(Kingsman: Az aranykör) (2017) (r.: Matthew Vaughn)

el tudom képzelni, hogy milyen érzés lehetett az ős-bond-rajongóknak, amikor a hetvenes években elkezdték eltolni a filmek hangulatát a paródia irányába, és sean connery kemény pofonjai után roger moore piperkőc szurkálódásait kellett befogadniuk (egész odáig elmerészkedve, hogy bond-ot az űrbe is kilőtték -btw, lassan ideje lenne egy mély-elemzős 007-es sorozatot is indítanom, nem? bárcsak végtelen idő bújna meg az öltönyzsebem mélyén...). és most nem azt mondom, hogy az első kingsman olyan hű de véresen komoly lett volna (vagy azt, hogy a connery-érának ne lettek volna könnyedebb, szórakoztató elemei), hanem hogy az akkor jól működő arányokat most sikerült erősen félrekalibrálni. mert amíg a secret service-nek szép íve volt, ahogy eggsy belenőtt a tökéletesen szabott öltönyébe, itt a golden circle-nél inkább az volt az ember érzése, hogy kitaláltak jeleneteket és cool helyszíneket, majd azokat erőltetett indokokkal kötötték össze, többször is azt az érzést keltve az emberben, hogy mennyivel jobban működhetne a film, ha bizonyos szálakat lenyesnének róla, mert semmi dramaturgiai értékkel nem rendelkeznek (a legszembetűnőbb a millennium generáció csókoltatása volt a glastonburry-vel. de az olasz alpok-béli jeleneteknek sem lett sok hatása a későbbiekre, inkább csak bond ripoff-ként szolgáltak a felvonós akcióval és a zászló alakú ejtőernyővel)... más jelenetek meg azért érződtek erőltetettnek, mert túlságosan visszhangoztak bennük az első rész értékei, és ez a kényszeres megidézés inkább erőltetetten fanservice-nek hatott, mint szeretetteljes kacsintásnak (elsősorban a kocsma-jelenet újrajátszására gondolok). és sajnos ide tartozik a régi karakterek visszahozása is... mert szerintem jobban működött volna egy csajozós eggsy, mint az, aki megállapodott a fenséges/felséges anál-szex örömeinél. gazdag-charlie-ból robotkezű hentchman-t csináltak, de nem adott hozzá semmi pluszt az a tény, hogy ismertük már őt korábbról. a legnagyobb csalódást persze colin firth visszahozása jelentette, mert 1. a film nélküle is működött volna; 2. elértéktelenítette a halált a sorozatban; 3. kihúzta az első film drámája alól a talajt; 4. visszájára fordította eggsy jellemfejlődését, hiszen nem véletlenül szokták elvenni a mentor-karaktert a főhős mellől (és itt jöhetne a felsorolás obi-wan-tól dumbledore-ig)... julianne moore-nak eleve nehéz dolga lett volna a nagypofájú és végtelenül laza sam jackson után, de szegényt arra kárhoztatták, hogy komolyabb interakciók nélkül üldögéljen egy retró bárban, és pont úgy mosolyogjon végig, mint amikor a boogie nights-ban felszaladt az orrába egy komolyabb mennyiségű kokain. pedig a gonosz tervében még lett is volna ráció, de a sok egyéb mellett nem tudott kidomborodni a gonoszkodása sem (bár a hülye robot-kutyái amúgy is kizökkentettek volna mindig)... de egyébként sem használták ki rendesen az új arcokat, az amerikaiaknál néhány vicces akcentusra és köpködésre futotta (channing tatum és jeff bridges), vagy csak asztalnál üldögélésre voltak kárhoztatva, mint halle barry. egyedül pedro pascal vethette bele magát az akció közepébe, de nála meg az utolsó fordulat kötött csúnya csomót a lelkesedésemre... na jó, kiborítottam az összes csalódottságomat, mint az olcsó whisky-t szokás, most már jöhetnek azok a részek, ami miatt elégedetten emelhetem a kovboj-kalapom. mert a hibás alkotói döntések ellenére szerencsére a szórakoztató-faktor megmaradt a mélyben, matthew vaughn még mindig az egyik legegyedibb szemmel rendelkező rendező hollywood-ban, aki lehetetlen helyekre és perspektívákba helyezi a kameráit az akció-jelenetek közben, így olyan egyedi dinamika jön létre bennük, amiket nem lehet nem imádni -így az első pillanattól sodró autós nyitány egy ígéretes kezdet, a sífelvonós zuhanás is észvesztő, nem beszélve a finálé nagy bunyójáról. az érzelmi bevonás is működik többnyire, már ami a gyakran lecsapó halálokat illeti -mert most még azt gondoljuk, hogy ezek a halálok véglegesek voltak... (viszont a hercegnői féltékenykedés elég hamar lepergett rólam...) annak viszont kifejezetten örültem, hogy egy seggfejnek merték ábrázolni az usa elnökét -bár igaz, hogy ehhez manapság nem kell túl nagy bátorság, csak egy tükör... ejj, az idei folytatás-film átok a tökéletes modorral rendelkező kémeket sem kímélte -bár ez a film legalább elmondhatja magáról, hogy van benne egy jelenet, amiben elton john flitterbe, tollas fejékbe és magas-talpú cipőbe öltözve repülő rúgással szétrúgja egy rosszfiú fejét, miközben kimosolyog ránk a kamerán keresztül... (#09.23.)

