filmek az univerzumból


2016.jún.21.
Írta: RobFleming komment

Retro Revisited: Devlin / Emmerich

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt... mostanában szeretek előtanulmányokat folytatni, mielőtt moziba mennék, és az új id4 film előtt mi más kerülhetett volna terítékre, mint két gyerekkori kedvenc a devlin/emmerich istállóból.)

id41.jpgIndependence Day (A függetlenség napja) (1996) (r.: Roland Emmerich)

azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, hogy pont akkor voltam kamasz, amikor a kilencvenes-évek nagyköltségvetésű filmjei beütöttek, mert így pont a megfelelő korban kaptak el, amikor még cinizmus nélkül tudtam leülni eléjük, amikor még nem szedtem szét elemeire a mozgóképeket, csak simán piszok jól szórakoztam rajtuk. tömegesen faltam mindent -persze, mert csak két percet kellett sétálni a videotékáig... bár ehhez a filmhez egy kicsit másképp jutottam hozzá először. friss középiskolás voltam, amikor kiderült, hogy egy osztálytársam nagy film-fogyasztó, bújja a cinema magazint, tud szerezni plakátokat is, sőt, még filmet is át tud másolni kazettára! sőt! nem csak magát a filmet vette fel a szalagra, hanem az hbo-n vetített így-készültet is! ezért tudom, hogy milyen összetett trükkjei is voltak a filmnek, és azt kell mondanom, hogy valószínűleg ennek köszönhető, hogy mai szemmel sem bántóak ezeknek a trükköknek többsége, mert sok mindent megépítettek makettként, majd jól felrobbantották őket, nem csak az akkor még gyerekcipőben járó digitális technikát használták. de akár még jobban is kophattak volna ezek a trükkök, mert szerintem az sem csökkenne a film élvezeti értékén -mert bizony még most húsz évvel később is piszok jó bűnös élvezet, akárhányszor látta is azóta az ember. persze, már nem úgy örömködik azon, hogy will smith kiüti az alien-t, mint 14 évesen, vagy már kevésbé borzong bele az elnöki nagybeszédbe, de képtelenség utálni, legyen bármennyire egyszerű szórakozás is ez. és biztos vagyok benne, hogy nem csak az emlékek miatt... ($$06.18.)

stargate.jpgStargate (Csillagkapu) (1994) (r.: Roland Emmerich)

nem tudom, hogy miért pont a csúnya szem a gyenge pontom... oké, most már nem parázom annyira tőlünk, mint mikor tizenévesen sétáltunk haza apámmal az akarattyai kertmoziból a gyéren megvilágított utcákban a film vetítéséről, de azért most is kellemetlen néznem ezeket az erősen felragyogó szem-fehérjéket... de ennek ellenére a mai napig nagyon bírom ezt a filmet. miért ne bírnám, amikor ontja magából a nagyívű kalandfilmes wibe-ot, jó tempóban rohan végig a sztorin, vannak benne kedvelhető karakterek, izgalmak és viccek, szép zsidó lány -élet egyszerű és szép... az is nagy pozitívuma, hogy jól építi be az egyiptomi mitológiát a saját mitológiájába, pedig ez mindig süppedős homok, ami több fantasztikus filmet is nevetségessé tett, de itt valahogy nem figyel az ember az esetleges bullshit-ekre... persze, mert inkább arra koncentrál, hogy sokadik nézésre is magával ragadja az, ahogy átlépünk egy másik világba. nem véletlen, hogy több száz sorozatepizódot tudtak ráépíteni a koncepcióra... (mai szemmel nézve már bátor húzásnak tűnik, hogy a film egyharmadában egy kitalált nyelven hablatyolnak, sokszor feliratozás nélkül... az meg csak most tudatosult bennem, hogy nem csak a bond-filmek miatt kell rajonganom david arnold zenei munkásságáért, hanem ezt a felejthetetlen dallamot is ő komponálta.) ($$06.19.)

