(Tigris és sárkány) (2000) (r.: Ang Lee)

az angolszász kultúra hermetikusan lezárt dómot vont körénk a huszadik századba (köszönhetően hollywood-nak és a zeneipari moguloknak), ami alól csak komoly munkával lehetett szűk árkokon át kijutni a világ többi szeglete felé. voltak viszont periódusok, amikor a buborék áteresztővé vált, és a nagy kollektív szórakozási élmény befogadott magába új elemeket. például a hetvenes években mindenki bruce lee-vé akart változni tizenöt percre. aztán a kilencvenes években a vérgőzös hongkongi bűnfilmek futottak sikerköröket a videotékákban (tarantino köszönte is az ihletőforrást ringo lam-nak), galambszárnyakon berepült az álomgyárba john woo, a mátrix meg milliók szemét nyitotta rá yuen woo-ping kaszkadőr-munkájára. de így is meglepő volt hallani annak idején, hogy amerikában egy mandarin nyelvű film több mint 100 millió dollárt gyűjtött össze a mozipénztárakban -és ehhez jött még a négy oscar díja is a vitrinbe, ami miatt a világ minden részén megjegyezhették ezt a jellegzetesen ázsiai címet... a rendező ang lee már belekóstolhatott a hollywood-i filmkészítésbe, meglepő módon őt, mint tajvani alkotót érezték a columbia pictures-nél a legalkalmasabbnak arra, hogy egy klasszikus jane austen adaptációt dirigáljon -de a kockázatos lépés kifizetődött, masszív rajongótábor épült a film köré a romantikus lelkületűekből, ang lee mégis úgy döntött, hogy a rutinmunkákat elkerülendő hazatelepül, és a kínai kultúrában megmerítkezve egy mandarin nyelven forgatott wuhxia-val lép újra a színre. bár ha félrehajtjuk azokat a drótokat, amiket a verekedős jelenetekhez használtak, már nem is látunk olyan nagy különbséget a korábbi munkáival szemben: itt is az értelmek és érzelmek viaskodnak egymással, karddal és egyéb szúró-vágó fegyverekkel felszerelkezve... mert ez nem egy tipikus hőseposz, ahol a bölcsességgel felvértezett pozitív karakter útra kel, hogy eltüntesse a világból a gonoszságot, itt sokkal komplexebb érzelmek mozgatják a karaktereket, leginkább a szerelem, amiért viszont hiába harcolnak, sosem virágozhat ki teljesen a szívükből. de az emancipáció is ott táncol a háztetőkön az erős női karakterekkel, akik a függetlenségükért is harcolnak, a hagyományos társadalmi normák ellen, miszerint a szülők elrendezik a házasságot, és ebbe az ifjaknak bele kell törődnie... zöldfülű főiskolásként láttam a filmet, tizen-sok éve, és egy-egy ikonikus képet leszámítva teljesen kitörlődött a fejemből az emléke. így meglepve tapasztaltam, hogy milyen megfontolt a tempója a kábé negyedóránként érkező akció-szekvenciák közben, hogy mennyire költői és emelkedett a jelenetek többsége. és én most ezt a művészi vénáját egy kicsit soknak éreztem, vagy mondjuk úgy, hogy az én ízlésem sokkal trógerebb ennél, és könnyebben befogadom azt, ha valaki nem veszi ennyire komolyan magát, ha beenged némi koszos camp-et is a megalkotott világába... a dramaturgiai szerkezete is kicsit fejvakarós a nyugati eszemnek, beledob a forgatókönyv az elején az életutak közepére, és mondat-töredékekből kell összekaparnunk az információkat a múltról, ugyanakkor a film közepén viszont hosszú percekre a múlt veszi át a főszerepet, amikor végignézhetjük, hogy az ifjú hősnőnket miként bolondította magába egy egyszerűbb élet illúziója (az in medias rex kezdésre magyarázat lehet az, hogy ang lee-ék egy könyvsorozat negyedik kötetét használták fel az alapok kidolgozásához)... és tudom azt, hogy az érzelmek mindig fontos kulcsot jelentenek a karakterek felé, alap-pillérei minden jó történetnek, de ahogy oly’ sokan, én is az akciójelenetek kedvéért akartam most elmerülni a történelmi kína egyik legendájában. és e tekintetben semmit sem öregedett a film, mesésen vannak felvéve a közelharc-balettek, a mai napig látszik a kemény munka, amit a színészek és a kaszkadőr-csapat felrakott a vászonra annak idején, michelle yeoh és zhang ziyi fegyver-bemutatója azóta is ott tanyázik a ’minden idők legjobb harci koreográfiái’-nak listájának élbolyában... mindenképp érdemes újra előszedni ezt a modern klasszikust, főleg ha le tudunk lassulni a filozofikus és artisztikus pillanatihoz is, és nem csak azt várjuk minden percben, hogy a szereplők lehetetlen ugrásokat hajtsanak végre háztetőkre és bambusznádakra... a mindent körbefolyó internetnek köszönhetően ma már nem olyan szilárd a kulturális kalickánk, könnyebb kiúszni idegen területekre is, és talán hollywood is szélesebbre tárta már a kapuit, mint egykoron. ahol egy koreai film megnyerhette a legjobb film oscar-ját, ott bármi megtörténhet. jöhet mondjuk egy idegen-nyelvű film, ami megdönti a tigris és sárkány bevételi rekordját is. 20 év után már igencsak aktuális lenne ez... [*09.18.]