(X-Men: Apokalipszis) (2016) (r.: Brian Singer)

mindig egyre magasabbra kell rakni a mércét, mindig emelni kell a tétet -legalábbis hollywood-ban így gondolkodnak trilógia-készítés közben. és talán épp ezért lehet, hogy legtöbbször a harmadik részt érezzük a leggyengébbnek, mert rendre leverik ezt a túl magasra rakott lécet. (ezen egy kicsit viccelődnek is a filmben, csak az a baj, hogy az önbeteljesítő jóslatok általában be szoktak teljesülni...) mert ha a nagy egészet nézzük, akkor már a hatodik résznél tartunk a mutáns-kalandokban (ha a wolverine-eket és a deadpool-t is számoljuk, akkor kilencig is feltornázhatjuk ezt a számot), ezzel a generációval ez a harmadik felvonás, így a fairplay alapján csak az előző kettővel hasonlítanám össze, de bizony azokkal szemben is alulmarad -mert a ’first class’ a tökéletes hidegháborús hatvanas-évek hangulatával és szerethetőségével, a ’days of the future past’ meg a csavaros történetével és erős karakter-pillanataival múlja felül ezt a harmadik részt... eleve zavarónak érzem, hogy 5 valós év alatt húszat lépdeltünk előre a sztoriban, mert ez az eltelt idő cseppet sem látszik meg a karaktereken, ráadásul most semmit sem kezdtek a váll-töméses nyolcvanas évekkel, semmit sem lehetett érezni a korhangulatból... a történetben sincs semmi csavaros, jön egy nagyon gonosz, aki el akarja pusztítani az emberiséget, mert csak, és végtelen hatalmat akar, mert az menő a gonoszoknál. és persze hőseinknek össze kell fogniuk ellene, mert csak úgy lehet legyőzni -és ehhez kellett az alkotóknak több mint két óra... meg is leptek, hogy az impozáns ősi-egyiptomos kezdés és a történelmen végigszaladó főcím után egyből az új karakterek közé vetettük magunkat, csak az a baj, hogy jean grey kivételével néhány cool jeleneten túl nem sok mindent kaptak a srácok, esetleg lehettek impozáns bio-díszletek, mint olivia munn kevés-ruhás psylocke-ja... aztán jöhettek a már ismert régi motorosok, de itt is igazából az volt a bajom, hogy a legtöbben csak takarék-lángon égtek, egyedül eric drámája működött igazán, és ezzel máris lett egy jó alap a későbbi cselekedeteihez... és itt van az egyik legnagyobb baj a filmmel -hogy rengeteg időt rászánunk az alapozásra, és mégsem érezzük a végén, hogy kifizetődne ez a komótos építkezés, ez a lassan gördülő középső rész, mert a végén nem érzed a súlyát az egésznek, így csak üres látványosság lesz a pusztításból, és nem bizserget az epikus felfokozottság, így a gonosz feletti győzelem sem tud kielégíteni (főleg úgy, hogy a küzdelem egy jó része fejben dől el...). ennek ellenére nem mondanám, hogy teljes kudarc a film, mert vannak pontjai, ahol el tudott kapni az x-men-filmes hangulat, rozsomák vendégszereplése is hatásos lett (annak ellenére, hogy túl gyakran fordul el szemérmesen a kamera a brutalitásáról), ugyanakkor sokkal egyszerűbb (mondjuk ki: butább), mint amit eddig megszokhattunk a mutánsainktól. és nagyon hiányoztak belőle azok a személyes karakter-drámák, amiktől igazán átérezhetőek voltak eddig ezek a filmek. nem minden szuperhősnek való a nagyívű világ-megmentés... (sajnos quicksilver is csalódás okozott most, mert azzal, hogy egy drámai eseménybe illesztették a kilassított futását, kiölték belőle a szórakoztató cool-faktort -de ugyanezért nem működött a kötelező stan lee shot sem, mert ahelyett, hogy átérezted volna a nukleáris rakétás jelenet komolyságát, inkább mosolyogtál az öregen...) ($$05.21.)