(Kingsman: A titkos szolgálat) (2014) (r.: Matthew Vaughn)

a stílus mindenek felett. és ha van valami, ami miatt kezdek vakon megbízni matthew vaughn-ban, akkor az a kifinomult stílus-érzéke, aminek kifejlődéséhez biztos, hogy kellett a brit születés, és a kellő idejű tanulóévek eltöltése guy ritchie mellett. baromi nagy mákja van mark millar-nak, hogy már másodszor adaptálja egy cool képregényét, mert úgy tűnik, ő az a fickó, aki át tudja menteni a vászonra ezt a cool-ságot. ennek ellenére nem a kick/ass volt az, ami többször is beugrott a mozivászon előtt ma, hanem az x-men first class, talán mert itt is egy csapat zöldfülű kiképzése volt a középpontban (és gyaníthatóan henry jackman hasonló és hasonlóan kurvajó zenéje is ahhoz a hangulathoz terelgetett). ha ehhez hozzáadjuk még a connery-s bond filmekhez közelítő szeretett-teljes szatirikus hangulatot, már nem is kell felrázni-és-keverni, hogy közel legyünk a megoldáshoz. bár gyanítom, hogy ha csak ennyiről lenne szó, akkor nem mondanám azt határozottan már itt február közepén, hogy az idei mozis évad legszórakoztatóbb alkotását láthattuk. mert nem egy kimért hideg angol eleganciáról beszélünk a stílus kapcsán, direkt kilógatják az ordenáré lólábat a tökéletesre szabott öltönyből, beszivárog az előkelőség mellé a brit proli is. de ha bond-oldalt kapirgáljuk meg, ott is annyi kacsintást találunk, hogy győzze a rajongó mindet felfedezni (nekem a személyes kedvencem a q gadget-ek kiforgatása mellett a gyilkos lábú hentch-girl volt, aki simán lenyomná odd job-ot is). és a poénok mellett a látvány terén sem vall csődöt, sőt, ha már ilyen kikiáltós hangulatban vagyok, akkor simán azt is le merem írni, hogy az év legjobb akció-jelenetét is megkaptuk már (azért megnéznék egy colin firth interjút, hogy mekkora részét csinálta ő meg a templomi jelenetnek). no, elég volt a monológból, inkább bedobok egy martini-t, mert ennél jobban úgysem tudom meggyőzni önöket, hogy mennyire kibaszottul élvezetes ez a film. 8,5 pont. sam mendes-éknek nagyon fel kell kötni a gatyát novemberig. ($02.14.)