filmek az univerzumból


2016.jún.27.
Írta: RobFleming komment

Independence Day: Resurgence

id42.jpg(A függetlenség napja: Feltámadás) (2016) (r.: Roland Emmerich)

2016 van. az elmúlt húsz évben hollywood-függőként magam is végigkövettem a digitális forradalom útját a nagyvásznon, így ma már nem hiszem, hogy nagy meglepetés érhet, ha beülök a moziba egy idegen-inváziós városrombolós látvány-pornóra -nagy kár, hogy így már kevés az esély, hogy egy ilyen típusú alkotás olyan szórakoztató klasszikussá nemesedjen, mint a húsz évvel ezelőtti első rész. mondjuk nem is tűnik úgy, hogy emmerich-ék bármiben vették volna a fáradtságot, hogy felérjenek az elődhöz... oké, természetesen itt is a ’nagyobb és hangosabb!’ folytatás-elvet követték, csak nem biztos, hogy attól lesz valami fenyegetőbb, hogy sokkal nagyobb, mint korábban volt. mert jobban működött az, hogy épp annyit láttunk anno, amennyit kellett, és igazság szerint jobban álltak az atmoszférának a praktikus effektek is, főleg az űrlények sínylették meg a technikai újítást... de a láthatóságot érthetjük arra is, hogy követhetőbbek voltak az űrcsaták -bár ez abból is eredhet, hogy jobban elkülönült a két faj technikája. mondom ezt úgy, hogy az egyik legérdekesebb aspektusnak azt tartom ebből a folytatásból, hogy felvázolt egy olyan alternatív világot, ahol tényleg megtörtént egy ufó-támadás, ahol felhasználtuk az égből jött fejlett technológiát, ahol a nemzetek békében tudnak élni egymással, mert összetartja őket egy külső ellenségtől való fenyegetettség, ahol a régi hősöket a nekik kijáró tisztelet övezi. szép vízió... de az a baj, hogy ezeken a kihagyott éveken csak végigszaladunk (pedig vannak köztük olyan történet-morzsák, amik külön filmet érdemelnének, pl.: afrikában leszállt egy űrhajó ’96-ban, és éveken át közelharc folyt a helyi törzsekkel!) -ennek ellenére mégsem elég gyors az eleje. mert beleesik ugyanabba a hibába, mint az elődje, azaz rengeteg szállal zsonglőrködik, miközben próbálja a beexponált karakterekkel fenntartani az izgalmat -csakhogy most hiába telik el félóra, semmivel sem kerülnek közelebb hozzánk ezek a karakterek. a régiekkel csak azért törődünk, mert régi ismerőseink, az újak többsége meg a generációs staféta-váltás miatt vannak jelen, de szegények olyan semmilyenek, hogy képtelenek érzelmeket kiváltani belőlünk (pedig én bírom a kis-hemsworth-öt alapvetően. azt viszont nem nagyon értem, hogy az azóta is színészkedő mae whitman-t miért kellett lecserélni az egyébként szép arcú maika monroe-ra...). de egyébként is érzelmi deficitben szenved a film, többször is próbál halállal kiváltani belőlünk némi drámai reakciót -sikertelenül... na nem mintha a humor frontján jól állna -ennyire erőltetetten rosszul vicces nagyköltségvetésű filmet rég láttam, minden poén lepattant rólam, főleg úgy, hogy van vagy három karakter a filmben, akiket kizárólag arra tartanak, hogy vicceseket mondjanak vagy tegyenek, és egyik sem működik, nagyon nem. kicsit egyébként olyan az összhatás, mintha tervező-asztalon készült volna az egész film, vagy egy pizzériában, ahol gondosan kiválogatták, hogy milyen feltétekre van még szükség, hogy mindenki bekajálja a végeredményt (kell egy nagyobb hajó! egy nagyobb űrlény! egy rakás cinikus jeff goldblum egysoros! szerelmes fiatalok, kómából visszatérő öregek! gyerekek és kutya! kínai karakterek a távol-keleti piacra! viccesnek szánt karakterek! és sok-sok cgi!!!) -persze, hogy nem lett finom a végeredmény... azt nem mondom, hogy cseppet sem szórakoztató, vagy hogy ne lenne potenciál a felvázolt folytatásban, de ennél sokkal többet kell belerakni, hogy a nézők ne húzzák ennyire a szájukat... ($$06.25.)

