(2021) (r.: Malcolm Ingram)

kevin smith élete nyitott köny... izé, képregény-füzet. legalábbis annak, aki követi az internetes perszónáját, azaz hallgatta már órákon át beszélni a kedvenc dolgairól és saját magáról... de nincs azzal baj, ha ezeket a sztorikat felfűzzük egy kronológiai narratívára -gondolta a régi barát, malcolm ingram, aki nem csak a nagyszájú főhősét ültette le a kamera elé, hanem mindenkit, akinek jutott egy kis mellékszerep az életúton... kevin egy szerethető figura, sok barátot gyűjtött az évek során, akik vele vannak jóban és rosszban -és azért jó, hogy nincsenek elnyomva a nehezebb korszakok (cop out, yoga hosers) vagy témák (harvey weinstein) sem. de leginkább olyan ez a dokumentum-film, mint maga kevin smith, feltölt pozitív energiákkal, jó a humora, és még egy csipetnyi érzelmesség is belefér... tudom, hogy nem mindenkinek kenyere a beszélő-fejes életrajzi dokumentum-műfaj, de aki próbát akar tenni eggyel, annak jó választás lehet ez a film, főleg azoknak az ifjú palántáknak, akik meg akarják tanulni, hogy miként lehet 27525 dollárból karriert építeni. és miként kell újra-és-újra feltalálnod önmagad, hogy a felszínen maradj. hogy hogyan kell őszintén önmagadat nyújtanod a nagyvilágnak, amiért igazán szeretni fognak. kivéve, ha belepiszkálsz a nyolcvanas évek óta porosodó játékos-dobozukba (lásd: masters of the universe)... (eszeveszetten gondolkozom, hogy melyik lehetett az első film, amivel találkoztam kevin rendezései közül ifjúként, mert azt gyanítom, hogy nem a clerks (a.k.a. shop-top) volt az első, annak igazán a főiskolán lett kultusza a baráti körömben. kicsit olyan mintha kábé egyszerre láttam volna az első öt filmjét. mondjuk ezért lehet az is, hogy nem is tudnék kedvencet választani közülük -igen, én a mallrats-et (a.k.a. stop-show-t) is nagyon szerettem mindig is. aki nem ért velem egyet, annak szívesen küldök egy zacskó csokis perecet...) [*11.26.]