az elmúlt években sokat kellett magyarázkodnom amiatt, hogy minek maradok fenn egy ilyen felesleges esemény miatt, mint az oscar, és én mindig szabadkoztam, hogy hát már majd’ húszéves hagyomány ez nálam, meg mégiscsak a filmek ünnepe, blablabla -de idén, amikor élőben láthattam egy történelmi pillanatot, már úgy gondolom, hogy nem kell magyarázkodnom, mert ez ilyen átélt élményekért éri meg virrasztani... voltak némi technikai problémáim, de ezt leszámítva jól elszórakoztam egész éjszaka, korrektnek éreztem a díjátadót, néhány meglepetéssel (janelle a pozitív oldalra esik, eminem meg a whatthefuck-ra), a díjazottak többségével sem volt problémám, és végtelenül tudtam örülni, amikor újra-és-újra felbukkant a színpadon a cuki koreai tolmácslány, mert folyton szükség volt rá... de még ekkor sem reménykedtem igazán a nagy győzelemben, ismerem az akadémia túlbonyolított hülye szavazási rendszerét, ami a középszerűséget támogatja (lásd az előző évek legjobb film győzteseit), így tényleg felhőtlenül boldogan táncolhattam az ágyam tetején, amikor a tavalyi év kétségtelenül legerősebb filmje megkapta a maga koronáját... (jól éreztem, hogy a műsorvezető-nélküliséget, és a sallangok egy részének elhagyásával felszabadult időt arra használták a producerek, hogy tovább hagyták beszélni a nyerteseket?) (××02.10.)