2016.jún.21.
Írta: RobFleming komment

Retro Revisited: Devlin / Emmerich

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt... mostanában szeretek előtanulmányokat folytatni, mielőtt moziba mennék, és az új id4 film előtt mi más kerülhetett volna terítékre, mint két gyerekkori kedvenc a devlin/emmerich istállóból.)

id41.jpgIndependence Day (A függetlenség napja) (1996) (r.: Roland Emmerich)

azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, hogy pont akkor voltam kamasz, amikor a kilencvenes-évek nagyköltségvetésű filmjei beütöttek, mert így pont a megfelelő korban kaptak el, amikor még cinizmus nélkül tudtam leülni eléjük, amikor még nem szedtem szét elemeire a mozgóképeket, csak simán piszok jól szórakoztam rajtuk. tömegesen faltam mindent -persze, mert csak két percet kellett sétálni a videotékáig... bár ehhez a filmhez egy kicsit másképp jutottam hozzá először. friss középiskolás voltam, amikor kiderült, hogy egy osztálytársam nagy film-fogyasztó, bújja a cinema magazint, tud szerezni plakátokat is, sőt, még filmet is át tud másolni kazettára! sőt! nem csak magát a filmet vette fel a szalagra, hanem az hbo-n vetített így-készültet is! ezért tudom, hogy milyen összetett trükkjei is voltak a filmnek, és azt kell mondanom, hogy valószínűleg ennek köszönhető, hogy mai szemmel sem bántóak ezeknek a trükköknek többsége, mert sok mindent megépítettek makettként, majd jól felrobbantották őket, nem csak az akkor még gyerekcipőben járó digitális technikát használták. de akár még jobban is kophattak volna ezek a trükkök, mert szerintem az sem csökkenne a film élvezeti értékén -mert bizony még most húsz évvel később is piszok jó bűnös élvezet, akárhányszor látta is azóta az ember. persze, már nem úgy örömködik azon, hogy will smith kiüti az alien-t, mint 14 évesen, vagy már kevésbé borzong bele az elnöki nagybeszédbe, de képtelenség utálni, legyen bármennyire egyszerű szórakozás is ez. és biztos vagyok benne, hogy nem csak az emlékek miatt... ($$06.18.)

stargate.jpgStargate (Csillagkapu) (1994) (r.: Roland Emmerich)

nem tudom, hogy miért pont a csúnya szem a gyenge pontom... oké, most már nem parázom annyira tőlünk, mint mikor tizenévesen sétáltunk haza apámmal az akarattyai kertmoziból a gyéren megvilágított utcákban a film vetítéséről, de azért most is kellemetlen néznem ezeket az erősen felragyogó szem-fehérjéket... de ennek ellenére a mai napig nagyon bírom ezt a filmet. miért ne bírnám, amikor ontja magából a nagyívű kalandfilmes wibe-ot, jó tempóban rohan végig a sztorin, vannak benne kedvelhető karakterek, izgalmak és viccek, szép zsidó lány -élet egyszerű és szép... az is nagy pozitívuma, hogy jól építi be az egyiptomi mitológiát a saját mitológiájába, pedig ez mindig süppedős homok, ami több fantasztikus filmet is nevetségessé tett, de itt valahogy nem figyel az ember az esetleges bullshit-ekre... persze, mert inkább arra koncentrál, hogy sokadik nézésre is magával ragadja az, ahogy átlépünk egy másik világba. nem véletlen, hogy több száz sorozatepizódot tudtak ráépíteni a koncepcióra... (mai szemmel nézve már bátor húzásnak tűnik, hogy a film egyharmadában egy kitalált nyelven hablatyolnak, sokszor feliratozás nélkül... az meg csak most tudatosult bennem, hogy nem csak a bond-filmek miatt kell rajonganom david arnold zenei munkásságáért, hanem ezt a felejthetetlen dallamot is ő komponálta.) ($$06.19.)

süti beállítások módosítása