(Sicario 2: A zsoldos) (2018) (r.: Stefano Sollima)

hiába figyeli az ember évtizedek óta hollywood működését, néha nehéz megérteni az ott zajló folyamatokat -most is keresem az indokot, amiért zöld utat kaphatott ez a folytatás-film... az első sicario egy gonoszul fortyogó sötét film volt, ami a morális kérdéseivel rágott belülről csak egyre, nem egy olyan alkotás, aminek könnyű kiterjeszteni vagy fokozni a történetét. és anyagilag sem volt egy kiemelkedő siker-sztori, szolid bevételt hozott csupán. ilyen feltételek mellett nem igazán szokott kinyílni a stúdióknál a pénztárca szája óriásivá -úgyhogy lehet, hogy az író, taylor sheridan kopogtatott az ajtókon, mert nem tudta elengedni a karaktereket. illetve egy részüket, mert az első film egyik fontos aspektusát nem szándékozott megtartani -a morális iránytűt... (plusz sem dennis villeneuve rendező, sem rodger deakins operatőr nem tértek vissza, és ez a vizualitáson meg is látszik -a zene egész jól hozza ugyanazt a morgós fenyegetést, mint a korábbi filmnél, de itt következetes volt a csere, mert johann johannson (r.i.p.) egy munkatársnőjének adta át a stafétát) az első percekben úgy tűnik, hogy sheridan emelni akarta a tétet, és ezért láthatjuk azt, hogy a kartellek már nem csak drogot csempésznek át a határon, de (arab) terroristákat is. illetve az elején jó sokmindent láthatunk, mert egy rakás helyszínen vesszük fel a fonalat, és komótosan épülnek egymásra a szálak (van olyan is, ami csak a végén csatlakozik be a nagy egészbe)... a morális kérdések ezúttal kormányzati szinten is megvannak, bár ők csak óvatosan merik a piszkos ügyletekbe belemártani a kezüket, mert a szavazók miatt nagyon ügyelni kell nekik a látszatra. de a piszkos akciók nem szoktak simán végbemenni, úgyhogy itt is magyarázkodni kell a porban heverő halottak miatt... hallottam más kritikában, hogy a gyerek-szempont milyen hangsúlyos, hogy jól milyen mutatja be a film, hogy a kartellek tevékenysége miként hat az ifjúságra, de én ezt nem éreztem annyira a film nézése közben, inkább csak a sztori szempontjából szükséges elemeknek véltem a tizenéves fiatalokat -még azt sem igazán sikerült elérni, hogy a lány által emberségesebbnek tűnjön benicio del toro karaktere, pedig gyanítom, hogy ez volt a cél... a hangulatán kívül leginkább az maradt meg bennem az első sicario-ból, amikor meg-meglódult az akció-jelenetei folyamán -és az akció-részek most is jól működtek, annak ellenére, hogy egyáltalán nem hollydood-iasan lettek felvéve, gyorsak, realisták és kíméletlenek (stefano sollima hozta otthonról az olasz stílt). viszont a film szerkezetéből adódóan nem tudnak kiteljesedni... értékelem, hogy taylor sheridan le mer térni az aszfaltozott útról, és hoz olyan döntéseket a forgatókönyve írásakor, amik nem a ’stúdió-filmek nagy könyvé’-ből lettek kimásolva -ugyanakkor vannak olyan döntései, amikre nehezen tudnám azt mondani, hogy működtek nálam (mondjuk hogy egy tollvonással visszavonja a drámai halált)... de összességében is felemásak az érzéseim a filmmel kapcsolatban, bizonyos elemeiben jól működik, de messze van attól a zsigeri élménytől, amit az elődje nyújtani tudott... (##11.26.)