűnik, hogy nem a törvény oldalán állóknak szurkolunk, hiszen hőseink már rég elérték a robinhood státuszt, szerethető törvényen-kívüliekké váltak, akiknek azt is elnézzük, ha gépfegyvert ragadnak, és a kartell-tagoknak esnek... örömmel vettem, hogy a női szereplők is aktívabb szerephez jutottak ezúttal, nem csak otthon várták a vezetésbe belefáradt uraikat, hanem ők is kocsiba pattantak, vagy az életükért szaladtak a háztetőkön át (oké, gal gadot még mindig tárgyiasítva volt egy kicsit, de ki ne szeretné őt bikiniben látni?)... sokat adott a hangulathoz a brazil helyszín (oké, mondjuk azt, hogy latin-amerikai helyszín, mert a jelenetek többségét puerto rico-ban forgatták), de szerintem az mindenhol elképesztően nézett volna ki, ha egy bazi nagy trezort végighúznak az utcákon... voltak elvárásaim a filmmel kapcsolatban, hiszen mindenki, aki szereti a szériát, azt mondta, hogy várj csak, majd az ötödik rész, az aztán hűh meg hah, na azért megéri majd az előtte befektetett idő, és basszus, igazuk lett, látványos szintlépésre voltak képesek az alkotók, ezt a filmet már bátran oda merem tenni a többi akció-kedvencem mellé... (××09.05.)

(Halálos iram) (2009) (r.: Justin Lin)

chris morgan-nek mi a baja a karakterekkel, hogy ilyen könnyedén a halál kaszájára dobálja őket...? oké, nem is szívesen engedi el őket, mert han is felbukkant ebben a részben, hogy kavarja kicsit az időrendet (és egy hozzám hasonló későn érkezőnek nem titok az sem, hogy michelle rodriguez-t sem most láttuk utoljára a dögös autók közelében)... de értem én, a bosszú a legjobb motiváció, legalábbis ezt gondolják hollywood-ban, és nem találtak jobb indokot annál dom-nak a visszatérésre, minthogy felpaprikázza magát a nagy szerelme elvesztése miatt. és dicséretes, hogy nem csupán egy vörös posztó volt letty halála, amit dom előtt lehetett lengetni, hanem érződött a morgós medvén, hogy tényleg megviselte a veszteség, és nagy örömömre nem dobták be őt egyből egy újabb kapcsolatba, mert az tisztességtelen lett volna a búcsúzóval szemben (gal gadot élete első angol nyelvű szerepében még csak vég-szavazott és csábosan nézett vin diesel-re, de gondolom azért hozták őt át a modellek kifutójáról, mert jordana brewster-rel még nem volt meg a kvóta a szép arcú, hosszú-hajú lányoknál)... bárhová fordulok a neten, azt látom, hogy ezt a filmet kell még kibírni, mielőtt jönne az igazi móka, és részben egyet is értek azzal, hogy hiába kezdték el új irányba tolni a szekeret ebben a filmben, azért még csikorognak a (fogas)kerekek, leginkább arra volt jó ez a száz perc, hogy újra összekovácsolják a kezdeti csapatot... bár a nyitánynál még bizakodtam, hogy nem lesznek túl nagy száj-húzásaim, mert a tartály-kocsi rablós kezdés kifejezetten jól nézett ki (kivéve a robbanva pörgő-forgó vontatmány kiábrándító cgi-ját), aztán utána elcsendesedtünk a dráma miatt, és beindult a drog-bizniszes (alibi?) sztori is... középre kellett egy verseny-jelenet, mert az ős-rajongók felháborodtak volna, ha kimarad a sűrű sebváltás és a nitrózás -én meg el tudom fogadni, hogy minden drogbáró versenyzéssel dönti el, hogy ki legyen a sofőrje... kicsit sajnálom, hogy a második rész napfényes csapatásai után most már másodszor preferálta justin lin az éjszakát, mert szeretem minél jobban látni a kaszkadőrök munkáját. ezért is van az, hogy cseppet sem élveztem, amikor a föld alá kényszerült az akció... eleve értelmetlen volt a szűk alagútba terelni az autókat, mert nem lehet igazi küzdelmeket bemutatni a suhanó falak között, ráadásul követhetetlen is volt a félhomályban csapkodó vágó-ollótól, hogy ki-mikor-hol tart épp... de nem szabad olyanokba belegondolni egy ilyen filmnél, hogy miért ásnának ki a csempészek két autó széles alagutakat, vagy hogy miért nem veszi észre a film elején a kamion-sofőr, hogy lecsatoltak mögüle két pótkocsit, vagy hogy miként vehették vissza brian-t a rendőrség kötelékébe (ha most sem csinál mást, mint szabályt szeg)... óh, a logika és a fizika nem barátkozik ezekkel a filmekkel, de nem is szükséges, amíg szórakoztató a végeredmény, és itt félsikert értek el ezen a téren az alkotók, de még van mit kikormolni a kipufogóból... (××09.05.)

