(Halálos iramban: Ötödik sebesség) (2011) (r.: Justin Lin)

tíz év alatt rengeteget tud változni a világ -és benne a film-ipar is. az ezredfordulón menőnek számító dolgok szép lassan kikoptak az élvonalból, megmosolyogtatóvá váltak a tízes évek hajnalára azok a pózok és zenék, amikkel anno berúgták a sorozat motorját. az évtizedben az akciófilm műfaja is sokat változott, mindenki majmolta a bourne-filmeket, meg tudott újulni a nagypapa korba lépett james bond széria is, sőt még a konkurens paramount-nál is azon ügyködtek épp tom cruise-ék, hogy felturbózzák az új évtizedre a mission:impossible filmeket (a fast5-val egy évben mutatták be a ghost protocol-t, és vicces módon szinte centre ugyanannyi bevételt vitt haza a két film a mozitermekből), a marvel is kezdte már felszívni magát ekkoriban, és a warner-nél is örömködtek azon, hogy steven soderbergh kikapcsolódásból forgatott ocean’s filmjei milyen szépen hoznak a konyhára... úgyhogy számot vetettek az universal-nál, és úgy döntöttek, hogy fel-boostolják a franchise-ukat, és egy komolyabb összeget utaltak át justin lin számára, hogy egy trend-követőbb, áramvonalasabb darabbal gazdagítsa a sorozatot. és gyakran szoktuk szidni a stúdió-vezetők szűklátókörűségét, de itt dicséret illeti őket, mert megütötték a főnyereményt. egyedül a régi kemény-vonalas rajongók panaszkodhatnak, mert ez a film végleg hátat fordított a neon-fényes, segg-közelikkel súlyosbított pénisz-méregető versenyeknek, de szerintem kevesen lehetnek olyanok a kirobbanó végeredményt látva, hogy visszasírják azokat a macsósabb időket (lin-ék rá is játszanak erre a korszak-váltásra azzal, hogy most is van egy verseny a forgató-könyvben, de szándékosan nem mutatják meg, csak az előtte/utána eseményeket)... elég hamar megtapasztalhatjuk az új csapást a vonatos akcióval a film elején, ami egy őrült rablás, piszok látványosan kivitelezve, mellőzzük a csilivili számítógépes trükköket, igazi kaszkadőr-mutatványok, látványos robbanások, és az ember máris azt érzi, hogy oké, megérkeztük, ilyen egy igazi szórakoztató akció-film. és az a durva, hogy ezzel a jelenettel még csak a bemelegítő lövéseket mutatták be az alkotók... a sztori szerencsére ezúttal nem érződik alibinek (tudjátok, ami csak azért van, hogy összefűzze az adrenalin-beöntésnek beillő akciókat), klasszikus heist-filmekből vett elemekkel dolgozott ezúttal chris morgan forgatókönyv-író, van egy zsíros célpont, összeáll egy csapat (változatos felállással, erő, ész és szépség összetevőkkel), van egy mester-terv, amit ki kell gyakorolni, és végül jön a nagy trükk végrehajtása, ami közben bőven kell improvizálni, mert az ellenfelek folyton beleköpnek a levesbe... annyival van bonyolítva a felállás, hogy a gonosz drog-báró (már megint...) mellé érkezik egy csapat fbi-os is, hogy nagyobb legyen a nyomás a srácokon. mármint szó szerint nagyobb, mert dwayne the rock johnson mindenkit leural a vásznon a termetével, még akkor is, ha vin diesel is szedett magára egy jó adag izmot a két forgatás között, hogy ne legyen ciki neki, amikor össze kell csapni a sziklával... szórakoztató a macska-egér-játék közöttük, és természetesnek tűnik, hogy nem a törvény oldalán állóknak szurkolunk, hiszen hőseink már rég elérték a robinhood státuszt, szerethető törvényen-kívüliekké váltak, akiknek azt is elnézzük, ha gépfegyvert ragadnak, és a kartell-tagoknak esnek... örömmel vettem, hogy a női szereplők is aktívabb szerephez jutottak ezúttal, nem csak otthon várták a vezetésbe belefáradt uraikat, hanem ők is kocsiba pattantak, vagy az életükért szaladtak a háztetőkön át (oké, gal gadot még mindig tárgyiasítva volt egy kicsit, de ki ne szeretné őt bikiniben látni?)... sokat adott a hangulathoz a brazil helyszín (oké, mondjuk azt, hogy latin-amerikai helyszín, mert a jelenetek többségét puerto rico-ban forgatták), de szerintem az mindenhol elképesztően nézett volna ki, ha egy bazi nagy trezort végighúznak az utcákon... voltak elvárásaim a filmmel kapcsolatban, hiszen mindenki, aki szereti a szériát, azt mondta, hogy várj csak, majd az ötödik rész, az aztán hűh meg hah, na azért megéri majd az előtte befektetett idő, és basszus, igazuk lett, látványos szintlépésre voltak képesek az alkotók, ezt a filmet már bátran oda merem tenni a többi akció-kedvencem mellé... (××09.05.)

