Lady Bird

ladybird.jpg(2017) (r.: Greta Gerwig)

katolikus hátterű családból származom, ahol a vallás ott van a hétköznapokban is, de nincs erőltetve, nem nyom össze az elvárásokkal -így abból sem lett semmi hátrányom, hogy én magam kiiratkoztam ebből a vallásosdiból, mert (talán) megértették a szüleim, hogy nekem nincs szükségem arra, hogy egy megfoghatatlan szupererő (a.k.a. isten) kezét fogjam, hogy betartsam a szabályait. ez csak azért jutott eszembe, mert a filmekben általában sátáni gonoszként ábrázolják a katolikus iskolákat, így üdítő volt látni, hogy itt teljesen normálisak a tanító apácák és papok, maximum a szoknya hosszából adódnak problémák... de egyébként is, hősnőnk családja sem fene nagy vallási meggyőződésből íratja be a lányt a suliba, hanem mert az állami intézmények sokkal veszélyesebbnek tűnnek (ott még késelés is előfordul!)... szóval lady bird-nek (született christine) a mindennapi élete része a vallás, a szertartások, de nem nagyon izgatják a dolgok -és nem is kell hogy izgassanak egy tizenhét éves lányt az ilyen dolgok. klasszikus kamasz-témákat veszünk sorra, mert ők azok, akik ki akarnak tűnni, akik valami felvillanyozót akarnak vinni a szürkécske életükbe, azonnal és végérvényesen szerelembe akarnak esni, és persze a lehető leghamarabb túl akarnak lépni a pettingelés korszakán, hogy igazán nagylányoknak mondhassák magukat... hjaj, felszabadító érzés, hogy nincsenek igazán nagy drámák a filmben -egy kicsit persze összetörik a szív, de ez azért velejárója egy felnövés-történetnek. ahogy az is, hogy az ön-keresés rögös útján néha rossz irányokba fordulunk, mert sokkal izgalmasabb a menőnek számító sekélyes és butácska emberekkel együtt lógni, és ilyenkor mi magunk is kicsit kifordulunk önmagunkból... a film legizgalmasabb aspektusa a sokrétegű anya/lánya kapcsolat, amiben ott izzik a két személy különbözőségéből eredő összes konfliktus, sokszor bántóan őszinte is, ugyanakkor a viták alatt ott a szeretet és az érzelmi mélység is... laurie metcalf maximálisan hitelesen zsonglőrködik az anyaszerep összetettségével, saoirse ronan meg már évek óta a szerelmem, de most még közelebb tudott lopózni a szívemhez a természetességével (bár fura volt őt hallani ennyire tisztán ejteni a szavakat, hiányzott a vaskos ír akcentusa)... egyszer hallottam egy török feri interjúban, hogy a főiskolán arra biztatta őket az osztályfőnökük (simó sándor), hogy első egész-estés alkotásként írjanak egy ’így jöttem’ típusú filmet (ferinél ebből lett minden idők egyik legszerethetőbb magyar filmje, a moszkva tér) -és úgy látszik, hogy a tengerentúlra is eljutott ez a tanács, mert greta gerwing is a saját múltjához nyúlt az első rendezésénél. egyébként jó munkát végzett a kamera túloldalán, egyedül a vágását kellett szoknom egy kicsit, mert nagyon direkt módon ugráltunk egyik jelenetből a másikba, a koncepciójából adódóan nem voltak felvezetések/levezetések, én meg kicsit el vagyok szokva az ilyen indie-filmesebb megoldásoktól... viszont azt csodálatos volt látni, hogy mennyire hitelesnek és természetesnek tudta megtartani az összes karaktert -az embert kicsit le is tudta törni, amikor elindult a főcím, mert szívesen eltöltött volna még egy kis időt velük, megnézte volna, hogy miként válik teljessé ennek a lánynak a felnőtté válása... (utólag belegondolva azért is kötődhetek a filmhez, mert a kétezres évek elején játszódik, amikor én főiskolára jártam, és épp’ a magam megkésett felnövését értem meg -új barátokkal, új zenékkel, igazi szerelemmel...) (##02.10.)