(Halálos iramban -Tokiói hajsza) (2006) (r.: Justin Lin)

haza kellett vinni a japán csodaautókat az előző rész végén, és úgy maradt a kamera? vagy arra gondoltak neal h. moritz és producer-társai, hogy ha már ennyire jól néznek ki a neon-fényű csillogásban az autók, akkor bedobják őket a legcsillogóbb nagyváros kellős közepébe? vagy simán csak jó üzletnek tűnt a távol-keletieket is bevonni az autós-bizniszbe? (spoiler: nem lett az...) nem nagyon érzem a létjogosultságát ennek a filmnek, ami élesen leválik az első két részről, mert azon kívül, hogy autók vannak benne, és a végén hellózik egyet a kamerába vin diesel, semmilyen kapcsolódási pontot nem találni. oké, máshol is szeretnek autókkal csapatni, nem csak amerikában, de ha már az volt a koncepció, hogy megyünk japánba, akkor már beleállhattak volna teli-gázzal is az alkotók. mert persze egy fehér srác szemszögén át láttuk az eseményeket, sőt, a mellé szegődő főbb karakterek egyike sem volt japán (soroljuk csak: néger, ausztrál és kínai), és ettől olyan érzése lett az ember, mintha visszacsöppent volna a nyolcvanas évekbe, ahol michael dudikoff és franco nero voltak a ninják az amerikaiak szemében... arról már nem is beszélve, hogy hajmeresztő módon középiskolásnak akartak nekünk eladni egy láthatóan túlkoros anti-színészt, aki alig bírt kinyögni két (akcentussal terhelt) mondatot, egy cseppnyi karizma sem érkezett az irányából, ráadásul a sztorijának sem volt semmi értelme, mert nem egy kivételes tehetségű sofőr kaptunk a személyében, maximum egy lelkes iparost, aki hajlandó sokat gyakorolni azért, hogy ügyesebben tudjon balra fordulni... a kínából menekült han még érdekes lehetne, de szegénnyel vagy sztoikus bölcsességeket böfögtettek fel az alkotók, vagy teletömték a száját rágcsával... a gonoszunk egy nevetséges figura, aki már attól bekeményedik, ha valaki ránéz a csajára (ez az un. kocsmai karakter-építés), és közben meg be van szarva az igazi nagyfiúktól, a jakuzáktól (mert persze a japán klisék egy részének ott kell lennie a vásznon, különben nem ismerjük fel az országot) (és az már személyes problémám volt, hogy szegény színésznek oldalról voldemort orra van (azaz nincs), így nehezen tudtam komolyan venni)... oké, hogy chris morgan forgatókönyvíró kezdő srác volt itt még, plusz meg volt kötve a keze, hogy valami hihető sztorit kalapáljon össze, mert justin lin rendező mindent igazi autókkal és kaszkadőrökkel akart felvenni (ifjonci lelkesedés itt is) -ez a mentalitás nagyon dicsérendő, ám az nem elég, ha összetörsz két autót az utcán vagy a hegyi szerpentineken, úgy is kéne vágni meg képeket komponálni, hogy a néző ne vesszen el a kavalkádban, mindig legyen fogalma arról, hogy ki melyik kocsiban ül, és az kábé hol van a másikhoz képest, különben nem fogja igazán izgalmasnak találni a nagy kergetőzést... az első két film a maga bugyutaságával is szórakoztatott, ez viszont már fárasztóan a zs-kategória felé vette az irányt, remélem az eredeti arcok visszatérésével megtaláljuk majd a helyes ösvényt is... (××09.04.)