2015.aug.07.
Írta: RobFleming komment

Retro Revisited: IMF Weekend

úgy tűnik, hogy szép hagyománnyá válik, hogy a franchise-ok új darabjainak érkezésekor felmelegítem a korábbi részeket. meg is érdemli ethan hunt ezt a törődést, mert nagyon régen találkoztunk már, sőt, volt olyan, amikor önhibámon kívül nem jutottam el a randevúra (lásd feljebb). nem tűnik lehetetlen küldetésnek, hogy egy hétvége alatt megnézzem az eddigi részeket, de azért szép kihívás. kérem olvasson gyorsan, mert ez a bejegyzés öt másodpercen belül megsemmisíti önmagát...)

mi1.jpgMission:Impossible (1996) (r.: Brian De Palma)

huh, már ez a film is majd' húsz éves...? ó, azok a kilencvenes évek, amikorra az igazi filmes eszmélésem tehető (a mai napig a kedvenc filmjeim többsége ekkor készült), így a videotékás korszakom egyik ékköve volt ez a film. valószínűnek tartom, hogy előtte elcsíptem a tévében pár részt a (remake) sorozatból is, de azért túl mély ismereteim nem voltak a lehetetlen küldetésekből. így nem is tudtam felháborodni a változtatásokon, bár lehet, hogy nem is érdekelt volna, hogy az eredetiből csak a zene maradt meg és hogy párszor maszkokkal verik át az ellenfelet. meg persze a szalag, ami öt másodperc múlva megsemmisíti önmagát... szóval nem akartak csapat-filmet csinálni, ezt nem tartom blaszfémiának, főleg, hogy láthatóan az egyik kedvenc bond filmem, a goldeneye volt a sorvezető. bár ethan hunt nem a legdrágább öltönyökben gurítja le a vodka/martinit, azért kemény akciókra ő is bevethető. bár nem az akciók a film fő profilja, brian de palma sokkal inkább a thrilleres múltját hozta magával, ő mindig is a feszültség-teremtés nagymestere volt, ezért is (és a trükkök elavulásai miatt is) döcög egy kicsit a vonatos finálé. de a nagy-jelenetet már úgyis megkaptuk előtte, úgyhogy nincs hiány-érzet. mert az a durva a cia-hoz behatolós részben, hogy láttuk már számtalanszor, hogy recitálták már ezer helyen -és mégis a mai napig működik, úgyis kihagysz egy-két lélegzetvételt, hogy másodpercre pontosan tudod, hogy mi fog történni... so, belegondolva a mai filmes trendekbe (és a sorozat folytatásaiba), meglepően avíttasan hat ez az európai helyszíneken szaladgáló kém-thriller, de az még meglepőbb, hogy mégsem érződik porosnak, működik a mai napig. csak azok a döntött kamerák ne lennének benne dögivel... (extra emlék: valahogy a soundtrack-et is meg tudtam szerezni, szerintem itt hallottam először massive attack-et, pulp-ot meg björk-öt.) ($08.01.)

mi2.jpgMission:Impossible II (2000) (r.: John Woo)

