(2014) (r.: Pálfi György)

amikor jött a hír arról, hogy egy dél-koreai fesztivál szervezői megdobták pálfi gyurit 100 ezer dollárral, akkor ment az örömködés, hogy végre forgatni fog az egyik kedvenc magyar rendezőnk, csak abba nem gondoltunk bele, hogy ez a 22 millió forintnak megfelelő összeg és a megszabott féléves határidő mennyire kevés. de míg az anyagi vonzattal nem lett gond, legalábbis pohárnok gergely szokás szerint magas színvonalú képein nem látszik a spórolás, addig a szoros határidőt nagyon is lehet érezni a forgatókönyvön. hogy nem volt idő kidolgozni semmit, inkább csak fogták az elfekvőben porosodó maradék ötleteket, és berakták melléjük a penny-s szatyorba buñuel-t meg kafka-t, plusz némi leértékelt szimbolikát az emberi félelmekről, és azt hitték, hogy kész is a film. mert mondjátok, nektek is volt olyan rémálmotok, hogy meztelenül voltatok egy tömeg közepén...? az a legnagyobb baj (mint a szkeccs-filmeknél úgy általában), hogy nem működik egységként, hiába a keret, szétesik jobb és rosszabb epizódokra. persze vannak aspektusok, amik mindenképp kalapemelést érdemelnek, például tökéletesen sikerült megfogni a kisnyugdíjas mindennapokat a háttérben zümmögő tévével és az akciós szórólapok böngészésével, még a ronda bútor és a gyógyszer-számolgatás is a helyén van (és persze piroska néni és benedek miklós is tökéletes partnerek voltak). ezután a hungaro-spiritualista epizód azért működik, mert a rögvalóság után az ember hökken egyet a lebegő srácot látva, és mosolyogva mondja, hogy ’jól van gyurika, bazdmeg, megfogtál’. a legkevésbé a multicam sitcom-paródia jött be, de lehet, hogy az a baj, hogy a született gyilkosok-ban sokkal jobb volt az ehhez hasonló konzervröhögéses betét. a félelmetes nőgyógyásznál már azt találgatod, vajon itt mit forgattak ki, és ha ráállt az agyad a pálfigyuri-hullámhosszra, már rájöhetsz, hogy mi lesz a sokk-faktor. kicsit belemerültem a részletekbe, de pont ez a lényeg, hogy van sok kis részlet, és nincs egész, mond is valamit, röhögtet is kicsit, el is riaszt, de az istennek nem akar összeállni. lehet mentegetni, hogy hirtelen kirántott fesztivál-film, de én jobban szeretném, ha hagynák végre a gyurit nyugodtan dolgozni... 6,5 pont. ($12.30.)

(2013) (r.: Jeff Wadlow)

hát néha szomorú az, amikor felnőnek a gyerekek... vagy az igazi apjuk elhagyja őket. és most zúduljon minden átkom matthew vaughn-ra, amiért kiszállt ebből a folytatásból? gondolom nélküle is lehetett volna olyan szerethető és ütős a film, mint az első volt, de magával vitte a stílust és az arány-érzékét, így nehéz volt. mert oké, hogy a batman és robin mintájára kick-ass és hit-girl movie-t szerettek volna, de szegény kislány egész szálát úgy-ahogy-volt, utáltam nagyon. bejön, cool, szétcsap, és közben ott a drámája a háttérben, ezért szerettük az első filmben, de ez a hányós/szarós fiúbandás hrózsaszín tinilányos máz teljesen félrevitte a karakterét. hősünk egy kicsit jobban járt, a banda-építés még tetszett, de aztán a meglepően visszafogott jim carrey-vel nem kezdtek semmit, a többieket meg beledobálták a nagy közösbe, nem is tudtunk értük aggódni a vérszegény nagy-bunyóban, hiszen nem kötődtünk hozzájuk semennyire. a motherfucker nem volt rossz, sok pontot kapott az utálhatósági faktorban, de az ő csapatánál meg átestek túl parodisztikusba, ami miatt sokat döcögött a film, hiszen mégiscsak egy realista szuperhősmoziról beszélünk. ami egyébként is egy szomorú konklúzióra fut ki: a való világban nincsenek maszkos igazságosztók. ööö... utálni nem utáltam, de jópár pofon volt, ami kizökkentett az élvezetéből. 6,5 pont. (++01.25.)