(Halálos iramban 9) (2021) (r.: Justin Lin)

...azt hinnéd, hogy egy húsz éves franchise-nál már kialakult a rutin, hogy pontosan tudják a készítők, hogy milyen gombokat kell megnyomkodni a rajongókon ahhoz, hogy jól érezzék magukat a moziban. persze egy kilencedik filmnél már hátrányos is lehet a rutin, hogy csak autopilóta-módban szállítják le a kedvetlen munkás-emberek a többé-kevésbé összetákolt fércművet. az egyszeri néző kicsit kívülállóként inkább ez utóbbit érzi, bár lehet, hogy nem azzal van a baj, hogy már nem lehet igazán eredeti ötleteket kitalálni a fizika meghazudtolására, hanem azzal, hogy vin diesel úgy képzeli, hogy ez a sorozat az ő hagyatéka, ahol meg kell mutatnia, hogy a faarccal komolykodást is milyen magas szinten lehet űzni... azt mindenképp a fáradtság számlájára írnám, hogy most már a legrosszabb telenovellás fordulatoknál járunk a karakterek képbe-hozásával, itt van egy testvér a rossz oldalon, akiről eddig egyetlen szó sem esett, a jófiúk családjával kapcsolatban meg sikerült kiölniük belőlünk mindenféle érzelmi bevonódást, hiszen minek izguljunk bárkiért is, ha tudjuk, hogy van visszaút a halálból is számukra... chris morgan hat (plusz egy) film után köszönt el a franchise-tól, és az új seprű (daniel casey) úgy gondolta, hogy az a legegyszerűbb, ha végigszáguld az internet sugárútjain, és felcsipegeti azokat a kommenteket, amik népszerűek a mémeket megosztó fórumokon. és hogy mindezt álcázza, hát telerakta a poénfelelősök párbeszédeit meta kikacsingatásokkal, és ettől csak még kellemetlenebb lett az eredmény: mert attól még, hogy tudod, hogy nevetséges, amit csinálsz, még nem fogunk veled együtt nevetni... legalábbis nekem nem sikerült, sőt, a korábbi filmekkel ellentétben itt már én is ráncoltam a homlokom attól, ahogy az alkotók szerint az elektromágnesek működnek, vagy hogy mindenki karcolások nélkül sétál el a túlélhetetlen szituációkból. de persze még mindig az over-the-top akciók voltak a film fénypontjai -legalábbis az erőltetett toretto-drámához képest... tavaly szeptemberben nagyon könnyen lecsúsztak az eddigi részek (na jó, a tokió drift-tel azért meg kellett birkóznom egy kicsit), de ez a rész most mind a két-és-fél órája alatt kint tartott, egy percig nem éreztem azt, hogy egy olyan buta nyári blockbustert nézek, ami bűnös élvezetként szórakoztat. és ha ezt a réteget lehántjuk róla, akkor mi marad? vin diesel elképzelése arról, hogy mi a drámai színészet esszenciája...? (azért a film közben elgondolkodtam azon, hogy a marketingesek mennyire semmibe veszik a forgatókönyvírókat: simán lehetett volna tartogatni a meglepetéseket a mozitermekbe, nem hiszem el, hogy ne lehetett volna másképp reklámozni a filmet, mint hogy nyíltan kimondani, hogy john cena is egy toretto-t játszik, hogy a rajongói nyomásnak engedve han feltámad a halottaiból, vagy hogy ezúttal tényleg megjárjuk a világűrt is. mert legalább ezekkel a csavarokkal ébren lehetett volna tartani a telefon-nyomkodásba merülő nézőket...) [*07.30.]