míg az első részt kívülről fújom, addig ebből a másodikból csak a sziklamászós kezdésre emlékeztem, meg persze a limp bizkit feldolgozásra, és a metallica számra. nem is dereng, hogy valaha egészben láttam volna a filmet... tisztelem cruise-ékban, hogy úgy állnak hozzá minden részhez, hogy egy kicsit mást akarnak, mint az előzőnél, hogy mindig hoznak friss embereket, hogy próbálják követni a kor-szellemet. és 2000-ben már más idők jártak, mint '96-ban, felpörgött a világ, illett mindenkinek trendinek lenni. csak az a baj, hogy a lazaságot is túl lehet tolni... és tulajdonképpen az első rész komorsága után nem áll rosszul ethan hunt-nak, hogy kicsit jobb a kedve (és hosszabb a sérója), eleve meghatározó volt, hogy a borongós cseh és brit helyszínek helyett ausztráliát választották a forgatásra. és hogy egy akkor igencsak menőnek számító rendezőt is leszerződtettek (azt viszont máig nem értem, hogy a sztorit miért két star trek-essel íratták meg első körben...). mert lehet, hogy a csalódások miatt elfelejtjük, de john woo épp nagy szárny-bontogatásban volt hollywood-ban ekkoriban, így teljesen érthető a produceri döntés, csak egy markáns rendező és egy franchise kötöttségei nem mindig összeegyeztethetőek. mert woo bácsi képtelen volt megállni, hogy ne hozzon magával hongkong-ból egy rakás fegyvert, látványos balett-verekedéseket, megszámlálhatatlan kamera-közelítést és ultra-lassítást. és persze egy egész kalitkányi galambot... és valahogy leveti magáról a stílusát a sztori, hogy ethan hunt, aki máskor csak azért hajt végre akrobatikus trükköket, hogy kímélje az őröket, most felelőtlenül lövöldözne és motorozna az ártatlan emberek között...? persze, piszok jól néz ki a dolog, és erre szokták azt mondani, hogy: ’látványos? akkor meg minek gondolkozol, nem kell több!’, de sajnos nehéz leállítani az agyam... nem rossz egyébként a film, de azért láttunk már ennél jobb akciófilmet, és a sorozatban is volt (és lesz?) ennél erősebb darab. és sajnos thandie newton szépsége nem ellensúlyozza a gonoszok sablonosságát... ($08.01.)

mi3.jpgMission:Impossible III (2006) (r: JJ Abrams)

bár elvesztek a hét-nyolc évvel ezelőtti írásaim, arra tisztán emlékszem, hogy mennyire hidegen hagyott ez a rész, amikor végre eljutottam odáig, hogy megnéztem a tévében(!). akkoriban nem igazán voltam barátja jj lensflare-nek sem, őt is szidtam egy kicsit -azóta ez már változott, bár most is szemet szúrt, hogy mennyire esetlegesen használta itt a kézikamerát... szóval megint teltek az évek, valahogy egy m:i film elkészítése mindig nehéz szülés, miután bepróbálkoztak cruise-ék egy csomó rendezőnél (david fincher nevére emlékszem, érdekes lett volna őt akció-rendezőként látni), úgy döntöttek, hogy megint a trendeket kell követni, és a fiatalok kezébe helyezni a franchise-t. valahogy így jöhetett képbe a tévés fenegyerek, aki hozta magával a teljes pereputtyát, az írókat, a zeneszerzőt (elnézve most a képi világot, szerintem a fényelőt is). pontosan látszik az alkotói szándék -a galamb-esztétikából visszahozni a sorozatot a realitás talajára, újra hihetővé tenni a lehetetlen akciókat (nem véletlen, hogy most először láthattuk azt, hogy hogyan is készül egy maszk). és apróbb döccenőkkel működik is a film, sőt, a vatikáni küldetés és a hidas rajtaütés kifejezetten erősre sikerültek. ami kár, hogy a korszak magánosítási akciója utoléri a szériát is, pedig azt már az ’őfelsége titkosszolgálatában’ óta tudjuk, hogy rossz ötlet megházasítani egy szupertitkos szuperkémet... oké, a díszlet-feleséget kompenzálja a kompetens gonosz, végre egy méltó ellenfél, akihez még p.s.hoffman is sokat hozzátesz (sóhaj...). de. és most jön a nagy rejtély: jól gördülő sztori, jól felépített akciók, és mégis, első nézésre hidegen hagyott, most meg csak bólogatni tudok, hogy oké, elpörgött, el tudom ismerni az összes értékét, de cseppet sem tudott közelebb kerülni a szívemhez... ($08.02.)

