(Sráckor) (2014) (r.: Richard Linklater)

ennek a filmnek nem lenne szabad léteznie... két és háromnegyed órás, nincs igazán története, csendes, kedves. de van. és milyen jó, hogy van. mert nem kell mindig nagyot mondani. nem kell mély drámával lehúzni a nézőket. néha elég, ha annyira megközelítjük a valóságot, amennyire mesterségesen ez lehetséges. ha egy olyan történetet alkotunk, ami megeshet bárkivel. veled. velem. akár texas-ban is, elvált szülők kölykeként. mindenki felnő. és mindenki raktároz magában el emlékeket. töredékeket. mert a hosszú folyamat alatt úgyis kikopik egy csomó minden. szita az agyunk. vagy kevés a memória... szerintem richard linklater a filmben is látott puskát tartotta a pénzemberek fejéhez, hogy tizenkét éven át elnézzék neki, hogy szórja a dollárokat, a megtérülés csekély esélyével. de ehhez a koncepcióhoz ez kellett, hogy fogja a színészek kezét évről évre, és kiszakítsa azt a néhány napot mindannyiuk kalendárjából. ezt nem lehetett volna más trükkökkel elkészíteni. nem lett volna igaz. kellett egy jó adag szerencse is hozzá, hogy a jó gyerekre bökjenek rá az elején, de szerencsére jól helytállt a srác, elbírta a vállain a film nagy részét. ethan hawke itt is (valószínűleg) önmagát adja, mindenesetre jó volt mosolyogni, amikor az volt az érzése az embernek, hogy before-os jesse ikertesója magyaráz és gesztikulál a vásznon. patricia arquette finoman és baromi természetesen hozta az anyukát, talán neki kellett a legtöbbször belelépnie a drámába, de jól csinálta. a kislányt elsőre meglehetősen idegesítőnek találtam, de ebben egy jó adag lehetett a szerepből, mert utána ő is kupálódott szépen (és most megengedően nézek félre az apai protekció miatt...). kicsit féltem a filmtől, mert szoktak problémáim lenni a gyerek-színészekkel, de működött a linklater-varázs, annyira természetes volt minden, hogy fel sem ocsúdtam, már kamaszokat néztem. nem erőltették, hogy az idő múlását érzékeltessék velünk, a hajak, a technikai kütyük, a kollektív élmények és a zenék jó irányjelzőnek bizonyultak (büszkeséggel tölt el, hogy a dalok nagy-többségét ismertem, az én kulturális érésemben is fontos volt az elmúlt 12 év). de nem is kell mindig akkurátusnak lenni, elég csak belesni valaki életébe, hasonló pontokat keresni, hullámhegyek-és-völgyek nélkül, csak úgy lenni. felnőni. élni. 9 pont. (++11.15.)