(Star Trek: Mindenen túl) (2016) (r.: Justin Lin)

a világ nagyobbik fele már ötven éve nem érti a trekkie-ket... és most nem csak az extrém esetekről beszélek, a klingon nyelvet tökéletesen beszélő, a sufniban fézert esztergáló fanatikusokról, hanem azokról az elkötelezett rajongókról, akiknek az az etalon, hogy egy fantasztikus történetben a tudományos rész sem elhanyagolt, akik az akciónál sokkal többre tartják a humanista gondolat-világot, akik szerint a hősöknek (és egy népeket összetartó föderációnak) minden áron a békére kell törekednie, a diplomáciát örökké a fegyverhasználat elé helyezve... a mai rohanó világunkban különösen nehéz megérteni őket, ahol egy hollywood-i nagyköltségvetésű film másról sem szól, csak a pörgésről, akcióról, csata-jelenetekről... én sosem voltam trekkie, így nagyon tudtam élvezni a jj-féle modern értelmezéseket, ahol háttérbe szorultak a franchise fent emlegetett hagyományos értékei, azt viszont sikeresen érte el, hogy az enterprise bedokkoljon a huszonegyedik század filmiparába -de látva ezt a harmadik részt, kicsit elkezdtem megérteni, hogy mire panaszkodtak az ős-rajongók eddig. hiszen a szintén ős-rajongó simon pegg hozzáállása kicsit más volt a forgatókönyvhöz, mint az előző két résznél roberto orci-éknak: valami olyan nagybetűs űr-kalandot akart a nagyvászonra hozni, ami a karakter-pillanatokra támaszkodik, és az űr helyett inkább a kalandon van a hangsúly. mert az idő jó egyharmadát egy bolygón töltjük, és ezzel abszolút visszahozza a klasszikus kalandfilmes hangulatot, van hely felfedezni a világot, vagy lüke egysorosokat benyögni egymásnak. a nyitánynál még nem értettem, hogy miért írták azt, hogy ez a film könnyedebb, mint az elődje, mert a hajó pusztulása kifejezetten drámaira sikerült, és a főbb karakterek lelki állapota sem volt épp túl felhőtlen, de aztán a bolygón a helyére kattant minden, és onnan már nem volt megállás. mert persze azért nem lehetett kihagyni az akciókat sem, hagyományos elvek ide-vagy-oda, és bevallom itt azért voltak problémáim... az még rendben van, hogy justin lin imádja úsztatni, pörgetni/forgatni a kamerát, mert jól tudnak kinézni ezek a sikló képek, de az én ízlésemnek a rázkódások már túllépték az élvezhetőség határát, sokszor nehéz volt kivenni, hogy mit is kéne látni (ráadásul a fényerővel is gondok voltak, nem is tudom, hogy a 3d-s vetítésen mit láttak a nézők, ahol még a hülye szemüveg is sötétíti a képet...). de azért voltak jócskán ötletei meg élvezhető koreográfiái (pl. jaylah kör-svenkes verekedései), és nagy dicséret jár azért, ahogy végig a zenére támaszkodott (michael giacchino klasszikus (és kellően john williams-es) témáira, és a beastie boys-ra egyaránt), és csak ritkán ötlött fel az emberben, hogy fast&furious széria mellől érkezett a rendezői székbe... ilyen sok szereplőnél óhatatlan, hogy elsikkad egy-egy karakter, most szegény uhura szorult háttérbe az eddigiekhez képest, viszont bones végleg a kedvencemmé vált (plusz az újak közül jaylah ugrott egyből a szívem közepébe). és azt is értékeltem, hogy próbáltak a gonosznak adni némi megalapozott motivációt, még ha ez azzal is járt, hogy kirk-nel néhány didaktikus mondattal kellett helyrebillentenie a gondolati egyensúlyt... no, amíg nem találják fel az idő-kibővítőt, addig nem látok esélyt arra, hogy pótoljam a komoly hiányosságaimat star trek fronton, de ha ilyen filmekkel mutatják be nekem, hogy mi az igazi szellemisége ennek az univerzumnak, addig nem is lesz bennem igazán hiányérzet... ($$07.23.)