(1990) (r.: John G. Avildsen)

ez a film valahogy kiesett a köztudatból -és ez mindenkinek, az alkotóknak és a nézőknek is nagy szerencse... mert nagyon rossz látni, amikor egy bajnoknak megkopik a fénye, és csak vonszolja magát a régi dicsősége árnyékában... ennek a filmnek nem lett volna szabad moziba kerülnie, mert cseppet sem kelti mozi-film érzetét, sokkal inkább egy hallmark channel tévéfilm szürke fáradtsága árad belőle... valahol értem a ’vissza az alapokhoz’ attitűdöt, hogy újra a philadelphia-i utcákat járjuk, hogy újra ott van rocky fején az ikonikus kalap, hogy nem csak mickey szelleme kísért végig a film alatt, hanem az edzőtermét is újra birtokba vesszük, de olyan rossz írói megoldásokkal jutunk el ezekhez a nosztalgikus sarokpontokhoz, hogy semmilyen érzelmi hatást nem tudnak kiváltani belőlünk... a karakterek sem az igaziak, rocky kifordul magából azzal, hogy leszarja a fiát a sztori közepén, pont ő, akinek mindig is a család volt az első, és ne mond nekem, hogy csak azért foglalkozik az újfiúval, mert általa kaphat vissza valamit a ringbéli dicsőségből, mert azért ez elég sovány motiváció számomra, igaz, sosem voltam sportoló, úgyhogy nem biztos, hogy reálisan meg tudom ezt ítélni... ejj, valahogy mindenki alulteljesít ebben a részben, az írás lapos, a rendezés semmilyen (azért nem menekülünk a videoklippes összevágástól), és a színészek is őrlángon égnek. mármint azok, akikben alapvetően van tehetség, mert a pénzes néger annyira harsány, hogy az első pillanattól kiütnéd a picsába, a tanítvány/ellenfél meg karizma híján teljesen hiteltelen. a kis stallone-t meg csak azért nem bántom, mert a tipikus tini-szálból nehéz lett volna kicsillognia (hehe, kevin conolly-t az első pillanatban felismertem, milyen kis punk volt, mielőtt hősszerelmes menedzserré változott volna!)... de! még ezekből a bajokból sok mindent le is nyelnék, ha a közepes unatkozás után nem ezzel a mocsokszar utcai bunyóval lenne lezárva az egész... na jó, túl sok karaktert fecséreltem erre a förmedvényre, megyek és lemosom valami jó filmmel ezt a kellemetlen érzést... ($$06.14.)

(1976) (r.: John G. Alvidsen)

(Muhammad Ali emlékére)

amennyire beágyazódott a popkultúrába rocky balboa alakja, az eye of the tiger, a philadelphia-i szépművészeti múzeum lépcsője, annál meglepőbb, hogy mennyire csendes és személyes ez az első film. és hogy mennyire nem a boxról szól. összesen két darab mérkőzést láthatunk -egyet az elején, egyet a végén, közte viszont egy kisrealista dráma terjeszkedik, egy nagyon édes romantikus szállal nyakon öntve. és ez így van rendben. mert nem a ringben kell megismernünk a kissé egyszerű srácot, aki a lepukkant környék nagymenője, aki lehet, hogy nem vitte sokra az életben, de a szíve nagyon is a helyén van. ilyen az igazi underdog, aki nem akar nagy hírnevet, nem kell neki a nagy zsozsó (esetleg egy tisztább lakással kibékülne), kizárólag magának és a barátnőjének akar bizonyítani. jó kontraszt volt apollo creed, akit elsősorban a külsőségek érdekeltek, a szórakoztató-faktor, meg esetleg a nagy bevétel. ezért volt olyan kielégítő, amikor az első komolyabb pofon után látszott rajta a meglepődés... örültem, hogy ennyi időt rászántunk az adrian-nel való kapcsolat kialakulására, mert jól érezte az olasz csődör, hogy az ellentétek vonzzák egymást, szerethetőek voltak, ahogy nyugisan összecsiszolódtak. de minden működött, a környezet-festés, a korabeli hetvenes-évek lepukkantság-érzete, és aztán az is, ahogy láb-tempót váltottunk a felkészülés ikonikussá vált jeleneteinél, majd ahogy felfokozták ezt egész a mérkőzés csúcs-pontjáig. és pont azért működik a mai napig az utolsó tizenöt perc, mert nagyon szépen építkezik odáig a film, mert közel hozta a szívedhez ezt az egyszerű pénzbehajtó-srácot, akinél tökéletesen megérted, hogy a bizonyítás vágyából kifolyólag képes újra-és-újra felállni a pofonokból. és így az eredménytől függetlenül nagyon boldog tudsz lenni a végére... (ismert legenda, hogy mennyire alacsony volt a film költségvetése (1 millió dollár), de ez cseppet sem látszik, sőt tele van nagyon szép kamera-mozgásokkal, plusz ez a szoros nadrágszíj eredményezte például az üres pályán korcsolyázós jelenetet is, úgyhogy még hálásak is lehetünk a stúdió szűkmarkúsága miatt...) ($$06.04.)