2014.júl.29.
Írta: RobFleming komment

retro revisited reviews -summer edition

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt. így most arra gondoltam, hogy megpróbálkoznék néhány ilyen felmelegített húslevesről írni pár sort. de csak azokról, amikről eszembe jut valami, semmi kötöttség, csak lazán. biztos vagyok benne, hogy személyesebbek lesznek ezek az írások a többinél, csöpögni fognak a nosztalgiától, mert persze meg sem próbálok úgy tenni majd, mintha most látnám először őket. ide a blogra tömbösítve fognak felkerülni bizonyos időközönként. ez az első...)

larryflynt.jpgThe People vs Larry Flynt (Larry Flynt, a provokátor) (1996) (r.: Milos Forman) / van már vagy hét/nyolc éve, hogy utoljára láttam a filmet, igaz előtte viszont hétszer/nyolcszor biztos járt a videomagnómban (sőt, negyedikben(?) rávettem a magyar tanárnőt is, hogy nézzük év végén az órán, mondván, ’forman-filmet hoztam, naaaaa, légyszi’...). azt hiszem most láttam először eredeti nyelven, ha leveszem a hangot, biztos, hogy kevés hibaszázalékkal tudtam volna mondani buci helyett a sorokat. az nem lepett meg, hogy most is be tudott húzni, hihetetlenül erős a film. viszont most jöttem rá, hogy mennyire sokat jelentett a a film szellemi érésemben tizenévesen. ahogy hallgattam újra a kedvenc részemet a halál és a szex ellentétes megítéléséről a médiában, ahogy néztem az álszent faszkalapok képmutatását, éreztem, ott van egy csomó minden a mai világnézetemből, és ezért nem lehetek elég hálás. persze ebből valószínűleg annyit láttam akkoriban, hogy ’cici’. és kétségtelenül még mindig szép látvány, ahogy courtney love kiteszi az elsődleges nemi jellegeit, de most már jobban tudok mellettük koncentrálni a drámára is. ennyit értem 14 év alatt... (az viszont most tűnt fel, hogy mennyire kevés a szex a filmben, ahhoz képest, hogy egy perverzről szól, ügyes-ügyes.) (++07.26.)

laconfidential.jpgL.A. Confidental (Szigorúan bizalmas) (1997) (r.: Curtis Hanson) / kevés olyan igazi macsós dolog van, amiért annyira tudok rajongani, mint a noir. sötét hangulat, elcseszett lelkivilágú főhős, cinikus narrációk, mindent beborító szemkaparó cigifüst, kényelmesen kibéleli a szívem, mint egy pohár bourbon a gyomrot, reggeli helyett, tisztán. és úgy sejtem, hogy ez volt az a film, ami ennek a zsánernek a szeretetén elindított. sőt, ha belegondolok, a kábeles sorozatok anti-hőseinek elbukás-történetének alap-tézisét is keresgélhetem errefelé. mert mindig van valami szívbemarkoló, ahogy egyre piszkosabb lesz a kéz, egyre véresebb az ing hajtókája, ahogy minden morális érték a sarokban landol. a film többedik nézésre is működött, ma épp russel crowe játéka tetszett a legjobban, a zene viszont mindig ilyen elidegenítő volt...? (amikor elkezdtem nézni a filmet, beugrott, hogy volt anno egy zöld füzetem, amibe írogattam kritikákat, és mintha ez is köztük lett volna, bementem az elfekvőnek használt szobánkba, és a legelőször kinyitott doboz tetején ott volt a füzet. szó szerint bemásolom, mit írtam tizenpár éve: ’minden szép, minden jó! legalábbis így kezdődik curtis hanson filmje. a narancsfák megcsodálása után azonban lemerülünk a felszín alá mélyre,’ - vajon mi történhetett, hogy a mondat közepén fogyott el a lendület...? viszont a felső sarokban ott van ceruzával egy 9-es, gondolom a cinemá-ban látott 100%-os értékelés felhúzta a pontszámot...) (++07.27.)

 

