ööö... *sokkolt* ...egészen az utolsó pillanatig azt hittem, hogy teljesen más miatt lesz emlékezetes ez a show... tudjuk jól, hogy nekem a 2009-es hugh jackman-es oscar a zsinórmérték, és idén nagyon közel kerültek ehhez a szinthez a producerek, jó volt a tempó, és bebizonyosodott az, amit én évek óta szajkózok: hogy jimmy kimmel tökéletesen le tud vezetni egy ilyen élő monstrumot. leginkább azért működött a host szerepe, mert önmaga lehetett, olyan volt az egész, mint egy kiterjesztett kimmel show (még mean tweets is volt), ültek a poénok (igaz, hogy nem ártott tisztában lenni az aktuális politikai utalásokkal). és persze matt damon még mindig a legnagyobb ellenség... a díjazottakkal is elégedett voltam, szépen szétosztották a nagy jelöltek között a szobrokat (szerencsére idén is sikerült megnéznem a ’legjobb film’ várományosokat, úgyhogy volt némi rálátásom), újra öklözhettem a levegőbe egy magyar alkotás miatt, és a végefelé már mint la la land rajongó is megkaptam a magam örömét... aztán jött a grincs... szörnyű belegondolni, hogy mit élhettek át a srácok a színpadon a nagy káosz alatt (btw, én egyből levágtam, hogy gebasz van, amikor lászott, hogy egy füleses ember kezd matatni a háttérben a borítékokkal) -de tudjátok mit? így pont olyan vége lett a show-nak, mint a la la land-nek: egyszerre adott örömöt és szomorúságot... (#02.27.)