(2011) (r.: Bergendy Péter)

ha szóba-kerülnek a szocialista diktatúra államvédelmi szervei, a legtöbben még mindig a beszervezettekre, a iii/iii-as ügyosztály besúgóira gondolnak elsősorban, még akkor is őket emelik ki, amikor újra-és-újra próbálnak nekifutni bizonyos politikai elemek a magyarországi ügynökmúlt rendezésének. pedig ezek az emberek sokszor nem önszántukból jelentettek, gyakran fenyegették és zsarolták őket, viszont a legnagyobb bűnösök kevesebb szó esik, azokról a tartó-tisztekről, akik háttérbe vonultak konspirált lakásokban, írták a jelentéseiket, és behálózták az élet minden területét... ezért örülök, hogy készült egy film róluk is, a frissen újjáformálódott hatalom ökléről, a diktatúra kiszolgálóiról, akik még egymásban sem bízhattak meg... köbli norbert forgatókönyvíró ügyesen érzett rá arra, hogy a macska/egér harcot kell a középpontjába állítani, ahogy minden szereplő gátlástalanul hátba-támadja a másikat, miközben a szituációnak megfelelően a különböző arcát mutatja épp’ a többi elvtárs és a nézők felé... történelmi filmet nem olcsó forgatni, itt viszont a készítőknek csak tévés költségvetésük volt, így kreatívan kellett megoldaniuk a spórolást, amit leginkább azzal érték el, hogy szűk helyszínekre zárták a szereplőket, ezzel az előnyükre fordítva a pénztelenségüket, mert ez egy extra feszültséget adott az egyébként is erősen szívdobogtató pillanatokhoz (oké, nem mondom, hogy nem lógott ki a lóláb, hogy csak néhány korabeli autót sikerült kibérelni a veterán kluboktól, és a statiszták is elmaradtak az utcákról, de mondjuk azt jóhiszeműen, hogy karácsony napján, amikor a film játszódik, egyébként sem mászkálnak tömegek az utcákon)... a forgatókönyv nem csak a jó tempója és a feszültségkeltése miatt dicsérendő, hanem mert hiteles szövegeket ad a karakterei szájába -igaz ehhez a hitelességhez az is kell, hogy igencsak erős színész-gárdát sikerült összeverbuválni a forgatásra -kulka jános elemi erővel játssza a sokat látott kommunistát, nagy zsolt a keményebbik énével brillírozik, elek feri szánalomra méltónak mutatja magát, scherer péternek meg többször kéne ilyen komolyabb szerepeket vállalnia, mert tökéletesen passzolt rá a simlis ügynök jelleme, illetve jellemtelensége... érdekes kérdés az, hogy ha ilyen amorális karakterek a főszereplők, akkor mennyire tudunk velük együtt-érezni, tudunk-e izgulni értük a rázós helyzetekben. és azt kell mondanom, hogy az utóbbi kérdésre mindenképpen igen a válasz, még akkor is, ha maximálisan elítélem azt, amit ezek az emberek képviseltek... bár a film nagy csattanója jó előre kitalálható, és a vágásnál is éreztem némi apróbb furcsaságokat, nem nagyon tudnék egyébként belekötni a filmbe, egyszerűen odaszegezett a képernyő elé a feszültségkeltésével (és a nagyszerű zenéjével). akár tananyaggá is válhatna, hogy a mai fiatalok is megtapasztalják azt, hogy egy totalitárius rendszer még a saját embereit is felfalja, miközben behálózza az élet minden területét. és megmutatja az is, hogy azok között, akik kiszolgálják a hatalmat, nincsenek ártatlanok. (×10.23.)

