(2017) (r.: Zoël Wells)

nem tudok annál kegyetlenebbet elképzelni, mint hogy egy halott macskával akarja valaki beindítani a sztoriját... mint ahogy a zenében is mániákusan keresem az egyediséget sugárzó singer/songwriter lányokat, úgy a filmekben is időről/időre jól tud esni, ha kicsit a női hangra koncentrálhatok (de azért annyi maszkulinitást hadd tegyek gyorsan a történetbe, hogy eredetileg egy olyan oldalon találtam a filmre, ami a szexualitás mozgóképen való ábrázolásával foglalkozik, és be volt ágyazva a szövegbe az összes női mell, amit ebben az alkotásban találhat a néző)... én bírom azt, amikor egy fiatal színész a kezébe veszi a sorsát, és létrehoz magának egy filmet, ahol nem csak a színészi tehetségét mutathatja meg, de azt is, hogy képes a karakterekkel bíbelődni egy szövegkönyvben, és nincs elveszve akkor sem, ha le kell bökni a kamerát a forgatáson... talán még az önéletrajzukat sem kell komolyabban bújni az ilyen komplett filmkészítő munkát végző alkotóknál, mert szinte mindig érezhetjük azt, hogy mennyire a saját emlékeik elemeiből dolgoznak -bár remélem noël wells-nek nem pusztult el a macskája, és nem kellett ennyire megküzdenie a lelki érése folyamatával... mert mi más lenne egy sztori, ahol egy szereplő visszatér a szertelen ifjúsága helyszínére, ha nem egy felnövés-történet -még ha a film szereplői már jó ideje kinőttek a tini-korból... és szórakoztató nézni, ahogy ennek az identitás-válságban szenvedő lánynak alá kell merülnie, hogy érettebben kezelje az életet és így tovább tudjon lépni. hogy felszabadultan tudjon lázadni. hogy végleg kifejlődjön benne az ellenszenv a normálisnak hazudott, ál-kedvességtől csöpögő konformista élettől... a szereplők jó része neurotikus, hisztire és túldramatizálásra hajlamos (hősnőnk különösen ilyen), mégsem mászunk tőlük a falra, és ez nem kis teljesítmény... szolidan kerekezik végig a film, viszont van néhány pillanata, amit nagyon tudtam értékelni (persze ezek között volt a nudista-strandos jelenet is, de tök jól működött az egész éjszakai kiruccanás is a taco-zástól a házibuli-koncerten át a veszekedésig)... a modern közösségi médiumok beemelésével nagyon mai lesz ez a film, és a kis vígjátéki túlzásaival együtt is nagyon igaz is egyúttal, főleg nekünk kora/közép-harmincasoknak, akik még mindig képtelenek voltunk igazán felnőni agyban és lélekben... (szerencsére sokat belefutok britt lower-be mostanában, és még akkor is bírom őt, amikor egy kevésbé színpatikus karaktert kap, mint itt is. daniella pineda viszont új felfedezés volt nekem, köszönöm ezt a casting-osoknak -igaz, gyanítom, hogy a szereplők nagyrésze noël wells baráti köréből kerültek ki...) (##09.11.)