(2018) (r.: Tim Wardle)

egy hármas ikerpár 19 év különélés után egymásra talál -szívmelengető történet, nem igaz? én is azt gondoltam, a film trailer-e is ezt a hangulatot sugallta, és a film elejére jellemző is ez a feelgood-ság, az interjúk lendülete és a bevágott zenék fokozzák a mosolyt az arcodon. aztán a disney tündérmeséből fokozatosan csúszunk át egy komor rémálomba, hogy a végén nyomorúságosan hagyjanak ott a képernyő előtt... mert az ember először bele sem gondol, hogy miként nevelkedhettek különböző családoknál a fiúk, és ahogy felmerül ez a kérdés, megnyitunk egy sötét vermet, egy megkérdőjelezhető kísérlettel és rengeteg titokkal, amiket talán sosem sikerülhet teljesen felfedni... az is elég gyomorba markoló felismerés volt, amikor feltűnt, hogy a három testvér közül csak kettő adott interjút a filmhez, majd nem sokkal később kezdtem csak kihallani, hogy a harmadikukra ’was’-zal hivatkoznak... örülök, hogy ennyire érzékelhető volt az elvi különbség a bulvár-talkshow-k, a reggeli műsorok felületes interjúi és a komoly dokumentum-filmesek munkája közti különbség, mert amíg a nyolcvanas években csak arra koncentráltak, hogy a nagy szenzációban felbukkant aranyifjak mennyire hasonlítanak egymásra, annak ellenére, hogy külön nőttek fel, addig itt megvizsgálták az ügy összes oldalát... egyébként lehet hogy etikátlan volt ez a kísérlet, mert nem volt tisztességes, ahogy szétválasztották ezeket a testvéreket, ugyanakkor tényleg egy nagyon érdekes kutatási terület az, hogy egy embert mennyit formálják a kapott gének, és mennyit számít a környezet, ahol felnő. csak sajnos a tudományok emberei a nagy felfedezések hajszolása közben nem mindig törődnek azzal, hogy út közben hány embert nyomorítanak meg... (##10.27.)