mulhollanddrive.jpgMulholland Drive (2001) (r.: David Lynch) / mire jó, ha az ember a főiskolán művelődés-szervező szakos lányokkal barátkozik? oké, akkoriban alapvetően sok filmet néztünk, tehát valószínűleg erre is rátaláltunk volna magunktól is, mégis jó, hogy ott van a fejemben a kapcsolat, hogy a csajok hozták be a koliba a filmet, mert előtte látták valami szak-vetítésen. hogy mi is próbáljuk értelmezni ezt az izét. egész jó éjszakai beszélgetés kerekedett ki, miután felkeltünk a meglehetősen viseltes és hamutól bűzlő kanapéról. azt mondjuk sajnálom kicsit, hogy egyik csajt sem sikerült megdugni. viszont lynch-bácsi agyamon elkövetett inzultusának hosszútávú hatása lett. nem emlékszem, hogy előtte mit láttam tőle (a twinpeaks is csak később volt meg, mikor a viasat nekiállt ismételni 2005/06 tájékán, persze gyerekkoromban biztos elcsíptem belőle kockákat), így talán itt szembesültem igazán a zsenijével. már sokszor emlegettem, hogy nincs igényem a teljes megértésre, és nem emlékszem, hogy valaha is agyon akartam volna analizálni a filmet, az biztos, hogy az egyik megnézés után úgy éreztem, hogy a színházi jelenet a kulcs, de biztos csak azért, mert ott elhangzik, hogy minden csak illúzió (btw, a filmet már évek óta nem láttam, de a gyönyörűen szomorú dal időről időre eszembe jut, még jó, hogy egy jótét lélek felrakta a youtube-ra). nem számít, hogy mi a valóság, mi az álom, mert engem a nagy egész vonz benne. az, hogy van, valami kellemetlen érzet benne sok helyen, ugyanakkor meglehetősen goofy is tud lenni. nem zavar, hogy torzó, hogy lóg a levegőben sok minden. nincs hiányérzet. a szívemben egész. az „ő lesz a lány” sor azóta szépen beépült a nyelvezetembe, mondom sokszor, ha valamit választani kell. de egyébként én simán elhiszem, hogy egy törpe irányítja egy pincéből hollywood-ot. a világot. (volt haszna az újranézésnek, meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sokáig maradtunk a normalitás talaján, hogy lynch-bácsi a konvenciókat félredobva milyen sokáig pepecsel az expozícióval (ha azt vesszük, hogy ez eredetileg egy pilot lett volna, akkor az egészet vehetjük expozíciónak. btw, de jó sorozat lehetett volna belőle...). és azt eddig is tudtam, hogy minden idők egyik legjobban szexuális töltettel rendelkező leszbikus jelenetét tartalmazza a film, de az eddig miért nem tűnt fel, hogy naomi watts ennyire gyönyörű...?) (++08.02.)

magnolia.jpgMagnolia (Magnólia) (1999) (r.: Paul Thomas Anderson) / egyszer felbosszantottam egy barátomat ezzel a filmmel. ugyanis ő kölcsönadta, én meg basztam megnézni hetekig. valószínűleg pont amiatt halasztgattam, amiért nem néztem újra az azóta eltelt tíz évben sem: mert három óra hosszú! de csak simán helyet kellett csinálnom neki az életemben, mert ez nem olyan három órás film. egy percre sem ül le, felejtsd el, hogy ásítoznál. és nem is annyira depresszív, mint ami a fejemben élt (kicsit tartottam a ’haldokló apa’ száltól, azóta éltem már át ilyet, de nem volt gond, az ízlésesség segített). nem csak amiatt szokatlan a szerkezete, hogy sok kis történetből van kimozaikozva, hanem, hogy a zene és a vágás (vagy sok helyen vágatlanság) miatt olyan érzete van az embernek, mintha egy nagy finálét látna. és csak egy nagyon picit ülteti le a második óra után, hogy aztán a békákkal tényleg grandiózusan zárja.nem semmi írói feladat lehetett úgy összepasszintani minden szálat, hogy megfelelő ívet adjon ki. és bár sok drámai pillanat van, mégsem húzott le, hanem inkább felvillanyozott, azt hiszem, valami ilyen célja volt pta-nak, amikor összerakta ezt a monstrumot. nagyon örülök, hogy vannak ilyen szabad vasárnap estéim az újra-felfedezésre, remélem most már több meg fog maradni a filmről a fejemben, mint az, hogy „respect the cock!”... (halála óta most először láttam philip seymour hoffman-t filmben, mekkora veszteség, mekkora veszteség... és milyen fura, hogy itt ő játszotta a legnormálisabb karaktert, nem ezt szoktuk meg tőle.) (++08.03.)

süti beállítások módosítása