(visszatekintő)
felemás érzéseim vannak 2017-tel kapcsolatban -mert egyfelől jó az, hogy a mennyiség helyett lobogtathatom a minőség zászlaját, azaz kevesebb filmet láttam idén (itthon és a moziban egyaránt), de azok között a csalódás is kevesebb volt; ugyanakkor elég szomorúan matekozza ki az ember, hogy még az egy-hét-per-egy-film átlagot sem sikerült megugrania (főleg nyáron volt tragikus az eredmény, amikor kizárólag a fő mozis bemutatókra jutottam el, leginkább azért, mert a sok vidéki munka miatt nem is voltam otthon)...
no de nézzük a mozizós listámat -16 film, blockbusterek és hollywood-i nyomulás, ahogy az egy kisvárosi filmnézőnél lenni szokott. elsősorban a szívemre hallgattam a sorrend kialakításánál, azok az alkotások kerültek előre, amik nagyobb hullámokat keltettek bennem, amik jobban dolgoztatták az agyam vagy a lelkem.
(ha a meditatív tempója magával ringat, akkor csodálatos élményt tud átnyújtani, érdekes főszállal, agy-mozgató kérdés-felvetéssel, audiovizuális varázslattal. valahogy így kéne minden folytatásnak létrejönnie, amikor az alkotói attitűd a kultikus alapmű iránti szeretetből és tiszteletből indul ki, ami úgy idézi meg az elődöt, hogy továbbgondolja azt.)
02. Dunkirk
(100 percnyi szívdobogtató feszültség, lecsupaszított háborús dráma okos dramaturgiával.)
(minden tiszteletet megérdemelnek azok, akik 200 millió dolláros költségvetés mellett is mernek kísérletezni, váratlan és merész húzásokra építkezni -nem is tudom, hogy mikor volt utoljára olyan érzésem a moziban, hogy nem tudom előre kitalálni, hogy mi lesz a karakterek sorsa.)
04. War for the Planet of the Apes
(sosem gondoltam volna, hogy ennyi érzelmi hullámot fog bennem kelteni egy csapat emberszabású... mert kicsi és csöndes maradni, miközben kerekké tette az utóbbi évek egyik legerősebb trilógiáját.)
05. Logan
(igenis meg kell mutatni, hogy a képregény-filmek is lehetnek sokszínűek -mert vannak karakterek, akiknek nem a színes papírmasé világ áll jól, hanem a szikár neo-western hangulat, a brutális realizmus és a szívszaggató érzelmek.)
06. Thor -Ragnarok
(azt szokták mondani, hogy a marvel filmek túl viccesek -hát akkor toljuk el a humort a falig, gondolták a stúdióban... és milyen jól állt a viharistennek ez a bohóckodás, a nézőknek meg jól esett a gondtalan szórakozás, win-win.
(korrekt, szórakoztató, profin összerakott tini-mozi, amit spidey már nagyon-nagyon régen megérdemelt.)
08. Wonder Woman
(ha nincs az utolsó harmad sematikussága még feljebb is kerülhetett volna a listán, mert tele van erős pillanatokkal, és gal gadot egy istennő...)
09. Guardians of the Galaxy, vol.2
(az összképet tekintve elmarad sajnos az elődjétől, viszont a szíve nagyon is a helyén van.)
10. Baby Driver
(bár technikailag, audiovizuálisan tökéletesen kivitelezett film, sajnos a sztorija nem ér fel a körítéshez.)
(az elsőre feleslegesnek tűnő folytatás, ami tök jól játszik velünk régi rajongókkal, úgy tocsog a nosztalgiában, hogy közben hangosan ki is röhögi azt.)
12. John Wick 2
(kvázi-jamesbond-film, fejlövésekkel és arc-leszakító akciókkal.)
13. Justice League
(sajnos a sok huzavonát és az alapozás hiányát megsínylette a film, de az ember már azt is értékelni tudja, ha kisebbet csalódik, mint korábban, ha lát néhány működő elemet a katyvaszban.)
14. Kingsman -The Golden Circle
(bár vaughn még mindig nagyon tud rendezni, sajnos a széteső történet miatt nem érhetett az első rész közelébe a folytatás.)
15. Alien: Covenant
(a film első felét még élveztem, aztán egyre többször kellett a kezembe temetnem az arcomat...)
16. Atomic Blonde
(bár nagyon ígéretes volt a ’80-as évek miliő és a rendezői stílus, de sajnos a profin kivitelezett akció-jeleneteken kívül semmi izgalmast nem tudott nyújtani.)
itthon:
nagyon megnyomtam az év elejét filmes szempontból, csupa nagyszerű filmet sikerült kimazsolázni a közelmúlt terméséből. ha összességében nézem az évet, azt kell mondanom, hogy a handmaiden tetszett a legjobban 2017-ben, mert a váratlan dramaturgiája és az izzasztó szexualitása teljesen magával ragadott. de nagyon szerettem a sing street-et, a hunt for the wilderpeople-t és a hell or high water-t is. az oscar-termésből a hidden figures és a moonlight voltak a kedvenceim... ritkán nézek paráztatós filmeket, de a get out-ot nem hagyhattam ki, és meg is győzött a szabálytalan fekete humorával... meglepő módon magas számban képviselik magukat az idei étlapomon a dokumentum-filmek, és mindegyik tetszett is, mert vagy érzelmes volt (bright lights, gaga, kedi) vagy érdekes (score, jim and andy).
nem is tudom, hogy mit kívánjak 2018-ra -mert a filmek minőségével idén sem volt sok baj. az biztos, hogy kezd összeállni a fejemben egy terv arra, hogy miképp tudnám jobban beosztani az időmet úgy, hogy több jusson a filmekre -aztán majd meglátjuk, hogy az élet miképp borítja fel ezeket a terveket...
