(Danielle és a süvet) (2021) (r.: Emma Seligman)

hát milyen vígjáték az, ami fogja a bennem zizegő összes szorongást, és feltekeri őket a max fokozatig...? én az a fajta vagyok, aki ki nem állhatja a családi tömegrendezvényeket, mindig számolom a perceket a kényszeredett mosolyom mögött, hogy mikor szabadulok már fel a feszengős helyzetből. mondjuk én maximum csak félrehallok egy-két szót vagy magamra borítom a kólát, arra azért kicsi az esély, hogy olyan kínos szituációba kerüljek, mint hősnőnk, danielle... szegény eleve nehezebb helyzetben van, mint én, mert a zsidó családok még elviselhetetlenebbeknek tűnnek, mint a keresztények, ha arról van szó, hogy mennyire szólnak bele a magánéletedbe, nőként meg főleg kínszenvedés lehet végtelen órákon keresztül azt hallgatni, hogy ideje lenne megállapodni egy rendes zsidó fiú mellett, meg hogy épp milyen irányba elégedetlenek a súlyoddal... ráadásul hősnőnk nehezített pályáról érkezik, egy hazugság-spirál epicentrumából, ahol egyre szorosabbra húzódnak a szálak a nyaka körül, és minket is magukkal rántanak egy pánik-közeli helyzetbe... annyira életszerűen van bemutatva ez a kínos jelenetek sorát felvonultató családi káosz, hogy biztosak lehetünk benne, hogy igencsak hamvas író-rendező, emma seligman a saját élményeit gyúrta át ezzé a masszív klausztrofób szórakozássá. az már egy más kérdés, hogy a való életben fogadott-e el anyagi javakat szexért cserébe... viszont a filmbe jól jött a sugar daddy szál, mert az egyébként is fullasztó környezetet borította be egy újabb réteg szorongással. no meg bűntudattal. és akkor még ott volt az egykori barátnő is, akivel szintén nem volt makulátlan a múltjuk (és hát kire osztotta volna emma a főszerepet, ha nem a legjobb barátnőjére -de nem, nem gondolunk semmi malacságra, főleg mert rachel sennott kiragyogott a filmből, és hiszem, hogy nagy karrier vár még rá)... de ügyesen fel volt vázolva minden típus-szereplő, a passzív-agresszív anyuka, a hóbortos apuka (fred melamed mást sem csinál az egész karrierje során, csak zsidó apukákat alakít), vagy a frusztrációit mosolyokba öntő ifjú anyuka (ha azt hinnéd, hogy dianna agron a szerepéhez hasonlóan siksze, hát tévedsz, ő is zsidó gyökerekkel büszkélkedhet)... de mindez csak egy kényelmetlen humorral operáló vígjátékra lenne elég egy másik alkotó kezében, emma seligman azonban szorosan bezár minket a házba a rokonok közé, nagyon kevés alkalommal enged ki minket az arc-közelikből, és a zaj-zenével is fokozza bennünk a gyülemlő feszültséget. így tudunk igazán együtt érezni hősnőnkkel, egyszerre menekülnénk és maradnánk is, mert a kisagyunkból előbújó összes szorongás ellenére kitűnően szórakozunk. [*12.31.]