(Valami követ) (2014) (r.: David Robert Mitchell)

hogy honnan tudod, ha egy alkotó john carpenter köpenye alól bújt ki? elég csak meghallanod a nyolcvanas-évek szintetizátor-témáit a filmzenéjében... ennyit még én is tudok, pedig köztudomású, hogy nem szeretem a horrorokat. ugyanakkor ezt a filmet be kellett próbálnom, mert annyian dicsérték -de csak megerősített az eddigi hitemben: a horror és én egyszerűen nem passzolunk össze, akárhány randira elmehetünk, nem érzek semmit. ennek ellenére, mint filmet tudom értékelni, mert látom, hogy mi emeli ki a tucatárú közül, mi az, amire rá tudtak kattanni a sok rémséget fogyasztók is. mert a hangulatos zene mellett számomra a legnagyobb értéke a képi világa volt, csodálatosan meg volt komponálva az összes jelenet, szépek a színei, a kamera-mozgásai, a kertvárosi idillje, az elhagyatott detroit szomorúsága. számomra pont eggyel lassabb volt a kelleténél, de megértettem, hogy miért ilyen visszafogott a tempó, hogy miért kellenek az elmélkedősebb részek is (furcsa is olyan tiniket látni egy amerikai filmben, akik nem csak hogy nem a rossz irányba futnak a rémségek elől, de fölösleges perceikben dosztojevszki-t olvasnak). annak viszont kifejezetten örültem, hogy nem akar hirtelen frászt hozó jump-scare-ekkel operálni, inkább csak lassan csoszog utánad, hogy biztos, hogy kényelmetlenül a bőröd alá másszon, és csak néha ér majdnem utol, és dobbantja meg jobban a szíved. a koncepcióval így ki voltam békülve, bár azon rágódtam egy kicsit, hogy akartak-e valamit mondani ezzel a szexszel terjedő átokkal, vagy csak egy gimmick volt, amivel fel lehet kelteni a nézők figyelmét. mert hogy nemi úton kapod el, azt még értem, ide sok minden elfér szimbólumként (a nemi-betegségek mondjuk, vagy csak simán a felelőtlen szexuális élet), csakhogy ott van a dolog folytatása, hogy tovább kell adnod, hogy újra szexelned kell valakivel, ha túl akarod élni, és ehhez már nem tudok társítani semmilyen analógiát. de lehet, hogy nem is kell, lehet, hogy csak elég a tudat, hogy valaki követ, lassan, gyilkosan, akár az elhunyt szeretteid arcát magára öltve... na jó, egy kicsit most beleborzongtam, lehet, hogy mégiscsak ki tud váltani valami apró reakciót belőlem egy horrorfilm... (bár ebben szerepe lehet most annak is, hogy carpenter-muzsika szól a háttérben...) (meg tudtam érteni, hogy miért tartja mindenki vonzónak a hősnőnket, főleg, hogy a rendező úr a film nagyrészében mezítláb kergette az átok elől...) ($$02.17.)