(2018) (r.: Peter Jackson)

a második világháborúról mindent tudunk már -az összes aspektusáról készült már játékfilm, az összes fennmaradt korabeli képkockája bekerült már valamelyik dokumentum-filmbe. az első világégés mindkét fronton hátrányban van -jellegéből adódóan nem érzik úgy az írók, hogy jól lehetne dramatizálni az eseményeit (vagy mondjuk nem lehet egyszerűen rátolni a gonosz-szerepet valamelyik harcoló félre), és a korabeli technikákkal felvett mozgóképes anyagok is nehezen maradtak fenn. plusz kereken száz év telt el a fegyverletétel óta, így nem élnek már köztünk azok sem, akik hitelesen mesélni tudnának. de szerencsére vannak archívumok, ahol megőrizték a visszaemlékezéseket, és vannak olyan őrült filmesek, akik hajlandóak rengeteg időt áldozni arra, hogy közelebb hozzák hozzánk ennek a nagy háborúnak a borzalmait is. és peter jackson kellően ambiciózus, aki mindig is szívesen nyúlt a legmodernebb technikákhoz -meg is előzte a filmet a híre, attól zengett a sajtó, hogy úgy láthatjuk ezt a korszakot, ahogy eddig még sohasem. persze egy ilyen feltüzelés után az első húsz perc csalódás lesz, hiszen csak a szokásos fekete/fehér, furán gyorsnak tűnő képeket látjuk csak pörögni a sorozásról és gyakorlatozásról beszélő hangok alatt (még a vetítőgép kattogását is belekeverték a hangsávba) -és persze érdekes belegondolni, hogy milyen pozitív lelkesedés volt európában a háború miatt, hogy miként kerültek a frontra a tinédzserek, de azért ott motoszkál benned, hogy miként fog lekötni téged ez a téma másfél órán át. aztán elindulunk a frontra, és kiszélesedik, kiszínesedik a kép, meghallod a katonákat és a környezetük zajait, és csak annyit tudsz mondani, hogy wow... kicsit át is kell állítani az agyad, mert nem könnyű felfogni, hogy ezek nem utánjátszott felvételek, hanem az eredeti 13 kocka-per-másodperces filmek, igazi emberekkel, a valódi frontról. és persze el is veszik az ember ezekben a technikai részletekben, de aztán idővel megint jobban fülelni kezd a visszaemlékezések szövegére is, és akkor csapja meg igazán a horror, hogy mennyire elviselhetetlenek lehetettek a mindennapok a lövészárkokban, hogy ezeknek az ifjaknak nem csak a német fegyvereket kellett túlélnie, de az időjárási viszontagságokat és az állatokat is... peter jackson azért rendezőként is akar hatni, nem csak technikai géniuszként, ezért például egymás mellé vágja a hasonló arcokat -egyszer vidáman, aztán holtan... bár látható, hogy a korabeli operatőrök sokat forgattak a frontvonalak környékén, azért minden felhozott példához nem maradt fenn felvétel, ezeket hangulatos rajzokkal/festményekkel pótolták ki az alkotók a mozgóképeket... mondhatnánk, hogy egyoldalú a mű, hiszen az angolokat helyezi a fókuszpontba, de igazából nem is volt szándék arra, hogy a teljes háborút feltérképezze -sőt, ha jobban megnézzük, a nagy képpel sem akar igazán foglalkozni, nem nagyon mozdulunk ki a kiskatonák szemszögéből, a lövészárkokból és a no man’s land-ről. leginkább azok a fiatalok érdeklik, akik az isteni szerencse folytán túlélték ezt a vériszamos időszakot -és azok, akik örökké fiatalok maradtak, arccal lefelé belesüppedve a ragadós sárba... (néhányszor azért lehet látni, főleg az arcokon, hogy miként dolgozta meg a számítógép a képsorokat, de szerintem ezeket könnyen feledtetik az olyan hátrahőkölős jelenetek, mint mikor megindulnak az első tankok a harcmezőre. és ha még a végén még egyszer a technikai részletekbe akarok beleesni, akkor ideje külön megdicsérnem a színezőket és a hang-keverőket is, mert ők is rengeteget tettek azért, hogy ilyen hitelesek legyenek ezek a képek.) (##12.29.)