(A Grand Budapest Hotel) (2014) (r.: Wes Anderson)

valahol a tennebaum idején maradtam le a wes anderson életműben, de most ugrottam pár lépést az oscar-run miatt -de lehet, hogy ez nem is baj, mert így frissnek hatott a stílusa, nem fáradtam még bele a középre komponált képekbe. nem sok rendező van, akinek egyetlen képkockájából fel lehet ismerni a keze nyomát, de m. anderson-nál könnyű dolgod van, és nem csak a fókusz-pontok miatt, a színkezelése is sokat segít (de az olyan ötletek is gyanússá tehetik a dolgot, mint most a különböző képarányok váltogatása). de hogy ne csak egy jól kinéző festményt készítsen, nem árt, ha karaktereket is pakol a képekre, és atyaég, mennyi jó karakter rohangált itt másfél órán keresztül, a többségük külön filmet is érdemelne, mert csak odakenték nekünk, aztán rohantak tovább, pedig szívesen megtudtam volna többet is róluk. ja igen, rohanás, miután megismertük a tripla-szerkezetet, meg kicsit ismerkedős túrát tartottak a hotelben, egy szomorú hírrel beindult a főszál, amivel egy hihetetlen kaland vette kezdetét, ami minden túlzásával és abszurditásával nagyon tudott működni. az sem szabad elfelejteni, hogy miközben mi jókat mókáztuk a hóesésben, addig a háttérből felsejlett a huszadik század sok-sok szörnyűsége. mintha csak hrabal csokoládéra és parfümre cserélte volna a sör-habot, és úgy mesélne nekünk egy keserédes mesét a mi átkozva szeretett közép-európánkról. 8 pont. (most az lenne a tisztességes, ha azzal zárnám a kritikát, hogy felsorolom a hihetetlen színészgárdát, de akkor azt hiszem ez lenne a leghosszabb bejegyzés, amit valaha is posztoltam a blogban...) ($01.29.)