(Mission: Impossible -Fantom Protokol) (2011) (r.: Brad Bird)

tériszonyom van. valószínűleg ez az oka, hogy annak idején nem vállaltam be a moziban ezt az epizódot -látva az előzetesben a leghírhedtebb jelenetet. most is rákészültem -főtt kukoricát kezdtem majszolni, amikor már sejtettem, hogy közeleg (szokás szerint az első óra végére került a nagyjelenet) -de az sem segített elfedni a tenyereim izzadását... na, belevágtam a közepébe, tekerjünk egy kicsit visszább. jöhet a szokásos mantra, tom cruise még az ötvenedik életévéhez közeledve is érzett magában potenciált egy újabb akrobatikus mutatványhoz, és megint nem a kitaposott úton indult el -illetve csak részben, mert a harmadik epizód receptjét követte az előkészületekkor: egy más műfajban jól kipróbált rendező (az animáció világából érkező brad bird) és két tévés író egyengette a projekt útját. azt az utat, ami elérkezni látszik a végállomásához: hogy végleg el-bond-osítsák a sorozatot. mert már csak a rosszfiúk használják a védjegy-szerű maszkot, inkább mindenféle egyéb kütyükre hagyatkoznak -annak ellenére, hogy a sztoriban az lenne az egyik fő vonal, hogy ők most kitaszítottak lettek az ügynökségtől, és semmilyen segítséget nem kaphatnak (még jó, hogy előtte bespájzoltak belőlük). a gadget-ekkel együtt a poénok is feldúsultak, de most ez a hatás sokkal jobban működik, mint a félresikerült második próbálkozásnál, lehet, hogy csak egy simon pegg kellett, hogy helyére kattanjon a humor-faktor (bár jeremy renner sem csak az izmaiért van jelen, jól áll neki a faarcú poénkodás is). de kellenek is ezek a humor-patronok, hogy kicsit megtörjék a faltól-falig akciót, mert anyám, ebben a filmben tényleg nincs megállás, rohanunk helyszínről helyszínre az események után, fitten, szuszogás nélkül (és szerencsére nincsenek is szétvagdosva az akciók, minden szépen látszódik, kivéve, ha egy homokvihar takar el mindent...). a sztori egyébként meglehetősen hidegháborús, atomtöltet, indító-kulcsok, vörös tér, james bond irigykedik a háttérben. de irigykedhet is, mert méltó ellenfele kovácsolódott az elmúlt két évtizedben, egy ügynök, aki nem ismeri a lehetetlent, és sajnos őrült magas helyekre is képes felmászni... 8 pont. (először azt hittem, hogy csak egy mondattal elkenik az előző rész házasságos fiaskóját, de aztán meglepően okosan jöttek ki ebből a szálból is.) ($08.02.)

(2013 / 2011) (r.: Papp Gábor Zsigmond)

papp gábor zsigmond és csapata nem tagadja meg önmagát, ötödjére is hozták a megszokott mosolygós hangulatot a régi felvételes összeállításukkal, ezúttal a vidéket szemlézve (vicces, hogy valamelyik korábbi rész audio-kommentárjában arról volt szó, hogy azért budapesttel foglalkoztak eddig, mert vidékről nem maradt fenn elég felvétel -hát most találtak...). azért fel-felbukkantak a komolyabb problémák is, a cigányság beiskolázása például, hogy ne csak a vicces hajakon szórakozzunk (vagy a személyes kedvenc elfoglaltságomat űzzük: női hónaljszőrt vadásszunk). az viszont mókás, hogy a kísérőfilm jobban bejött. eleve aranyos ötlet, hogy pgzs harminc év után elindul felkeresni a levelező-partnerét, és érdekes is a szövevényes nyomozás (és egyben moszkva bemutatása), de a nagy találkozás bekövetkezése után húzódott igazán mosolyra a szám, és járt át az a bizsergetés, amit az igazi feelgood alkotások tudnak kiváltani belőlem. (kevés dokumentum-filmet nézek, így összehasonlítás híján inkább nem értékelek.) (++09.13.)